3. Aish! What should I do?

  Este már nem beszéltünk többet. Másnap újabb koncert volt. A kezem bekötötték, mert rohadtul fájt, és szenvedve, de végig csináltam a koncit.

  "Ilyenkor akkora hősnek éreztem magam, hogy ekkora fájdalom ellenére is ugyanúgy játszom, mintha mi sem történt volna."

  Egész végig Sang Seob-ot kerestem a szememmel, ám nem találtam meg. Szomorúan egyeztem bele a gondolatba, hogy nincs itt és igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, Min Hyuk pillantásait kerülve.

  Mivel az After Party-ra csak FNC-seket engednek engednek be és barátokat, nyugodtam tudtam dumálni Min Hyuk-kal a tegnapról. A csókot visszaszívta, mondván, hogy csak szórakozott.

  Nem tudom, milyen eszközzel, de KIM SANG SEOB bejutott a partira.
 - Mi a francot keres ez itt? - pattantam fel az asztaltól. Dobos barátom követte a tekintetem, majd az arcomat fürkészte.
 - Hyung, sajnálom, de most el kell mennem valahova. - hagytam ott.
Sang Seob után futottam. A mosdó előtt értem be.
 - Kim Sang Seob, ott maradsz!! - utasítottam. Nem állt meg. - Mondom ÁLLJ MEG!!! - kiáltottam rá, de ő csak simán belépett a mosdó ajtón. Haboztam.
  "Most mit kéne tennem? Menjek be utána és kérjem számon? És ha nem is miattam van itt? De ha meg kint maradok, akkor sosem tudom meg, az okot. Áh, mit tegyek?"
 Végül utána mentem. Rajtunk kívül senki nem volt bent. Az egyik piszoárnál állt. Mellé álltam és úgy tettem, mintha én is a dolgomat végezném.
Oldalra nézett és majdnem összeesett, mikor meglátott. Felhúzta sliccének cipzárját  és a csaphoz lépett.
  Én ugyan nem csináltam semmit, mégis kezet mostam, majd felé fordultam.
 - Miért vagy itt?
 - Jung Shin! Omo, meg se ismertelek!! - lepődött meg.
 - Tényleg? Ennyire megváltoztam volna?
 - Ki vagy gyúrva, elegáns ruhát hordasz és RÖVID A HAJAD! -mondta tágra nyitott szemekkel.
 - Hát ja. Már nem az a magas, greznya, ápolatlan hajú "lány" vagyok. - hajtottam le a fejem.
 - Ápolatlan hajú LÁNY? Ezt ki mondta?
 - Mindenki. Először te is azt mondtad. - böktem meg.
 - De az mikor volt már? Akkor még nem ismertelek....
 - Na, de miért is vagy itt? Azt hittem látni sem akarsz... - szomorkodtam.
Közelebb lépett hozzám és egy puszit nyomott az arcomra.
 - Ugyan, miért ne akarnám látni egyetlen szerelmem??

"Egyetlen? Azt mondta egyetlen? Én vagyok az egyetlen??"

Hirtelen nem érdekelt, hogy ki láthat meg és fogtam, szorosan átöleltem, majd megcsókoltam. Hosszan, szenvedélyesen...
Annyira jó volt újra látni, újra a karjaimban tartani, hallani a hangját...
  ""De miért érzem ugyanezt az érzést Min Hyuk-nál? Ennyire igaz lenne, amit a pszichológus mondott a rajzomról az egyik Cheongdamdon 111 részben?? Már mindegy kivel vagyok, csak legyen valaki?"
  A csók sokkal tovább tartott, mint gondoltam volna. Egyszer csak annyit hallok, hogy valaki megtorpan az ajtóban. Elhúzódtam Sang Seob-tól és félve hátra fordultam. Azon imádkoztam, hogy csak Yong Hwa legyen az, így neki csak a srácot kellene bemutatnom, hiszen ő már tudta, hogy az azonos nemhez vonzódom.
  Megfordultam és kit látnak szemeim? Egy csőbe kapaszkodó, lelkileg összetört, a sírás szélén álló...
Min Hyuk-ot.

