2. I am your Angel

  Angyal vagyok és csak csettintenem kéne ahhoz, hogy az történjen, amit én szeretnék. De ezt a képességem használom a legritkábban. Nem vagyok akaratos és hagyom, hogy a dolgok a maguk módján történjenek.
Éreztem az illatát és megrészegített vele. Annyira finom... Hátra tántorodtam, ezzel ellökve őt magamtól.
  - Elnézést, nem akartam rád esni. - sütötte le a szemeit.
  - Semmi gond. - mosolyodtam el. - Meghívlak egy üdítőre.
  - De alig tíz perce ismerjük egymást...
  - Épp ezért kell, hogy igyunk valamit. Akkor jobban megismerhetjük egymást. - kacsintottam.
  - Ez kedves tőled, de még mindig nem értem, hogy miért...
Ekkor hatalmas vihar támadt. A szemét össze-visszaröpült az utcákon. A fejem forgattam, hogy rájöjjek, mi történt hirtelen. Próbálkoztam a felhők elfújásával, de valamiért nem ment.
  - Ez csak sötét mágia lehet... - gondoltam hangosan. Ahogy kimondtam egy sötét ruhás alakot pillantottam meg az égen... L.
  - MIÉRT VESZED EL TŐLEM A HALOTTAIMAT? - kiáltotta.
  - A halottaid? Ő még él! - üvöltöttem vissza.
A fiú földbegyökerezett lábakkal meredt hol az égre, hol rám. Arca rémületet tükrözött.
  - DE HA TE NEM LENNÉL ILYEN IDIÓTA, MOST NYUGODTAN MUNKÁLKODHATNÉK VELE. MI LENNE, HA EGYSZER VÉGRE HAGYNÁD A DOLGOKAT A FENÉBE ÉS NORMÁLIS LENNÉL? - ért elém. - Hm... ez nem is olyan rossz ötlet...
  - NEM ! Ezt nem teheted! Ez nem a te dolgod. Majd lesz több halott is a nap folyamán, ne aggódj! - szóltam vissza neki.
  - Drága pici Sungyeol... Hadd mondjak el neked egy igen fontos dolgot: te angyal vagy, nem ember. Te nem segítesz az embereknek, te csak át kíséred őket hozzám. Semmi közöd nincs hozzájuk, ahogy hozzá se.
  - Már hogy ne lenne? Ő az utolsó ebből a családból. Ha ő meghal, én is arra a sorsa jutok, mint te.
  - Na álljon meg a menet! - szólt közbe a fiú, akiről azt hittem, hogy már összecsinálta magát. - Milyen halott? Hova kíséred? Milyen angyal? Ez egy kandi kamera vagy mi? Meg vagytok húzatva?
  - Woohyun...
  - Honnan tudod a nevem? - lépett hátrébb.
  - Ahh. L! - sziszegtem és egy újabb felejtő bűbáj után elteleportáltattam egy kórházba, hogy pihenjen.
  - Sungyeol... Csak nem szerelmes lettél egy EMBERBE? - nézett rám megvetően az alvilági, aki nem értem miért, de föntről jött...
  - Hagyj! Menj vissza, én meg kerítek neked boncolni valót.
  - Nem kell boncolni való. - húzta csúnya mosolyra száját. - Csak egy pici angyalka gyönyörű ajkakkal.
  - Dongwoo? Komolyan Dongwoo kell neked? Úristen...
  - Kell Dongwoo a szárnyadnak!
  - Hát annak biztos nem. - ráztam a fejem, majd kibontottam szárnyaimat és meglobogtattam őket. L mögém lépett és végig simított rajtuk.
  - Mit meg nem adnék ezekért a tollas tagokért...
  - Nem kellett volna megromlanod és még most is lennének.
  - Miért? Mi a baj azzal, hogy romlott vagyok? Szereted a romlott dolgokat.
  - Ezt meg mégis melyik könyvben olvastad?
  - Én a tiédben. Aranyos történet, csak hiányzik belőle valami... az élet. - suttogta a fülembe utolsó szavait.
 Dühös szemekkel ránéztem, mire ő egészen közel hajolt arcomhoz, majd ajkaimra tapadt. Nem tudtam eltaszítani magamtól, mert az ő ereje nagyobb, mint az enyém. Akárhogy ellenkeztem, el kellett viselnem ahogy ajkaimat kóstolgatja és erős kezeivel szorít magához. Valahogy uralkodott rajtam és visszacsókoltam, majd mélyítettük azt.
 "Aish, mit művelek? Ha ez kitudódik ott fönt, márpedig kitudódik, mit mondok majd? Gyenge vagyok és nem tudtam legyőzni az alvilágot? Le leszek fokozva. Mi több, lehet, hogy engem is letaszítanak és akkor már csak akkor láthatom újra Woohyunt, mikor végleg végzett magával... "
 - L... - nyögtem csókunkba. - L...!
 "Kész, vége. Ennyi. Ő nyert."
A szárnyaim erőtlenül hullottak le mögém én pedig magatehetetlenül fogadtam és viszonoztam a csókokat, érintéseket, amiket L-től kaptam. Túl ördögi, és jó volt ahhoz, hogy bármit tegyek ellene.
Ekkor földre lettem teperve és az erőszak megtestesítője ráült a csípőmre. Fehér ingemre rá se lehetne ismerni olyan mocskos. Idejött mocskosan, véresen és rám mászott...
 - Az ingem... ! - próbálkoztam nem feladva a reményt.
 - Már nem sokáig lesz rajtad. Ne aggódj.
 - De rajta lesz! - kiáltott valaki.

