6. Aish! What should I do?

  - Mit akarsz? - bunkózott. Elővettem egy tányér hanwoo-t és próbáltam megvesztegetni.
  - Nem kell a kajád! Inkább lökjed, hogy mi a szart akarsz. - Nagyon nem esett jól, hogy így beszélt.
  - Most miért csinálod ezt? Nem tudsz normális hangnemben beszélni? - tettem le a tányért.
  - Na, vajon? - mutatott sebes ajkára. - Ezek után azt várod tőlem, hogy normális legyek veled?? - rázta fejét.
  - De te kezdted! Inkább örülj neki, hogy nem verlek agyon, amiért miattad hagyott el Seobie, és most válaszolj! - löktem az egyik szekrényhez, két kezemmel megtámaszkodtam a feje két oldalán. Arcunk nagyon közel volt már egymáshoz, ami szemmel láthatóan frusztrálta.
  - Miért csókoltál meg? Miért mondtad, hogy nem érzel semmit? Miért lettél mégis féltékeny az exemre? - tettem fel azokat a kérdéseket, amik nem hagytak nyugton, miközben egyre közelebb hajoltam hozzá.
  - Muszáj ilyen közel állnod? Zavarod az aurám.
  - Igen, muszáj. És ha nem akarod, hogy még közelebb menjek, azt ajánlom, kezdj el dumálni! - fenyegettem. Igazából eszem ágában sem volt közelebb menni hozzá.
  - Figyelj - lökött át a szembe lévő hűtőhöz, aminek az ajtaja elég hideg volt, így felnyögtem. - Most fáradt vagyok, úgyhogy most kuss! - az előbbi fenyegetésemet ő vitte végbe és olyan közel hajolt hozzám, hogy épphogy nem értek össze ajkaink.
Tényleg rossz érzés, ha ilyen közel áll valaki hozzád.
  A fülemhez hajolt: - Kuss! És várj! - suttogta.
Nem tetszésem kifejezése ként összezártam a számat, ami eddig a döbbenettől nyitva volt és becsuktam szemeimet. Ő erre ellökte magát a hűtőtől, majd visszaült a helyére.
  Ez most mit akart jelenteni? Fú, de utálom most Min Hyuk-ot! Óó! Hanwoo! Ezt most megeszem!
Én is visszamentem a többiekhez és landolásig zenét hallgattam.

  Kaptunk egy hét pihenési időt, így meg tudtam alaposabban nézetni a kezem és tudtam jegelni, meg még egy csomó mindent meg tudtam csinálni, amire az orvos kért.
Ahogy alig idősebb hyungom utasított, vártam. Vártam, de még meddig. Mivel a lakás és az egész épület be van kamerázva, nem mertem otthon zaklatni őt, hogy adjon választ, így egy séta közben kerítettem sort.
 Sang Seob-ot már nagyjából kihevertem, de elfelejteni sosem fogom.
Felmentünk egy kilátóhoz és távolságot tartva faggattam Min Hyuk-ot. Még  mindig nem akart beszélni, de már nem bírtam tovább. Már azon törtem a fejem, hogy milyen piszkos módszert alkalmazzak, amikor megeredt a nyelve.
  - Meddig fogsz még ezzel nyaggatni? Nekem nincs türelmem ehhez. Kérlek, hagyj békén!
Maximum annyit mondhatok, hogy ha most felteszek neked egy kérdést vagy elmondom az igazságot, akkor arra olyan választ kapok, ami majd nagyon rosszul fog esni, ezért kérlek, hogy ne faggass! Majd, ha lecsillapodtak az érzéseid az iránt a fiú iránt, akkor beszélhetünk. - mosolygott.
  Lecsillapodtak az érzéseim? 4 éve most láttam először és mivel akkor régen haraggal váltunk el, már nem éreztem annyit, mint azelőtt. Persze attól még iszonyatosan szerettem. De úgy hiszen...
  - Már túl tettem magam rajta. - mondtam lesütött szemekkel.
  - Tényleg? De csak egy heted volt. - értetlenkedett.
  - Hideg természetem van. Ha felmelegítik és utána sokáig nem csinálnak vele semmit, akkor hamar lehűl. - vázoltam az érzelmeim képletét.
  - Daebak! - bólogatott. - Sajnálom, amit Hong Kongban mondtam. Nem akartam ilyen paraszt lenni csak... nehéz estém volt.
  - Krystal csinált valamit? - meredtem rá.
  - Nem, egy másik személy, aki kezd többet jelenteni számomra egy barátnál. A szerelmével volt és nekem pedig végig kellett néznem, ahogy éppen szeretik egymást. - sóhajtott. Leült egy padra és a város felé bámult.
Kíváncsiságom valamiért nagyon felerősödött.
  - Ki az? Összeugrasszam a sráccal?
  - Nem kell. Azt hallottam, a srác lelépett.
  - Pont, mint 4 nálam... - kezdett kattogni az agyam. - De akkor semmi akadály!! Most lecsaphatsz rá!  Ragadd meg az alkalmat! - biztattam.
Felpattant a padról, elém lépett és megfogta a karom.
  - Mit csinálsz? - próbáltam kiszabadulni szorításából. Szemei eltökéltséget tükröztek.
  - Megragadom az alkalmat! - suttogta. Magához húzott, karjait összekulcsolta a nyakam mögött, aztán megcsókolt.
  Mi??? Mi van??
A hülye érzés annyira felerősödött, hogy majd belehaltam. Ő erősen fogott, szorosan, mégis olyan gyengéden ölelt...
  Na szóval, most mi van? Hú, de sokszor kérdezem ezt.... Szegény! Pedig azt hittem, igazat mondott, mikor visszavonta azt a csókot és a piára fogta. Miért vagyok ennyire sötét? Hogy nem jöttem én erre rá?
  - Én is sajnálom. Nem kellett volna azt tennem. - néztem szép ajkára, amin most egy heg éktelenkedett. - Mióta érzel többet irántam? - pislogtam.
  - Amikor bevallottad, hogy meleg vagy. Már előtte felfigyeltem rád, de elfojtottam az érzéseimet. - mondta őszintén. Hitetlenül néztem rá.
  - Hogy miért? - simított végig nyakamon, amitől libabőrös lettem. - Mert te egy különleges ember vagy. Csodás lelked van, a humorod egyezik az enyémmel, a szemeid mindig csillognak, és mert nem hagyod magad uniformalizálódni. Hogy olyan legyél, mint az összes többi idol Koreában. - Mivel magasabb vagyok, fel kellett emelnie a fejét ahhoz, hogy a íriszeivel az enyémekbe tudjon nézni.
 Döbbenten néztem rá, mire ő elnevette magát.
   - Min Hyuk hyung, akkor most... te... engem... szóval... - próbálkoztam, mire beletúrt a hajamba és újra megcsókolt.
   Annyira jól csókol! Nem is értem, hogy Krystal hogy dobhatta. Tényleg.. akkor most ő bisex?
  - Hyung... - cuppantam le ajkairól.- Krystal... Vele mi van? Ha most engem csókolsz, akkor őt hogy szerethetted?
  - Nem vagyok bisex, ha erre gondolsz. Miután olyan csúnyán dobott és ahogy viselkedett velem, eldöntöttem, hogy egy lány és egy fiú sosem fogja tudni egymást rendesen megérteni. Így nem vonzódtam többé a lányok iránt. - fejezte be a történetét, amit még nem tett eddig.
  - Te szegény! Azért majd még beszélek azzal a csajjal. - biztosítottam. Megrázta a fejét, elhúzódott tőlem, szorosan mellém állt és összekulcsolta ujjait az enyémekkel.
  Nos? Mit tehetnék? Azonkívül, hogy szeretem.