0. Aish! What should I do?

Jung Shin falls (One shot)

"Hong Kong, Can't Stop koncert"

Minhyukkal imádjuk ezt a várost, különösen akkor, mikor sötét van és csak a  város fényei világítanak. Ilyenkor olyan meghitt...Miközben az ember nézi, hihetetlenül könnyen el tud gondolkodni.

 - Omo! Nézzétek, milyen gyönyörű! - kiáltottam fel hosszú hallgatás után. - Minhyuk hyung, nézd!!

 Bandatársam kiugrott ágyából és kómásan mellém lépett. Ránéztem:

 - Bocs, hogy felkeltettelek.

 - Mindegy. -bámult ki az ablakon.

Nagyon reméltem, hogy csak azért ilyen közömbös velem, mert fáradt (ma érkeztünk meg Koreából).

 - Igen, Jungshin, gyönyörű, de attól még nem kéne felkelteni fél Hong Kong-ot. -jött be fejcsóválva leaderünk. -Még legalább 1 órát akartam aludni. -nézett az órájára. Nem értettem.

 - 1 órát?? Éjfélkor akartál felkelteni minket? -néztem rá nagy szemekkel.

 - De, ha már felkeltettél, akkor szedelőzködjünk, aztán "gó" próbálni. -utasított minket. A többiek elindultak, de én:

 - Hova? Este van!

 - Nem, hajnal. -veregette meg a vállam.

 -Hogy?? El vagy tájolva, hyung! -ráztam a fejem.

 - Nem vagyok. Csak nézz arra a szuper-szónikus órádra!

Lenézve és döbbenten meredtem kedvenc kiegészítőmre. "5:30".

 - Váó!! Jaj, nem is aludtam!! -szomorkodtam.

 - És már nem is fogsz. Aludni kellett volna álmodozás helyett. Így tudtál járni. -lombozott le Yonghwa.

 - De, hyung! Hogy tudtam volna elszalasztani egy ilyen gyönyörű látványt?? Nézd már milyen szép!! -kértem.

 - Szokj le az álmodozásról! Vagy legalábbis addig, amíg a koncert tart. Hazafelé annyi álomképet szőhetsz, amennyit akarsz és még engem is bevonhatsz, de most ne. Szedd össze magad és koncentrálj. -nézett mélyen a szemebe.

 "Mi? Honnan tud az álmodozásról?"

Körbenéztem és megpillantottam Minhyukot, aki döbbent arckifejezéssel öltözött.

 "Jaj, ne. Csak ne vetkőzzön!"

 - Yongwa hyung, ez... ezt majd később megbeszéljük. -fordultam el és rohantam a fényképezőgépemért, hogy készíthessek pár képet Hong Kongról (és így nem látom Minhyukot). 

Kattintgattam kis szerkezetemmel, aztán megszólalt mögöttem szobatársam:

 - Jungshin?

 - Igen? -kérdeztem fel sem nézve a gépből.

 - Nézz már ide! Így is kínos, hát még ha olyan érzést keltesz bennem, mintha a falhoz beszélnék.

Kelletlenül megfordultam és ránéztem. Nem kellett volna, mert így megláttam egy szál alsógatyában.

 "Nem elég, hogy egy szobában kell vele aludnom, még azt is el kell viselnem és végig kell néznem, ahogy itt vetkőzik, meg öltözik??" De ÁLLJ! Miért is zavar ez engem? Elvégre ő is ugyanúgy néz ki, mint én (a fejemet é izomzatomat kivéve). Tudom, hogy szégyenlős vagyok, de a többieknél nincs ilyen."

 - Mondd! -mondtam hidegen, miközben igyekeztem a szemébe nézni. -Csak siess! -sürgettem.

 - Most haragszol rám? Mi rosszat tettem?

 - Semmit csak... VEGYÉL MÁR FEL VALAMIT! 

