6. I am your Angel

   Végre véget vethettem az éhségemnek és az emiatt bekövezkezett hasfájásnak. A hamburger nevezetű szendvics egész finomnak bizonyult. A társaság is tökéletes volt mindaddig, míg az alvilági fel nem tűnt a semmiből.
"Miért nem éreztem, hogy jön? Ezt meg szoktuk érezni..."
  - Csak nem sikerült beilleszkedned az emberek közé?! Hadd gratuláljak emberré válásodhoz! - gúnyolódott. A rosszindulat csak úgy csöpögött a mondandójában.
 Woohyun összezavarodott. Hogy mitől.... Ja igen! Nem rég küldte őt melegebb éghajlatokra..
  - Mi a francot akarsz itt már megint? - kérdezem.
  - Ejj ejj, angyalkám! Nem szabad csúnyán beszélni! - húzta az agyam, majd rátért Woohyunra.
  - Te meg mit nézel? Csak nem tetszem? Azok szoktak így nézni rám. Egyelek meg, még csak most esik le! Tudod te, hogy az angyalka miért van veled? Hogy miért nem ment vissza a helyére? - Kezdett betelni a pohár. - Gyere csak ide, megsúgom.
 Manipulálással rávette, hogy odamenjen hozzá, majd mikor elég közel voltak egymáshoz, L szeme színe megváltozott...
 "Akkor volt ilyen szeme, mikor...."
   - Hagyd őt békén! - kiáltottam és hirtelen felindulásomban az erőmmel megemeltem az evőeszközökez és neki irányítottam. De L túl hamar reagált és maga elé rántotta a fiút, aki közben már a vállán pihentette fejét.
  Nem tudtam időben megállítani a dühöm, így a fém eszközök felsértették a hátát. A fiú felkiáltott, mire L elégedett mosollyal az arcán eltűnt és ezzel a vérző fiú a földre hullott.
 Odarohantam hozzá,  szólongattam, mindent csináltam de nem válaszolt. Sokkot kapott...

Haza teleportáltam magunkat és a fürdőve vittem. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, de valami azt súgta, hogy hideg vízzel locsoljam le, mert az lemossa a varázst. A zuganyzóba ültettem és elkezdtem locsolni...
 - Aish, a fölsője! - jutott eszembe.
 "Várjunk.... hogy mi? Na ne. Most le kell róla vennem az ingét? Komolyan?"
 Mély sóhaj után az első gombhoz nyúltam. Könnyedén kigomboltam. Oké, semmi gáz. Jött a következő... az már mutatott valamit a testéből... Huhh, nyugi!
  Harmadik.... Remegő kezekkel nyúltam a pici gombocskához. Ujjaim ügyetlenül bogozták ki az anyagból, míg fel nem tárult egész felsőteste. Nem szabadott, hogy elragadjon valami olyan érzés, amit nem engedhetek meg magamnak, így nagyot nyelve lehúztam karjairól a ruhadarabot.
 Megnyitottam a zuhanyt és mellkasára locsoltam a hideg vizet. BEVÁLT! Pár pillanat múlva nagyot szisszenve nyitotta ki szemeit és verte ki a kezeből a rózsát.
 - Mi a...?
 Rámosolyogtam.
 - Jól vagy? - kérdeztem.
 - Ig... - ült volna fel, de a fájdalom megakadályozta ebben.
 - Ohh, tényleg! Ne mozogj, még le kell mosnom a hátad.
 - Jó... - adott engedélyt.
Mögé térdeltem és elkezdtem megtisztítani csodálatos hátát a rászáradt vértől.
 - Nne haragudj... nem téged akartalak megsebesíteni! - mondtam, miközben a vízcseppeket figyeltem, ahogy legördülnek háta ívén.
 "Az a mocsok L! Rám ragasztott valamit, amitől nem tudok gondolkodni."
  - Semmi gond... de... ahhh ez csíp! - jajdult fel, mikor a tusfürdőt a hátaba masszíroztam.
 Olyan selymes a bőre... és olyan izmos.... Aish nem fogom kibírni!
  A rossz érzéstől háta megfeszült és enyhén homorított.
 Nem beszéltünk, csak néha kérdeztem rá, hogy hogyan érzi magát. Ő egyre zavartabban válaszolt, ahogy a sokk kopott róla.
 - Sajnálom, hogy összeugrasztottalak azzal a valakivel. - mondta halkan.
 - Sosem voltunk jóban.... " Illetve de. De az nagyon régen volt."
 - Szerinted megláttak?
 - Nem. Nem voltak annyian, hogy felfigyeljenek ránk.
 Olyan aranyos volt... azt hittem megeszem. Már alig bírtam magammal...
 Végig simítottam gerince vonalán, mire kirázta a hideg. Olyan szívesen megcsókoltam volna, de nem lehetett.
 - Ssungyeol... - szólalt meg bizonytalanul.
 - Mi az?
Megfordult.
 - Miért nem mehettél vissza? - kérdezte őszinte kíváncsisággal, ezzel elhessegetve a piszkos gondolataimat..
 - Mert csináltam valamit, amit nem engedhettem volna meg magamnak...
 - Mit?
 Haboztam... "Hogy megmentettelek. Hogy... beléd szerettem..."
 - Szóba álltam azzal a valamivel. - hazudtam. - De.. én örülök annak, hogy vissza kellett jönnöm.
 - Miért? Hisz itt kikészültél volna, ha nem eszel...
 - Mert veled lehetek. - mosolyogtam. "Kész, kimondtam. Úgy se juthatok vissza, akkor meg miért ne élhetnék emberként őszintén?"
 - Velem? De tőlem inkább menekülnek az emberek!
 - Ne mondj ilyet! Az egyetlen, aki elől menekülhetnének, az saját maguk! - hangosodtam fel.
 - E-ezt hogy érted? - nézett rám kikerekedett szemekkel.
 - Én láttam őket egészen idáig. Figyelemmel kísértem őket, miközben rád vigyáztam.
 - Vigyáztál rám? - háborodott fel. Láttam ahogy elöntik az emlékek az elméjét. - Dehogy vigyáztál rám! Ha vigyáztál volna rám, nem a tető párkányról kellett volna lerángtatnod! A vigyáztál volna, nem lett volna rá okom! Ha vigyáztál volna, nem hagytak volna egyedül! Tudod mennyire vigyáztál rám? Semennyire! - kiabálta.
 Legszívesebben visszaforgatam volna az időt és magammal vittem volna, hogy megmutassam neki a háttérben zajlott dolgokat, de nem vagyok arra kiképezve. Így csak ültem előtte és néztem, ahogy egy hatalmas könnycsepp gördül le az arcán...