~The End~

5. Aish! What should I do?

  Az estém csodálatosra sikeredett. Min Hyuk tényleg elég későn jött haza, így mi addigra már egymás karjaiban aludtunk. A reakcióját nem láttam, de biztosra vettem, hogy undorral nézett ránk.
  - Hogy éreztétek magatokat? - kérdezte reggel tettetett érdeklődéssel szobatársam.
  - Most mi bajod van? - kérdeztem vissza ingerülten.
  - Semmi. Mi bajom lenne? Elvégre csak két homokossal aludtam este. Tényleg semmiség. - gúnyolódott.
Befogtam a mellettem ülő "másik homokos" fülét, így védve a szemét megjegyzésektől.
  - Min Hyuk, ezt hagyd abba! - szóltam rá.
  - Miért, nem így van? Te is az vagy, ő is az, és tagadni sem tudnátok, ha esetleg kiderülne, mert láthatóan együtt aludtatok, és bárki csinálhatott képeket, amíg ti...
  - De ugye nem csináltál?! - meredtem rá hitetlenül.
  - Miért, mi lesz, ha kiderül? Nem mered felvállalni? Szégyelled? - ezt nem bírtam tovább tűrni.
 Hirtelen elöntött a düh és rárontottam. Fájós kezemmel olyan balost húztam be neki, hogy felszakadt a szája, ami vérezni kezdett, a csuklóm meg annyira fájt, hogy majd összecsináltam magam a gyönyörtől. Ajkáról lassan csöpögött a vörös vér, szerelmem pedig nem tudott mit reagálni az akciómra.
  - Én szóltam, hogy hagyd abba! - vágtam hozzá egy zsepit.
Vérző hyung-om nem mondott semmit. Se azt, hogy fáj, se azt, hogy megbánta, de még egy káromkodást se hallatott. Csak felállt a reggeliző asztaltól  és bement a mosdóba. Magára zárta  az ajtót, amit egyébként nem szokott és sírni kezdett.
  - Bocs, hogy ezt látnod kellett. - engedtem el a  mellettem ülő megszeppent fiú fülét.
  - Semmi, de... azt hiszem, nekem most.... el kell tűnnöm... Láttam a showk-ban, hogy nagyon kedveled ezt a srácot és nem akarom, hogy miattam legyetek rosszban. - indult el az ajtó felé. - Csodás volt újra veled lenni egy kicsit, de azt hiszem, ha be akarom bizonyítani, hogy tényleg nagyon szeretlek, akkor ezt meg kell tennem: eltűnök az életedből... Végleg. - mondta elakadó hangon a bőgés szélén állva.
  Látszott rajta, hogy megijedt ettől a helyzettől, de ennyire?
  - Seobbie, nem gondolod komolyan? Ez nekem is ijesztő volt, de ez semmiség. Nem hagyhatsz itt megint! - ragadtam meg a kezét.
  - Jung, ha szeretsz, engedd, hogy elmenjek. Neked is és nekem is könnyebb lesz így. Te tovább játszhatod a heterot, nekem meg nem kell fölöslegesen féltékenykednem a rajongókra, amiért ölelgeted őket. És hyung-nak igaza van: ha kiderül a titkunk, mindkettőnknek annyi. Széttépnek a rajongók és a média. Kérlek gondold ezt át és felejts el! Igazából ez az oka annak, hogy tegnap belógtam a bulira, ezt akartam elmondani. - simított végig a karomon.
  - De miért nehezítetted meg ennyire? Már majdnem teljesen feladtalak, aztán megláttalak. Tudod mennyire boldog és szerelmes voltam idáig? Mekkora löketet adott az, hogy itt vagy és nem gondoltad komolyan, azt amit 4 évvel ezelőtt mondtál? Végig tudtam csinálni egy egész hétvégét tele nehéz próbákkal, ilyen szétzúzott kézzel. Nagyon szeretlek és nem érdekel, ha kiderül. Már úgyis sejtik... - gondoltam vissza a talkshow-kra. - Ne, menj el!! - húztam magamhoz. Rám nézett nagy szemeivel, elmosolyodott és megcsókolt.
  - Sajnálom, de nem tudnám végig nézni, ahogy a paparazzik miatt szenvedsz. Én is szeretlek, és ezért kell, hogy most végleg szakítsunk. - nézett mélyen íriszeimbe. Legördült egye-egy könnycsepp az arcunkon, majd a lehető legszenvedélyesebb csókkal váltunk el. Kezei a hátam simogatták, majd megpaskolta hátsófelemet, ami nálunk a vigasztalás jelképe volt.
 "Elment. Itt hagyott és most már tényleg soha többé nem látom. Mit kéne tennem?"
Leültem a kanapéra és a fejemet fogva vártam, hogy a leader értünk jöjjön és repüljünk végre haza.
  Min Hyuk az indulásig nem szólt hozzám. Miután Sang Seob elment, ő is magamra hagyott. Egész délután nem láttam. Késő délután viszont a rajongók miatt be kellett dobnunk színészi tehetségünket és egész addig, amíg fel nem szálltunk a gépre, játszanunk kellett, hogy "Jaj, de szeretjük egymást."
 A repülőn viszont nem mellé ültem, hanem Yong Hwa hyung-hoz.
  - Még áll az, hogy meghallgatsz? - kérdeztem, tőle, mikor már felszálltunk. Általában ő a banda pszichológusa, ezért gondoltam, biztos ki tud találni valamit.
  - Édes, drága, pici dongsaeng-em. Sajnos egyet kell értenem a barátoddal. Jól gondolkodott és ezt neked is meg kell fogadnod. - veregetett vállba.
  - Ha te mondod... Umm, van itt  még egy dolog, amit nem értek.. Van egy srác, akinek elmondtam a titkom... - ő erre olyan fejet vágott, mint aki szellemet lát.
  - Ne aggódj, nem mondja el senkinek. -biztosítottam. - Meg lehet bízni benne. Na, szóval nagyon furcsán viselkedik azóta... Az egyik pillanatban közömbös, a másikban, viszont olyan, mintha féltékeny lenne. Mintha ő is meleg lenne... - mondtam.
  - Hoppá, hoppá! Ez aztán az aztán! - lelkesedett fel. - Erre nem sok mindent tudok mondani. Ilyennel még nem találkoztam és nem akarok hülyeséget mondani. Szerintem az lenne a legjobb, ha vele beszélnéd meg a dolgokat.
  - Oké. - bólintottam. Vártam egy kicsit, hogy ne legyen feltűnő, majd felálltam és félre hívtam Min Hyuk-ot. Nagy nehezen, de átjött velem az éttermi részre. Nagyon érdekelt már, hogy mi a fene van. Egyszerűen nem tudok rájönni.