 - Miért? -értetlenkedett. Kinyitottam az ablakot, amin a reggeli hűs levegő betódult.

 - Ezért! -nevettem rajta. Szegény srác tiszta libabőr lett.

 - Tényleg?? -kapta ki a kezemből  a gépet. Majd nem tudom hogyan, de lehalászta rólam a felsőmet és félredobta. 

Na, most ő röhögött rajtam, ahogy ott fagyoskodom. Iszonyat hideg volt.

 - Mi a...? -jött be Jonghyun a szobába. - Megzavartam valamit?

 - Nem, dehogyis! -nevetett tovább Minhyuk.

Én csak álltam ott a hidegtől rázkódva rákvörös fejjel.

 - Hé, Jungshin! Nem akkor kéne vörösnek lennie a fejednek, amikor ki vagy melegedve? Vagy... történt valami kínos?

 - Én... Nem... Dehogy... Csak... -próbálkoztam.

 - Csak baromkodtunk. -biztosította még mindig röhögő barátom.

 - Aha... Mindenesetre kezdjetek el öltözködni, nem sokára indulunk. -tapsolt 2-t.

Szobatársam kacagott még egyet- kettőt, én visszavettem a fölsőm, kidobáltam mindent a bőröndömből, hogy találjak magamnak tiszta ruhákat. Mikor megtaláltam, berohantam velük a fürdőbe. Lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem és beállítottam a hajam. Az anyajegyeimet nem tüntettem el, mert este úgy is 6 kg sminket raknak rám.

 - Jungshin, kész vagy már? -kopogott az ajtón Minhyuk. - Csak próba lesz!

 - Jó, jó, jövök már! Nem kell rám dönteni a mosdót.

Kiléptem és szembetaláltam magam alig idősebb hyungommal, akin póló még mindig nem volt.
A földet nézve elmentem mellette és leültem az ágyamra. Míg vártam, hogy megfürödjön, kicsit elaludtam.
  Yonghwa jött, hogy indulunk, aztán utána már meg sem álltunk a csarnokig. Az út alatt szokásosan zenét hallgattam és a twitteren szörföztem.
  Mikor megérkeztünk, fogtam a gitárom és a fényképezőgépemet és elindultam felmérni a terepet. Végig jártam a nézőteret és Minhyukkal össze-visszarohangáltunk az épületben. 4 órán keresztül próbáltunk, majd szóltak, hogy jön a kaja, de utána már sokkal keményebben kell csinálnunk a dolgokat.
Minhyukkal ezt örömmel vettük, mert:
 1 - alig reggeliztünk,
 2 - éhesek voltunk és
 3 - IMÁDUNK ENNI.

Szegény futár srácot szinte megtámadtuk, mikor feltűnt az ajtóban.
 - Kajaaaaaa!!!!!
 - Vigyék, vigyék, csak engem hagyjanak!! - dobta el a kajás dobozt.
Falni kezdtünk. Yonghwa-ék nehezen, de odaférkőztek hozzánk.
 - Mi a frászt csináltatok ti abban a hotel szobában? - kért minket számon Yonghwa.
 - S-semmit. - ráztam a fejem.
 - Semmit?? Jonghyun nem azt mondta. - tette csípőre a kezét.
 - Csak maknae kötelességünket végeztük. - magyarázott Minhyuk.
 - Áááá! Értem. De legközelebb ne ilyen hevesen és RUHÁBAN végezzétek. - "hagyta" ránk a dolgot.
 - Na,mi is kérünk hanwoo-t!! -löktek félre.