1. I am your Angel

Woohyun

 "Nekem elegem van! Miért nem lehetnek egyes emberek figyelmesebbek? Miért nem lehet megérteni a másikat? Miért kell most itt állnom egy ház tetején ugrásra készen? Miért nem tudtak elfogadni?" - elmélkedtem magamban üvöltözve.
  "De nem érdekel már! Nincs senkim, se családom, se barátom. Inkább megyek utánuk, mintsem egy rakás idióta okoskodását hallgassam." - mondtam magamban ki a végszót és lendületet vettem. Elrugaszkodtam a tető pereméről, mikor valaki visszarántott. Leestem a párkányról a tetőre, megfordultam, de nem találtam senkit mögöttem.
 - Ez ki volt? - kiáltottam. Nem jött válasz...

Sungyeol

 - Lee angyal, készülődj! Munkád lesz.
 - Már megint miért? Ki fog halni ez a család! - riadtam meg.
 - Csak menj! - utasítottak.
Megfogtam a Halál Listámat és a helyszínre repültem.
A fiút épp ugrás előtt találtam meg és... visszarántottam.
"Aish! Ezt most jól megcsináltad! Ő idegbeteg lesz, mert nem fogja érteni, hogy ki rántotta vissza, te meg ki leszel rúgva, mert ellentmondál a kasztodnak és megakadályoztál egy halált. Gratulálok!"

Gyorsan elrepültem onnan és angyali erőmet próbáltam használni arra, hogy elfelejtessem a fiúval az esetet.
 - Miért vagyok itt? - kérdezte magától. - Nekem már rég halottnak kéne lennem. - mondta és fellépett a párkányra.
 "Ez hihetetlen!" - nyitottam ki a könyvem az