4. Aish! What should I do?

  - E-Elnézést! Nem akartam zavarni! -fordult el Min Hyuk.
Ellöktem magamtól szegény Sang Seob-ot és a dobos után futottam.
  - Min Hyuk-sshi!!! Várj, hadd magyarázzam meg! - ragadtam meg karját, ő kiszabadult kezeim közül és felém fordult.
  - Ő az? Aki nem keresett? Úgy látszik megtaláltad... - sütötte le szemeit.
"Miért reagál így? Azt mondta, semmit sem érez irántam. De akkor miért? Ha a csók nem jelentett semmit..."
  - Igen, ő. Négy év után most találkoztam vele először. De... Zavar? Mert akkor jobban vigyázok és csinálok semmit előtted. - ígértem meg. Barátom csak megvonta a vállát.
  - Nem zavar. Elvégre nálad ez a normális. - erőltetett egy mosolyt arcára.
Láttam rajta, hogy igazából nagyon is zavarja ez az egész, de ha azt mondja nem, akkor én hiszek neki.
  - Menj vissza hozzá és érezd egyszer igazán jól magad! - biztatott.
Megköszöntem neki a megértését és visszamentem Seobie-hoz. Letörten álldogált a csapnál és a száját tapogatta.
  - Valami baj van? -kérdeztem, mikor melléléptem.
  - Nem, csak azon gondolkodtam, hogy miért csókolsz ennyi idő után is még mindig ilyen jól. Vagy talán jobban... - Jól esett a dicsérete.
  - Tényleg? - álltam közel hozzá és megfogtam nyakkendőjét. - Te sem panaszkodhatsz! Bár mondjuk... Ki tudja, kin gyakoroltál eddig. - ugrattam. Ezen jót nevetett, én meg, mivel hangosan nevetett, befogtam a száját az enyémmel. Átölelt és úgy éreztem, mintha az a szörnyű nap meg sem történt volna.
  Akkor boldog voltam. FNC-s éveimben először őszintén. Elváltunk egymástól és megkérdeztem, hogy ez után a parti után hova megy.
  - A nagymamámhoz. Most ott lakom. Két évre ideköltöztem, mert ösztöndíjból idejárok  egyetemre, úgyhogy ő szállásolt el. - mesélte.
  - Nincs kedved átjönni? Bemutatlak Han Sung Ho CEO-nak és megkérdezem, hogy nálam alhatsz-e. Na? - néztem rá csillogó szemekkel.
  - Nem tudom. Mit fog szólni a nagyi? De amúgy, hol van a szállásotok? Hotelban? Drágám, nem Koreában vagyunk. - szólt.
"Ha Koreában együtt akarsz lenni a pároddal, akkor csak egy megoldás van: egy hotel szoba és csak Ti ketten."
  - Ne gondolj semmi rosszra. Amúgy is van szoba társam.
  - Ó! Szendvics? - nézett perverzen.
  - Hülye! Beöltöztetlek lánynak, úgy talán. De ő nem meleg...
  - Kár! - röhögött. - Ok, felhívom a nagyit és aztán mehetünk. - adta be a derekát.
  - Han CEO, Yong Hwa ssi, Jong Hyun ssi, Min Hyuk ssi... - megakadt rajta a tekintetem, mert olyan... Hogy is mondjam... Érdekes fejjel nézett rám.
  - Bemutatom Kim Sang Seob-ot.  Régóta nagyon jó barátok vagyunk és most, számomra felfoghatatlan módon bejutott ide és gondoltam, ha már itt van... Négy éve nem láttuk egymást és azt szeretném kérdezni, hogy... Nálunk alhat-e, mert lenne egy-két dolog, amit meg kéne beszélnünk. De csak,  ha Min Hyuk-sshi beleegyezik. - néztem fura arc kifejezéssel társamra.
  - Tőlem... Csak ne hangoskodjatok! - kacsintott. Sang Seob felkacagott, majd szeretett CEO-nk beleegyezése után már  mehetnékem volt. Összeszedtem a cuccaimat, megvártam Seobie-t és már el is elindultunk.
 Már mindenki aludt,mikor megérkeztünk, de a szobák falai hang szigeteltek, szóval nem hallatszik, ha visítozik valaki. Ezt az adottságot igénybe véve végig rohantunk a folyosókon, CNBLUE dalokat énekelve.
  Min Hyuk azt mondta, hogy ő jóval később jön haza, mint mi, így azt csináltunk, amit akartunk. Ötlet az akadt bőven, csak azt nem tudtuk, hogyan valósítsuk meg.
  Megfürödtünk, majd a kádból kiszállva azon ügyeskedtünk, hogyan ne essünk el a sok habtól, amit kifröcsköltünk... Feltakarítottunk és beestünk az ágyba.
  - Olyan boldog vagyok, hogy meg tudtál nekem bocsátani. Nem is tudom, mihez kezdtem volna, ha most haza kellett volna mennem vesztesként. - mondta mélyen a szemembe nézve. Válaszként belebújtam ölelésébe és nagyot sóhajtottam. - Szeretlek!
  "Úr isten! Kimondta!! Végre kimondta!!!"
Fölé hajoltam és lágy csókot leheltem ajkaira. Ő erre szenvedélyes csókba hívott, amit habozás nélkül el is fogadtam.