  Még kaptunk egy kis időt a pihenésre, majd folytattuk a próbát. Olyan gyorsan telt az idő, hogy szinte észre se vettem, hogy már a sminkszékben ülök. Az arcomon lévő anyajegyeket a már említett mennyiségű sminkkel eltüntették, így az a Lee Jungshin nézett vissza rám a tükörből, akit a világ Boice-ai ismernek és talán szeretnek.
  Rövid hajamat belőtték, már majdnem készen álltam a koncertre, de egy dolog még hiányzott: sapka.
"Sapka nélkül sehova nem megyek!"
Elrohantam érte, beletűztem nadrágomba egy kendővel együtt, visszamentem a bandához és jöhetett a csapatkiáltás.
  A visszaszámlálás elkezdődött...
  Felmentünk a színpadra és felcsendült az a hang, amiért a legtöbb zenész él: a rajongók üdvrivalgásai és sikításai.
  Elkezdtünk játszani, a hangosítással szerencsére nem volt semmi gond.
  A rajongók lelkesedése a 2 óra alatt nem hagyott alább.
  "Nagyon szeretem őket. Azt meg főleg, mikor lehetőséget kapunk arra, hogy a koncert közben kimehessünk hozzájuk és kezet foghassunk velük."
Ez most is megadatott. Igyekeztem a legtöbb rajongónak  megfogni a kezét, aki nyújtotta nekem. Végig futottam a kialakított járdán, a színpad szélén megálltam és megráztam egy lány kezét. Egy pillanatra félrenéztem és megpillantottam egy ismerős arcot: az első szerelmem.
 Az emlékek hirtelen feltörtek és a gondolattól, hogy itt van és végig nézte a koncertet, olyan boldog lettem, hogy beleszédültem. "4 éve nem láttam..."
  Menthetetlen bénaságom miatt arra a lábamra álltam, amelyik lelógott a színpadról. Lebillent a lábfejem, én pedig oldalrabestem. Akkorát repültem, hogy meg tudtam fordulni, hogy ne törjem össze az arcom, mint Hongki hyung.
  Hanyatt estem és próbáltam tompítani a borulást, de nem jött össze. Leraktam a kezem és a szerencsém újra elhagyott. a 65 kilómmal a vékony csuklómra nehezedtem, ami ennek hatására belecsapódott a betonba, a fájdalomtól elkaptam onnan végtagomat és seggel érkeztem a földre.
  A kezem annyira fáj, hogy már szinte nem is éreztem. Amúgy szerintem egy enyhe agyrázkódást is kaptam.
  A sokktól, ami ebben a másodpercben ért, egy ideig nem tértem magamhoz és csak feküdtem ott, ahova estem. Nem mozdultam.  https://www.youtube.com/watch?v=z9kqXWL1wcI
  Láttam, ahogy bandatársaimnak leesik, hogy eltűntem és a színpad széle felé igyekeznek. A döbbenet csak Jonghyun és Minhyuk arcára ült ki. Yonghwa inkább csak szórakozottan nézett.
  Mikor feltápászkodtam, Minhyuk leguggolt hozzám és felém nyújtotta a kezét és aggódással a hangjában kérdezgetett, hogy hogy vagyok.
  Nagyon szégyelltem, így kell látnia pont neki és NEKI.

"Omo! Ez aztán az összetartó banda. Yonghwa és Jonghyun röhögnek rajtam, de Minhyuk... ő... ő más. Ő félt és sokkal kellemesebb érzéseket küld felém. De akkor Ő, a számomra legkedvesebbe ember, mit gondolhat? Ő is nevet?"