3. Ki mellett ébredtem?

J-Hoon szemszöge

   Hirtelen a jó kedvem eltűnik, a helyébe Benji lép. Ő nem tud arról, hogy meleg vagyok, de most elárulom magam. Ő erre, természetesen megértem, kiakad, majd a szobámba viharzok, mielőtt veszekedés törne ki köztünk. Bekapcsolom a tévét és csak nézek ki a fejemből. Próbálom feleleveníteni az emlékeim, ami nagy nehezen egy icipicit sikerül is.
 "Te szent Isten!  Hogy ez... mi... azta rohadt! Elég durvára sikerült az est... Viszont a neve nincs "alvó társamnak" iszonyat jó teste van. Nem csodálom hogy hagytam neki, hogy felülre kerüljön."
 Sokat gondolkodtam rajta és arra jöttem rá, hogy tetszik. Nem tudom, ki ő meg ilyenek, de kell nekem!
 Elhatározom hogy este megint elmegyünk bulizni, ezt Benjivel is tudatom, mikor valahonnan hazajön.
  - Én nem akarok menni. Menj egyedül! - kapom a választ.
  - De miért? Mi bajod van? Eddig akárhányszor hívtalak, mindig jöttél... Most miért nem?
  - Mert talán nem tetszik az, amit tegnap műveltünk? - flegmázik. - Biztos, hogy nem megyek.
  - Aish, nem akarok egyedül menni. - szomorkodom. - Akkor nem megyek. - vágom be a durcit.
  - Ha ilyen nagyon mehetnéked van, menj le a boltba! - nyom a kezembe egy papír fecnit.
Egy hangosat ciccegek, majd felöltözködöm.

  Felveszem a cipőmet és lerohanok a legközelebbi boltba. Megkeresek mindent, ami a  papíron van és beledobálom a kosaramba. Épp a tejet keresem, mikor elsuhan előttem egy ismerős árny. Ő az...! Abba az irányba futok, amerre őt láttam, de mire odaérnék eltűnik. Meg kell találnom!
 Össze-vissza rohangálok a sorok között, hátha... de nem. Csalódottan vonszolom magam a kasszához... és meglepetésemben eldobom a kosaram, amiben a tojás mind összetörik.
  - Jól van? - kérdezi Ő kedves hangon. Úgy látszik nem esik le neki, hogy ki vagyok.
  - I-igen. Tudsz nekem segíteni? - kérem, mivel nem nagyon akarta felajánlani a segítségét.
  - Ja igen, persze! - ezzel kislisszol a kassza mögül és mellém guggol egy csomag papír törlő társaságában. Gyorsan feltakarítja a tojást a földről, majd mikor menne vissza a helyére megállítom. Értetlenül néz rám, én meg csak mosolygok reakcióján. Megragadom a csuklójánál és a mirelit sorba húzom.
  - Ha segíthetek még valamiben, akkor kérem szóval mondja, ne használjon erőszakot, anélkül is megtalálom... - próbálkozik a szabadulással.

  Annyira boldog vagyok most, hogy rátaláltam és hogy ennyire közel van hozzám, hogy csak iszom a szavait, felfogni viszont nem tudom, csak egy hatalmas mosollyal az arcomon sietve  vonszolom magam után.
 Mikor az emberektől elég távol kerültünk, a fiút a hátával a hűtő ajtajának támasztottam úgy figyeltem.
  - Sz-szóval akkor miben segíthetek? - kérdezi félve.
  - Meg se ismersz? - kérdezem kicsit közelebb hajolva hozzá.
  - Ööö... khmnemkhm...
  - Khm mi?
  - De... de nem szívesen gondolok rád...
  - Hogy mi????? - kerekednek el a szemeim. - Ezt mégis hogy érted?
  - Úgy hogy nem akarom megtörténtté nyilvánítani azt a... valamit... amit csináltunk...
  - Olyan rossz volt?
  - Nem az... Aish... hagyjuk! Hagyj dolgozni!
  - Sajnálom, de nem tehetem. Képtelen vagyok rá.
  - De engem kirúgnak! - próbálkozik továbbra is.
 Közelebb hajolok hozzá,ajkaink már majdnem összeérnek. Elfordítja fejét és indulni készül, de két karom a feje két oldalán neki támasztom a hideg ajtónak.
  - Kérlek! Én ezt az egészet úgy, ahogy van, el szeretném felejteni.
  - Hát jó. - sértődöm meg. - Ha ilyen vagy.... - elfordulok tőle és karjaimat összefonom magam előtt, mint egy kisgyerek.
  - Akkor én most visszamegyek dolgozni. Elnézést a kellemetlenségért! - veszi elő tisztelet tudó hangját.
 "Most könnyen szabadultál, de figyelmeztetlek: most már tudom, hol talállak!"
  - Basszus, nem néztem meg a nevét a névtábláján!!!