3. Aish! What should I do?

  Este már nem beszéltünk többet. Másnap újabb koncert volt. A kezem bekötötték, mert rohadtul fájt, és szenvedve, de végig csináltam a koncit.

  "Ilyenkor akkora hősnek éreztem magam, hogy ekkora fájdalom ellenére is ugyanúgy játszom, mintha mi sem történt volna."

  Egész végig Sang Seob-ot kerestem a szememmel, ám nem találtam meg. Szomorúan egyeztem bele a gondolatba, hogy nincs itt és igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, Min Hyuk pillantásait kerülve.

  Mivel az After Party-ra csak FNC-seket engednek engednek be és barátokat, nyugodtam tudtam dumálni Min Hyuk-kal a tegnapról. A csókot visszaszívta, mondván, hogy csak szórakozott.

  Nem tudom, milyen eszközzel, de KIM SANG SEOB bejutott a partira.
 - Mi a francot keres ez itt? - pattantam fel az asztaltól. Dobos barátom követte a tekintetem, majd az arcomat fürkészte.
 - Hyung, sajnálom, de most el kell mennem valahova. - hagytam ott.
Sang Seob után futottam. A mosdó előtt értem be.
 - Kim Sang Seob, ott maradsz!! - utasítottam. Nem állt meg. - Mondom ÁLLJ MEG!!! - kiáltottam rá, de ő csak simán belépett a mosdó ajtón. Haboztam.
  "Most mit kéne tennem? Menjek be utána és kérjem számon? És ha nem is miattam van itt? De ha meg kint maradok, akkor sosem tudom meg, az okot. Áh, mit tegyek?"
 Végül utána mentem. Rajtunk kívül senki nem volt bent. Az egyik piszoárnál állt. Mellé álltam és úgy tettem, mintha én is a dolgomat végezném.
Oldalra nézett és majdnem összeesett, mikor meglátott. Felhúzta sliccének cipzárját  és a csaphoz lépett.
  Én ugyan nem csináltam semmit, mégis kezet mostam, majd felé fordultam.
 - Miért vagy itt?
 - Jung Shin! Omo, meg se ismertelek!! - lepődött meg.
 - Tényleg? Ennyire megváltoztam volna?
 - Ki vagy gyúrva, elegáns ruhát hordasz és RÖVID A HAJAD! -mondta tágra nyitott szemekkel.
 - Hát ja. Már nem az a magas, greznya, ápolatlan hajú "lány" vagyok. - hajtottam le a fejem.
 - Ápolatlan hajú LÁNY? Ezt ki mondta?
 - Mindenki. Először te is azt mondtad. - böktem meg.
 - De az mikor volt már? Akkor még nem ismertelek....
 - Na, de miért is vagy itt? Azt hittem látni sem akarsz... - szomorkodtam.
Közelebb lépett hozzám és egy puszit nyomott az arcomra.
 - Ugyan, miért ne akarnám látni egyetlen szerelmem??

"Egyetlen? Azt mondta egyetlen? Én vagyok az egyetlen??"

Hirtelen nem érdekelt, hogy ki láthat meg és fogtam, szorosan átöleltem, majd megcsókoltam. Hosszan, szenvedélyesen...
Annyira jó volt újra látni, újra a karjaimban tartani, hallani a hangját...
  ""De miért érzem ugyanezt az érzést Min Hyuk-nál? Ennyire igaz lenne, amit a pszichológus mondott a rajzomról az egyik Cheongdamdon 111 részben?? Már mindegy kivel vagyok, csak legyen valaki?"
  A csók sokkal tovább tartott, mint gondoltam volna. Egyszer csak annyit hallok, hogy valaki megtorpan az ajtóban. Elhúzódtam Sang Seob-tól és félve hátra fordultam. Azon imádkoztam, hogy csak Yong Hwa legyen az, így neki csak a srácot kellene bemutatnom, hiszen ő már tudta, hogy az azonos nemhez vonzódom.
  Megfordultam és kit látnak szemeim? Egy csőbe kapaszkodó, lelkileg összetört, a sírás szélén álló...
Min Hyuk-ot.