  Hyukkie-ra  néztem és az a furcsa érzés megint elkapott, mint mikor ez a srác a szobában azt tette. Éreztem, ahogy a fejem egyre vörösebb lett. Hogy ne vegyék készre gyorsan felpattantam és egy biztonsági őrrel mentem a sminkszobába, ahol megigazították az arcom. Eltüntették az öröm és a fájdalom miatt hullatott könnyeim és adtak egy fájdalomcsillapítót, majd felküldtek befejezni a koncertet.
  A kezem hihetetlenül fájt, a csillapító még ha akart volna se hatott, de mégis mosolyogtam. Megkapaszkodtam a rajongók biztató kiáltásaiban, az örömben, hogy itt van az a személy és ... Minhyukban. Segített összeszednem magam, így gyorsan letudtuk zavarni a búcsúzkodást.
  Rohantam átöltözni, mielőtt a V.I.P-eket beengedték volna hozzánk. Csipogtam egyet Twitteren, hogy "Minden rendben és hogy ne aggódjanak értem feleslegesen, jól vagyok."
  Miután a Boice-ok elmentek bedugtam a fülesemet, hogy lássák most nem akarok beszélgetni. Ez a tervem csak az autóban működött, otthon viszont megrohamoztak.
  Egy ideig még bírtam a féltő szavakat, majd mikor már 60-adjára mondtam el, hogy rendben vagyok, csak a kezem fáj, meg hogy értem és jobban fogok vigyázni meg figyelni, fogtam magam és beviharzottam a fürdőbe. Megengedtem a csapot és magamra zártam az ajtót.

"De miért zárom magamra? Már 4 éve itt vagyok velük és mégis hihetetlenül szégyenlős vagyok"

Beálltam a zuhany alá és a kezem vizslattam. Elgondolkodtam...

 "4 éve nem láttam. Nem keresett, nem csinált semmit azok után, amiken keresztül mentünk együtt. Most akkor miért volt itt? Lehet, hogy már több koncerten is volt? De mégis MIÉRT NEM JÖTT MOST ODA HOZZÁM??"

~VÉGE~

2. Aish! What should I do?

Fiú-fiú szerelem!!

"Nem akarom elmondani nek! Neki... pont neki nem. Yong Hwa-nak még talán, de Min Hyuk-nak nem. Most nem..." 
 -Figyelj... Ez nagyon nehéz. Olyan, mintha téged kérnélek arra, hogy meséld el, hogyan törte össze a szíved Krystal. Te is nehezen beszélnél róla. És még mindig nem mondtad el teljesen. De most már, hogy tudod... hogy én... szóval.... ja, nem a lányokért rajongom, elmondhatod, nem fogok ráhajtani. -szónokoltam. Láttam, hogy ezzel fején találtam a szöget és ő is mindjárt sír. -És ezzel most bevallottam, hogy meleg vagyok. Ha emiatt már nem akarsz a társaságomban lenni, én megértelek, nem fogok haragudni. Csak egyet kérek: Nem mondd el senkinek. -szorítottam meg a kezét.. Arcáról semmit sem tudtam leolvasni. -Ami meg a koncerten történt... Megláttam volt barátomat, akivel csúnyán szakítottunk 4 éve. Azt hittem soha többet nem fogom látni, és most ott volt, a szemembe nézett... Ettől olyan kimondhatatlanul boldog lettem, hogy leszédültem a színpadról. De... utána nem jött. Nem írt Twitter-en, sehol nem érdeklődött afelől, hogy vagyok. -szomorkodtam. -És az, hogy nálad miért vörösödöm el, a többieknél miért nem... azt sajnos még nem tudom. -ráztam a fejem. Min Hyuk hátrálni kezdett. Látszott rajta, hogy össze van zavarodva.
 -Akkor amiatt a srác miatt a kedvenc CNBLUE dalod a Cold Love? -kérdezte.
 -Igen, Hyung én annyira sajnálom! Annyira próbálkoztam azzal, hogy tetsszen egy lány, hiszen annyi Suzy-hoz hasonló gyönyörű lánnyal találkoztam már, mióta itt vagyok, de egyik sem érte el azt a hatást, amit Sang Seob. Eskü, hamarabb el akartam mondani, csak nem tudtam hogyan fogsz reagálni. -Min Hyuk erre elfordítottam a fejét és erősen gondolkodni kezdett. "Most biztos itt hagy! Attól nem félek, hogy kiderülne, hisz megígérte, hogy titok marad. De attól igen, hogy most feláll és elviharzik Jong hyun-ékhoz és soha többé nem lesz velem négyszemközt."
 -Aish! Most mit csináljak veled? Miért nem szóltál hamarabb? Most itt bőgünk mint 2 lány... -itt elhallgatott -Bocsi...
 -Nyugi, a párkapcsolatomban ÉN vagyok felül. -nevettem. Bandatársam is jót mulatott rajta.
 -Akkor én leszek a lány! -jelentette... Jelentette ki?? "Most mi van?" Nem tudtam felfogni, hogy mit mondott az imént, de a következő másodpercben már igen. Elengedte a kezem, magához húzott, arcom a két keze közé vette és... "Mi a francot csinálunk? És ha meglátnak?" Meg... Megcsókolt...! Ez a hülye érzés most ért a csúcspontjára.
"Úristen! Én meghalok! Most ezt miért csinálta? Ő nem Krystal-t szereti? De most mégis velem smárol... Merthogy ez nem csak egy röpke csók volt. Ez egy hosszú édes dolog volt."
Elhúzódtam tőle és kérdőn néztem rá.
 -Ezt miért csináltad?
 -Csak mert. -lopta a mindig használt válaszom.
Elmosolyodott és újra megcsókolt. Finoman csinálta... Eltoltam magamtól, mondván, hogy itt bárki megláthat és a kezénél fogva bevonszoltam a szobába. Én leültem a szoba egyik végén elhelyezett ágyra, ő meg a másik végén lévőre. Egymással szemben ültünk és néztük egymást. Idősebb bandatársam teljesen normális képet vágott, én viszont, mint egy riadt nyuszi ültem ott.
 -Hyung! Ugye ezt nem azért csináltad, hogy csesztess?! Ez nem jó játék! Ezek komoly érzelmek! Ha csak játszottál, valld be, mert ha magamtól jövök rá
1: neked véged,
2:olyan mély depresszióba zuhanok, hogy onnan nem húzol ki egyhamar. -mondtam kérlelően. Hyung-om csak hátra dőlt az ágyon és a plafont bámulta.