újabb halálesetre várva.
Amit azonban a könyv művelt.. a képek ugráltak benne, szikrákat szórt...
 "Ez a gyerek kikészítette a listámat!! Most mégis mit csináljak? Ha hagyom hogy leugorjon, anygal létemre meghalok, mert nem lesz több munkám, ha nem hagyom ki tudja mi történik... áh!"
  - Állj meg! - kiáltottam rá.
  A fiú lába megállt a levegőben és ijedtében hátra ugrott.
  - K-ki az? - forgatta a fejét. - Ki vagy? Bújj elő! - kiabált.
  - Előbújok, ha megígéred, hogy nem ugrasz le! - próbáltam rávenni a tovább élésre.
 - Először mutatkozz meg, hogy tudjam, ki akarja, hogy éljek. - makacskodott.
  - Ahh, oké. - egyeztem bele nem foglalkozva a szabályokkal. Láthatóvá tettem magam és elé léptem.
  - K-ki vagy te? És miért voltál láthatatlan? - dadogott.
Felemeltem egy ujjam és újra felejtő bűbájt gyakoroltam rá.
 - Azért vagyok itt, mert nem szeretném, hogy ráess az autómra! - kreáltam egy okot, majd az említett járművet arrébb emeltem egy fejrántással, mire az megemelkedett és a kis öngyilkosjelölt lábai alá esett a betonra, 20 méterre a tetőtől. - Amúgy Lee Sungyeol vagyok. - nyújtottam felé a kezem.
Egy ideig csak pislogott, majd bizonytalanul kezet fogott velem.
  - Sajnálom... Nem akartam összetörni az autód... Én csak...
  - Te nem akartál semmit. Meghalni se. - szuggeráltam a szememmel.
  - De...! Le akartam ugrani...
  - De most már nem fogsz. - néztem rá szigorúan.
  - De mi érdeked is az, hogy én éljek? Hagyj békén! Menj innen! - utasított, majd megfordult.
Utána nyúltam és megrántottam a kezénél.
 - Ne fogdoss! - mérgelődött, majd hirtelen, nem tudom mitől rám esett. Rá néztem, ő pedig rám.
Az idő megállt körülöttünk és csak néztük egymást.
 Akkor megtudtam, hogy milyen szeretni. Kételyekkel, félelemmel és boldogsággal teli érzés. Még inkább meg akartam védeni őt, bármi áron. Egyfajta kötelék kötött össze minket.
  A fiú csillogó szemei megbabonáztak. Erősebben, mint bármely más angyali erőm másokat.
 Sok ideje figyelem az embereket és ilyen dolgokat a szerelemnek nevezett valami váltott ki belőlük. Ennek a fiúnak az apja és az anyja is így néztek egymás szemébe, mikor egymásba szerettek. De ez most más... Ők ellenkező neműek voltak...

I am your Angel (Bevezető)

Lee Sungyeol:

Az égből jöttem, azért hogy vigyázzak egyes emberekre, amíg meg nem halnak. Aztán pedig átkísérjem őket a túlvilágra. Ezek az emberek a Nam család leszármazottai. S így megy ez már egy olyan... 500 éve. (Az angyalok nem öregednek egy bizonyos idő után. Én úgy körülbelül egy 23 éves embernek felelnék meg kinézetre.)

Egyszer aztán az történt, hogy az egyik Nam fiú, a neki előírt megérendő kora előtt akart meghalni. Mivel időközben nagyon a szívemhez nőtt ez a család, nem volt szívem hagyni azt, hogy végezzen magával. Ilyet elméletileg nem szabadna csinálnunk, ugyanis abba a kasztba tartozom, akiknek nem lehetnek érzéseik. Én viszont valamiért nem tudtam lemondani a szívem sugallta gondolatokról és megszerettem őket.

Ellentmondtam a nekem előírt dolgoknak és megmentettem őt. Ennek következményei is lettek....

7. Amazing - Bad Lady

Takuya

  Megkérdeztem, hogy miért sírt, de válasz helyett egy számomra érthetetlen kérdést tett fel.
  - Ki a legjobb barátod?
  - Nekem?
"Ki? Nincs legjobb barátom, illetve talán kis koromban volt egy lány... De őt a baleset után többet nem láttam."
  - Igen. Neked. - bólintott.
  - Nekem nincs lb-m. A baleset óta senkivel nem voltam olyan jóban, mint... mint azzal a... azzal a..
  - Azzal a... ? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
  - Nem tudom, miért érdekel ez téged, de sajnos nem tudok rá rendes választ adni. Annyit tudok hogy volt valaki kiskoromban, aki nagyon okos volt és kicsit pimasz...
  - Semmire nem emlékszel? - állt fel. Közel lépett hozzám és a fülembe kezdett suttogni. Valami mondóka volt... Nagyon ismerős... de honnan?
  - Ez mi? - kérdeztem.