0. Aish! What should I do?

Jung Shin falls (One shot)

"Hong Kong, Can't Stop koncert"

Minhyukkal imádjuk ezt a várost, különösen akkor, mikor sötét van és csak a  város fényei világítanak. Ilyenkor olyan meghitt...Miközben az ember nézi, hihetetlenül könnyen el tud gondolkodni.

 - Omo! Nézzétek, milyen gyönyörű! - kiáltottam fel hosszú hallgatás után. - Minhyuk hyung, nézd!!

 Bandatársam kiugrott ágyából és kómásan mellém lépett. Ránéztem:

 - Bocs, hogy felkeltettelek.

 - Mindegy. -bámult ki az ablakon.

Nagyon reméltem, hogy csak azért ilyen közömbös velem, mert fáradt (ma érkeztünk meg Koreából).

 - Igen, Jungshin, gyönyörű, de attól még nem kéne felkelteni fél Hong Kong-ot. -jött be fejcsóválva leaderünk. -Még legalább 1 órát akartam aludni. -nézett az órájára. Nem értettem.

 - 1 órát?? Éjfélkor akartál felkelteni minket? -néztem rá nagy szemekkel.

 - De, ha már felkeltettél, akkor szedelőzködjünk, aztán "gó" próbálni. -utasított minket. A többiek elindultak, de én:

 - Hova? Este van!

 - Nem, hajnal. -veregette meg a vállam.

 -Hogy?? El vagy tájolva, hyung! -ráztam a fejem.

 - Nem vagyok. Csak nézz arra a szuper-szónikus órádra!

Lenézve és döbbenten meredtem kedvenc kiegészítőmre. "5:30".

 - Váó!! Jaj, nem is aludtam!! -szomorkodtam.

 - És már nem is fogsz. Aludni kellett volna álmodozás helyett. Így tudtál járni. -lombozott le Yonghwa.

 - De, hyung! Hogy tudtam volna elszalasztani egy ilyen gyönyörű látványt?? Nézd már milyen szép!! -kértem.

 - Szokj le az álmodozásról! Vagy legalábbis addig, amíg a koncert tart. Hazafelé annyi álomképet szőhetsz, amennyit akarsz és még engem is bevonhatsz, de most ne. Szedd össze magad és koncentrálj. -nézett mélyen a szemebe.

 "Mi? Honnan tud az álmodozásról?"

Körbenéztem és megpillantottam Minhyukot, aki döbbent arckifejezéssel öltözött.

 "Jaj, ne. Csak ne vetkőzzön!"

 - Yongwa hyung, ez... ezt majd később megbeszéljük. -fordultam el és rohantam a fényképezőgépemért, hogy készíthessek pár képet Hong Kongról (és így nem látom Minhyukot). 

Kattintgattam kis szerkezetemmel, aztán megszólalt mögöttem szobatársam:

 - Jungshin?

 - Igen? -kérdeztem fel sem nézve a gépből.

 - Nézz már ide! Így is kínos, hát még ha olyan érzést keltesz bennem, mintha a falhoz beszélnék.

Kelletlenül megfordultam és ránéztem. Nem kellett volna, mert így megláttam egy szál alsógatyában.

 "Nem elég, hogy egy szobában kell vele aludnom, még azt is el kell viselnem és végig kell néznem, ahogy itt vetkőzik, meg öltözik??" De ÁLLJ! Miért is zavar ez engem? Elvégre ő is ugyanúgy néz ki, mint én (a fejemet é izomzatomat kivéve). Tudom, hogy szégyenlős vagyok, de a többieknél nincs ilyen."

 - Mondd! -mondtam hidegen, miközben igyekeztem a szemébe nézni. -Csak siess! -sürgettem.

 - Most haragszol rám? Mi rosszat tettem?

 - Semmit csak... VEGYÉL MÁR FEL VALAMIT! 

 - Miért? -értetlenkedett. Kinyitottam az ablakot, amin a reggeli hűs levegő betódult.

 - Ezért! -nevettem rajta. Szegény srác tiszta libabőr lett.

 - Tényleg?? -kapta ki a kezemből  a gépet. Majd nem tudom hogyan, de lehalászta rólam a felsőmet és félredobta. 

Na, most ő röhögött rajtam, ahogy ott fagyoskodom. Iszonyat hideg volt.

 - Mi a...? -jött be Jonghyun a szobába. - Megzavartam valamit?

 - Nem, dehogyis! -nevetett tovább Minhyuk.

Én csak álltam ott a hidegtől rázkódva rákvörös fejjel.

 - Hé, Jungshin! Nem akkor kéne vörösnek lennie a fejednek, amikor ki vagy melegedve? Vagy... történt valami kínos?

 - Én... Nem... Dehogy... Csak... -próbálkoztam.

 - Csak baromkodtunk. -biztosította még mindig röhögő barátom.

 - Aha... Mindenesetre kezdjetek el öltözködni, nem sokára indulunk. -tapsolt 2-t.

Szobatársam kacagott még egyet- kettőt, én visszavettem a fölsőm, kidobáltam mindent a bőröndömből, hogy találjak magamnak tiszta ruhákat. Mikor megtaláltam, berohantam velük a fürdőbe. Lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem és beállítottam a hajam. Az anyajegyeimet nem tüntettem el, mert este úgy is 6 kg sminket raknak rám.

 - Jungshin, kész vagy már? -kopogott az ajtón Minhyuk. - Csak próba lesz!

 - Jó, jó, jövök már! Nem kell rám dönteni a mosdót.