1. Aish! What should I do?

Átrakom ide a Fanfiction-ömet, hogy jobban követhető legyen.

1. Aish! What should I do?

Figyelem! Fiú-fiú serelem!

Lee Jungshin szemszögéből írva

Miután leestem a színpadról és sikeresen leráztam bandatársaimat, magamra zártam a fürdőszoba ajtót, fájós kezemmel, amit összezúztam, csak álltam a zuhanyból rám eső meleg víz alatt és gondolkodtam.

"Miért? Miért volt ott a koncerten? Miért nem keresett utána? Tovább lépett? Van valakije? Lehet, hogy elfelejtett? Vagy csak nem vállalja fel, hogy ismer, mert sztár lettem? Akkor miért kellett miatta ekkorát esnem a koncert végén?..."

Kopogtak az ajtón.
 -Ember, nem hallod, hogy zuhanyozok? -kiáltottam. Még mindig kopogott. -Mit akarsz?

 -Jungshin, bocs, hogy zavarlak, de beszélnem kell veled! -hallottam az ajtó túloldaláról Minhyuk dobosunk hangját.

 -Most épp fürdök! Nem bírnád ki még egy kicsit?

 -Nem. Sajnálom, de ezt reggel óta el akarom mondani. Nem várhat! -dörömbölt az ajtón.

Fel vettem vizes testemre a ruhám, kinyitottam az ajtót. Minhyuk megint fölső nélkül volt... Megragadtam a felakasztott fürdőköntösöm és hozzávágtam, majd mikor nem fogta fel, hogy mit is kezdjen vele, ráadtam.

 -Ezt miért csinálod? -értetlenkedett.

 -Csak.. -vontam meg a vállam.

 -Ok, na, csak mint barátod, meg szeretném érdeklődni, hogy az, amit Yonghwa hyung-nak mondtál... Vagyis nem mondtál, hanem ő mondta... Na, szóval, min álmodoztál? -nyögte ki végül.

 -Ez volt olyan fontos? -kérdeztem döbbenten.

 -Igen. Olyan régóta barátok vagyunk, de még egyszer sem láttalak álmodozni. Ez miért csak Yonghwa-nak tűnt fel? Neki elmondtad, hogy miért? Nekem miért nem? -kérdezte szomorúan.

Olyan rossz volt látni, hogy itt áll velem szemben és szomorú szemekkel mered az enyémekbe, hogy megtudjon valamit. Igaza volt.

"Szinte a legjobb barátok vagyunk, és ő mindent elmond nekem, én meg... De ezt nem tudhatja meg! Legalábbis még nem..."

 -Csak a CNBlue-s életemről. Hogy hány rajongóm van és hogy milyen rendesek vagytok velem. Minhyuk-sshi, ne haragudj, hogy eddig nem mondtam, csak...

 -Jó, ha csak ennyi. Akkor rendben van. Már azt hittem valami lány van a háttérben.

 -Lány? Milyen lány? -meredtem rá nagy szemekkel.

 -Hát, engem is ez érdekelt. De hagyjuk is. Ez a te magánügyed. Ha nem mondod el, akkor nem. -fogott egy törölközőt és megtörölte vele vizes hajamat. Rám mosolygott és elkapott egy hülye érzés.  -Miért vörös a fejed?

 -Semmi, semmi. -mondtam és visszamentem a fürdőbe, majd mikor leesett, hogy megint titkolózom, visszafordultam.

 -Sajnálom hyung! Én nem akarok titkolózni előtted, de tényleg nem értem, miért vörösödöm el.

 -Nem haragszom. -ölelt meg. Azt hittem ott ájulok el, annyira erős lett az az érzés. 

"Nem értem. Miért érzem ugyanazt, mint Kim Sang Seob-nál? Ő nem ő... Már fogalmazni sem tudok!"

Elhúzódott tőlem, majd nevetésben tört ki. Ezek szerint még mindig vörös lehettem. Levette a köntöst és bejött velem a fürdőbe. Én törölköztem, hajat szárítottam, ő meg... BOROTVÁLKOZOTT??

"Mi a túrót borotvál azon a baba arcán?"

 -Amúgy, hogy sikerült leborulnod a színpadról? De most komolyan. -nézett rám habos arccal.

 -Megláttam valakit a rajongók között...

 -Szóval mégis egy lány van a dologban! -mutatott rám borotvájával, amiről rám röpült egy csomó hab.

 -Kösz... És nem teljesen... -töröltem meg az arcom.

 -Akkor egy fiú? -Hőkölt hátra. -Akkor mégis igaz?

 -Hülye vagy! -vágtam hozzá a törölközőmet és úgy, ahogy voltam, póló nélkül, kimentem a hűvös teraszra.

Nem tudom milyen régóta lehettem ott kint, mikor az előbb oly nagyon ledöbbent barátom kilépett az ajtón és hátulról átölelt. Nem tudtam mire vélni ezt a mozdulatát, így a reakcióm annyiból állt, hogy nagyokat pislogtam és nem vettem levegőt.

 -Most miért nem lélegzel? -kérdezte és elengedett (nagy sajnálatomra).

 -Csak mert... Nem tudom... SEMMIT NEM TUDOK!!

 -Nyugi. még azt sem, hogy esetleg....

 -Meleg vagyok? Ha azt mondom, hogy az, akkor elpártolsz tőlem?

 -Nem fogok. Már az elejétől sejtettem, mikor a show-kban felhozták, akkor egyre biztosabb voltam benne. -mondta, én meg könnybe lábadt szemekkel néztem Hong Kong esti fényeit.

 -Ugye milyen szép? -kérdeztem abban reménykedve, hogy sikerül témát váltanom.

 -Kérlek, chingoo! Legyünk gyorsan túl rajta! Mondd el az igazat és ígérem, soha többet nem kérdezek ezzel kapcsolatban! -guggolt le elém és megragadta a kezem. Szabad tenyeremmel megtöröltem a szemem és ránéztem:

 -Elmondom!

 -Akkor a koncertes akciódat is!

 -Rendben...