Kiléptem és szembetaláltam magam alig idősebb hyungommal, akin póló még mindig nem volt.
A földet nézve elmentem mellette és leültem az ágyamra. Míg vártam, hogy megfürödjön, kicsit elaludtam.
  Yonghwa jött, hogy indulunk, aztán utána már meg sem álltunk a csarnokig. Az út alatt szokásosan zenét hallgattam és a twitteren szörföztem.
  Mikor megérkeztünk, fogtam a gitárom és a fényképezőgépemet és elindultam felmérni a terepet. Végig jártam a nézőteret és Minhyukkal össze-visszarohangáltunk az épületben. 4 órán keresztül próbáltunk, majd szóltak, hogy jön a kaja, de utána már sokkal keményebben kell csinálnunk a dolgokat.
Minhyukkal ezt örömmel vettük, mert:
 1 - alig reggeliztünk,
 2 - éhesek voltunk és
 3 - IMÁDUNK ENNI.

Szegény futár srácot szinte megtámadtuk, mikor feltűnt az ajtóban.
 - Kajaaaaaa!!!!!
 - Vigyék, vigyék, csak engem hagyjanak!! - dobta el a kajás dobozt.
Falni kezdtünk. Yonghwa-ék nehezen, de odaférkőztek hozzánk.
 - Mi a frászt csináltatok ti abban a hotel szobában? - kért minket számon Yonghwa.
 - S-semmit. - ráztam a fejem.
 - Semmit?? Jonghyun nem azt mondta. - tette csípőre a kezét.
 - Csak maknae kötelességünket végeztük. - magyarázott Minhyuk.
 - Áááá! Értem. De legközelebb ne ilyen hevesen és RUHÁBAN végezzétek. - "hagyta" ránk a dolgot.
 - Na,mi is kérünk hanwoo-t!! -löktek félre.

  Még kaptunk egy kis időt a pihenésre, majd folytattuk a próbát. Olyan gyorsan telt az idő, hogy szinte észre se vettem, hogy már a sminkszékben ülök. Az arcomon lévő anyajegyeket a már említett mennyiségű sminkkel eltüntették, így az a Lee Jungshin nézett vissza rám a tükörből, akit a világ Boice-ai ismernek és talán szeretnek.
  Rövid hajamat belőtték, már majdnem készen álltam a koncertre, de egy dolog még hiányzott: sapka.
"Sapka nélkül sehova nem megyek!"
Elrohantam érte, beletűztem nadrágomba egy kendővel együtt, visszamentem a bandához és jöhetett a csapatkiáltás.
  A visszaszámlálás elkezdődött...
  Felmentünk a színpadra és felcsendült az a hang, amiért a legtöbb zenész él: a rajongók üdvrivalgásai és sikításai.
  Elkezdtünk játszani, a hangosítással szerencsére nem volt semmi gond.
  A rajongók lelkesedése a 2 óra alatt nem hagyott alább.
  "Nagyon szeretem őket. Azt meg főleg, mikor lehetőséget kapunk arra, hogy a koncert közben kimehessünk hozzájuk és kezet foghassunk velük."
Ez most is megadatott. Igyekeztem a legtöbb rajongónak  megfogni a kezét, aki nyújtotta nekem. Végig futottam a kialakított járdán, a színpad szélén megálltam és megráztam egy lány kezét. Egy pillanatra félrenéztem és megpillantottam egy ismerős arcot: az első szerelmem.
 Az emlékek hirtelen feltörtek és a gondolattól, hogy itt van és végig nézte a koncertet, olyan boldog lettem, hogy beleszédültem. "4 éve nem láttam..."
  Menthetetlen bénaságom miatt arra a lábamra álltam, amelyik lelógott a színpadról. Lebillent a lábfejem, én pedig oldalrabestem. Akkorát repültem, hogy meg tudtam fordulni, hogy ne törjem össze az arcom, mint Hongki hyung.
  Hanyatt estem és próbáltam tompítani a borulást, de nem jött össze. Leraktam a kezem és a szerencsém újra elhagyott. a 65 kilómmal a vékony csuklómra nehezedtem, ami ennek hatására belecsapódott a betonba, a fájdalomtól elkaptam onnan végtagomat és seggel érkeztem a földre.
  A kezem annyira fáj, hogy már szinte nem is éreztem. Amúgy szerintem egy enyhe agyrázkódást is kaptam.
  A sokktól, ami ebben a másodpercben ért, egy ideig nem tértem magamhoz és csak feküdtem ott, ahova estem. Nem mozdultam.  https://www.youtube.com/watch?v=z9kqXWL1wcI
  Láttam, ahogy bandatársaimnak leesik, hogy eltűntem és a színpad széle felé igyekeznek. A döbbenet csak Jonghyun és Minhyuk arcára ült ki. Yonghwa inkább csak szórakozottan nézett.
  Mikor feltápászkodtam, Minhyuk leguggolt hozzám és felém nyújtotta a kezét és aggódással a hangjában kérdezgetett, hogy hogy vagyok.
  Nagyon szégyelltem, így kell látnia pont neki és NEKI.

"Omo! Ez aztán az összetartó banda. Yonghwa és Jonghyun röhögnek rajtam, de Minhyuk... ő... ő más. Ő félt és sokkal kellemesebb érzéseket küld felém. De akkor Ő, a számomra legkedvesebbe ember, mit gondolhat? Ő is nevet?"

  Hyukkie-ra  néztem és az a furcsa érzés megint elkapott, mint mikor ez a srác a szobában azt tette. Éreztem, ahogy a fejem egyre vörösebb lett. Hogy ne vegyék készre gyorsan felpattantam és egy biztonsági őrrel mentem a sminkszobába, ahol megigazították az arcom. Eltüntették az öröm és a fájdalom miatt hullatott könnyeim és adtak egy fájdalomcsillapítót, majd felküldtek befejezni a koncertet.
  A kezem hihetetlenül fájt, a csillapító még ha akart volna se hatott, de mégis mosolyogtam. Megkapaszkodtam a rajongók biztató kiáltásaiban, az örömben, hogy itt van az a személy és ... Minhyukban. Segített összeszednem magam, így gyorsan letudtuk zavarni a búcsúzkodást.
  Rohantam átöltözni, mielőtt a V.I.P-eket beengedték volna hozzánk. Csipogtam egyet Twitteren, hogy "Minden rendben és hogy ne aggódjanak értem feleslegesen, jól vagyok."
  Miután a Boice-ok elmentek bedugtam a fülesemet, hogy lássák most nem akarok beszélgetni. Ez a tervem csak az autóban működött, otthon viszont megrohamoztak.
  Egy ideig még bírtam a féltő szavakat, majd mikor már 60-adjára mondtam el, hogy rendben vagyok, csak a kezem fáj, meg hogy értem és jobban fogok vigyázni meg figyelni, fogtam magam és beviharzottam a fürdőbe. Megengedtem a csapot és magamra zártam az ajtót.

"De miért zárom magamra? Már 4 éve itt vagyok velük és mégis hihetetlenül szégyenlős vagyok"

Beálltam a zuhany alá és a kezem vizslattam. Elgondolkodtam...

 "4 éve nem láttam. Nem keresett, nem csinált semmit azok után, amiken keresztül mentünk együtt. Most akkor miért volt itt? Lehet, hogy már több koncerten is volt? De mégis MIÉRT NEM JÖTT MOST ODA HOZZÁM??"

~VÉGE~

2. Aish! What should I do?

Fiú-fiú szerelem!!

"Nem akarom elmondani nek! Neki... pont neki nem. Yong Hwa-nak még talán, de Min Hyuk-nak nem. Most nem..." 
 -Figyelj... Ez nagyon nehéz. Olyan, mintha téged kérnélek arra, hogy meséld el, hogyan törte össze a szíved Krystal. Te is nehezen beszélnél róla. És még mindig nem mondtad el teljesen. De most már, hogy tudod... hogy én... szóval.... ja, nem a lányokért rajongom, elmondhatod, nem fogok ráhajtani. -szónokoltam. Láttam, hogy ezzel fején találtam a szöget és ő is mindjárt sír. -És ezzel most bevallottam, hogy meleg vagyok. Ha emiatt már nem akarsz a társaságomban lenni, én megértelek, nem fogok haragudni. Csak egyet kérek: Nem mondd el senkinek. -szorítottam meg a kezét.. Arcáról semmit sem tudtam leolvasni. -Ami meg a koncerten történt... Megláttam volt barátomat, akivel csúnyán szakítottunk 4 éve. Azt hittem soha többet nem fogom látni, és most ott volt, a szemembe nézett... Ettől olyan kimondhatatlanul boldog lettem, hogy leszédültem a színpadról. De... utána nem jött. Nem írt Twitter-en, sehol nem érdeklődött afelől, hogy vagyok. -szomorkodtam. -És az, hogy nálad miért vörösödöm el, a többieknél miért nem... azt sajnos még nem tudom. -ráztam a fejem. Min Hyuk hátrálni kezdett. Látszott rajta, hogy össze van zavarodva.
 -Akkor amiatt a srác miatt a kedvenc CNBLUE dalod a Cold Love? -kérdezte.
 -Igen, Hyung én annyira sajnálom! Annyira próbálkoztam azzal, hogy tetsszen egy lány, hiszen annyi Suzy-hoz hasonló gyönyörű lánnyal találkoztam már, mióta itt vagyok, de egyik sem érte el azt a hatást, amit Sang Seob. Eskü, hamarabb el akartam mondani, csak nem tudtam hogyan fogsz reagálni. -Min Hyuk erre elfordítottam a fejét és erősen gondolkodni kezdett. "Most biztos itt hagy! Attól nem félek, hogy kiderülne, hisz megígérte, hogy titok marad. De attól igen, hogy most feláll és elviharzik Jong hyun-ékhoz és soha többé nem lesz velem négyszemközt."
 -Aish! Most mit csináljak veled? Miért nem szóltál hamarabb? Most itt bőgünk mint 2 lány... -itt elhallgatott -Bocsi...
 -Nyugi, a párkapcsolatomban ÉN vagyok felül. -nevettem. Bandatársam is jót mulatott rajta.
 -Akkor én leszek a lány! -jelentette... Jelentette ki?? "Most mi van?" Nem tudtam felfogni, hogy mit mondott az imént, de a következő másodpercben már igen. Elengedte a kezem, magához húzott, arcom a két keze közé vette és... "Mi a francot csinálunk? És ha meglátnak?" Meg... Megcsókolt...! Ez a hülye érzés most ért a csúcspontjára.
"Úristen! Én meghalok! Most ezt miért csinálta? Ő nem Krystal-t szereti? De most mégis velem smárol... Merthogy ez nem csak egy röpke csók volt. Ez egy hosszú édes dolog volt."
Elhúzódtam tőle és kérdőn néztem rá.
 -Ezt miért csináltad?
 -Csak mert. -lopta a mindig használt válaszom.
Elmosolyodott és újra megcsókolt. Finoman csinálta... Eltoltam magamtól, mondván, hogy itt bárki megláthat és a kezénél fogva bevonszoltam a szobába. Én leültem a szoba egyik végén elhelyezett ágyra, ő meg a másik végén lévőre. Egymással szemben ültünk és néztük egymást. Idősebb bandatársam teljesen normális képet vágott, én viszont, mint egy riadt nyuszi ültem ott.
 -Hyung! Ugye ezt nem azért csináltad, hogy csesztess?! Ez nem jó játék! Ezek komoly érzelmek! Ha csak játszottál, valld be, mert ha magamtól jövök rá
1: neked véged,
2:olyan mély depresszióba zuhanok, hogy onnan nem húzol ki egyhamar. -mondtam kérlelően. Hyung-om csak hátra dőlt az ágyon és a plafont bámulta.

1. Aish! What should I do?

Átrakom ide a Fanfiction-ömet, hogy jobban követhető legyen.

1. Aish! What should I do?

Figyelem! Fiú-fiú serelem!

Lee Jungshin szemszögéből írva

Miután leestem a színpadról és sikeresen leráztam bandatársaimat, magamra zártam a fürdőszoba ajtót, fájós kezemmel, amit összezúztam, csak álltam a zuhanyból rám eső meleg víz alatt és gondolkodtam.

"Miért? Miért volt ott a koncerten? Miért nem keresett utána? Tovább lépett? Van valakije? Lehet, hogy elfelejtett? Vagy csak nem vállalja fel, hogy ismer, mert sztár lettem? Akkor miért kellett miatta ekkorát esnem a koncert végén?..."

Kopogtak az ajtón.
 -Ember, nem hallod, hogy zuhanyozok? -kiáltottam. Még mindig kopogott. -Mit akarsz?

 -Jungshin, bocs, hogy zavarlak, de beszélnem kell veled! -hallottam az ajtó túloldaláról Minhyuk dobosunk hangját.

 -Most épp fürdök! Nem bírnád ki még egy kicsit?

 -Nem. Sajnálom, de ezt reggel óta el akarom mondani. Nem várhat! -dörömbölt az ajtón.

Fel vettem vizes testemre a ruhám, kinyitottam az ajtót. Minhyuk megint fölső nélkül volt... Megragadtam a felakasztott fürdőköntösöm és hozzávágtam, majd mikor nem fogta fel, hogy mit is kezdjen vele, ráadtam.

 -Ezt miért csinálod? -értetlenkedett.

 -Csak.. -vontam meg a vállam.

 -Ok, na, csak mint barátod, meg szeretném érdeklődni, hogy az, amit Yonghwa hyung-nak mondtál... Vagyis nem mondtál, hanem ő mondta... Na, szóval, min álmodoztál? -nyögte ki végül.

 -Ez volt olyan fontos? -kérdeztem döbbenten.

 -Igen. Olyan régóta barátok vagyunk, de még egyszer sem láttalak álmodozni. Ez miért csak Yonghwa-nak tűnt fel? Neki elmondtad, hogy miért? Nekem miért nem? -kérdezte szomorúan.

Olyan rossz volt látni, hogy itt áll velem szemben és szomorú szemekkel mered az enyémekbe, hogy megtudjon valamit. Igaza volt.

"Szinte a legjobb barátok vagyunk, és ő mindent elmond nekem, én meg... De ezt nem tudhatja meg! Legalábbis még nem..."

 -Csak a CNBlue-s életemről. Hogy hány rajongóm van és hogy milyen rendesek vagytok velem. Minhyuk-sshi, ne haragudj, hogy eddig nem mondtam, csak...

 -Jó, ha csak ennyi. Akkor rendben van. Már azt hittem valami lány van a háttérben.

 -Lány? Milyen lány? -meredtem rá nagy szemekkel.

 -Hát, engem is ez érdekelt. De hagyjuk is. Ez a te magánügyed. Ha nem mondod el, akkor nem. -fogott egy törölközőt és megtörölte vele vizes hajamat. Rám mosolygott és elkapott egy hülye érzés.  -Miért vörös a fejed?

 -Semmi, semmi. -mondtam és visszamentem a fürdőbe, majd mikor leesett, hogy megint titkolózom, visszafordultam.

 -Sajnálom hyung! Én nem akarok titkolózni előtted, de tényleg nem értem, miért vörösödöm el.

 -Nem haragszom. -ölelt meg. Azt hittem ott ájulok el, annyira erős lett az az érzés. 

"Nem értem. Miért érzem ugyanazt, mint Kim Sang Seob-nál? Ő nem ő... Már fogalmazni sem tudok!"

Elhúzódott tőlem, majd nevetésben tört ki. Ezek szerint még mindig vörös lehettem. Levette a köntöst és bejött velem a fürdőbe. Én törölköztem, hajat szárítottam, ő meg... BOROTVÁLKOZOTT??

"Mi a túrót borotvál azon a baba arcán?"

 -Amúgy, hogy sikerült leborulnod a színpadról? De most komolyan. -nézett rám habos arccal.

 -Megláttam valakit a rajongók között...

 -Szóval mégis egy lány van a dologban! -mutatott rám borotvájával, amiről rám röpült egy csomó hab.

 -Kösz... És nem teljesen... -töröltem meg az arcom.

 -Akkor egy fiú? -Hőkölt hátra. -Akkor mégis igaz?

 -Hülye vagy! -vágtam hozzá a törölközőmet és úgy, ahogy voltam, póló nélkül, kimentem a hűvös teraszra.

Nem tudom milyen régóta lehettem ott kint, mikor az előbb oly nagyon ledöbbent barátom kilépett az ajtón és hátulról átölelt. Nem tudtam mire vélni ezt a mozdulatát, így a reakcióm annyiból állt, hogy nagyokat pislogtam és nem vettem levegőt.

 -Most miért nem lélegzel? -kérdezte és elengedett (nagy sajnálatomra).

 -Csak mert... Nem tudom... SEMMIT NEM TUDOK!!

 -Nyugi. még azt sem, hogy esetleg....

 -Meleg vagyok? Ha azt mondom, hogy az, akkor elpártolsz tőlem?

 -Nem fogok. Már az elejétől sejtettem, mikor a show-kban felhozták, akkor egyre biztosabb voltam benne. -mondta, én meg könnybe lábadt szemekkel néztem Hong Kong esti fényeit.

 -Ugye milyen szép? -kérdeztem abban reménykedve, hogy sikerül témát váltanom.

 -Kérlek, chingoo! Legyünk gyorsan túl rajta! Mondd el az igazat és ígérem, soha többet nem kérdezek ezzel kapcsolatban! -guggolt le elém és megragadta a kezem. Szabad tenyeremmel megtöröltem a szemem és ránéztem:

 -Elmondom!

 -Akkor a koncertes akciódat is!

 -Rendben...