Yongseok

  Láttam, hogy nagyon nem akarja a tudtomra adni, hogy ki is igazából az a valaki. Az emlékei használhatatlanok. Úgy gondoltam, ha elkezdek a fülébe suttogni, hamarabb eljut az agyáig az üzenet: Én vagyok az. Velem voltál éjjel-nappal együtt.
  - Ez mi? -kérdezte.
 "Na jó, feladom. Ez nem megy. Ha  erre nem emlékszik, akkor reménytelen. Bár ha rá is jönne, az se lenne szerencsés számomra, mert akkor viszont sosem szerethetne meg "úgy". Akkor a rég elfeledett barátja lennék és nem a párja. Jobb is így."
  - Hát akkor mindegy. - mosolyogtam rá. - Amúgy miért is jöttél?
  - Ja csak...
  - Normálisan válaszolj! - szóltam rá. A szemembe nézett és szólni kívánt de...:
  - Ajusshi most mit fog csinálni? - hallottuk a kislány hangját, aki ezekszerint végig velünk volt.
  - Te még itt vagy? - kérdeztük szinte egyszerre.
  - Tessék, itt egy cukorka, amiért idevezettél. - simogatta meg Taku a lányka fejét, akinek az arcára fülig érő mosoly húzódott.
  - Ajusshi, maga nagyon aranyos! Köszönöm szépen! - hajolt meg, aztán az én kérésemre visszament játszani.
  - Nos? Válaszolj!
  - Erre nem tudom, hogy válaszoljak... - mondta és megragadta a karom, majd rángatni kezdett.
 Nem tudom honnan került ide egy karaoke bár, de a kezemet rángató fél megtalálta és az egyik szobába vezetett.
  - Most mit csinálsz? - kérdeztem értetlenül.
  - Énekelek? - kérdezett vissza.
  - És mikor válaszolsz? - rángattam ingujját.
  Bekapcsolt egy számot. Ha jól tudom egy Big Bang szám volt az. Elindult a dal, de nem kezdett el énekelni, hanem felém fordult, egész közel megállt előttem és mélyen a szemembe nézett.
Ideges lettem a közelségétől és egy nagyot nyeltem. Ő minden mozdulatomra figyelt, meg nem szakítva a szemkontaktust.
  - Yongseok... te... neked... nem hiányzik... - keresgélt szavai között.
  - Mi? Mi hiányzik?
  - Hát hogy... hogy... amit csináltunk... - nyelte el szavait.
  - M-Mit csináltunk? Takuya beszélj érthetően, kérlek. - ragadtam meg vállait. Ő erre lesöpörte kezeimet onnan és magához húzott. Szorosan átölelt és a nyajamba bújt.
  - Hiányzol! - suttogta.
 "Hiányzom neki? Hogy? Milyen értelemben? Várjunk csak... Ő most átölel és azt mondja hiányzom... "
  - E-ezt hogy érted? - kérdeztem. - Hyung, válaszolj!
  - Csak úgy, hogy hiányzol. - nézett szemeimbe.
  - De miért? Megint le akarsz feküdni velem? - csodálkoztam.
  - Mondhatjuk úgy is.
 "Na, király ágyas lettem..."
  - De nem úgy, ahogy te gondolod. Én nem csak egyszerűen azt akarom... Én téged akarlak. - halkult el majd végig simított állkapcsomon és a számhoz hajolt. Nem érintette meg, csak a leheletét éreztem ajkaimon.
 " Akar? Engem? Komolyan? Úristen!!"
Nem bírtam tovább a közöttünk lévő távot és kicsit megemeltem a fejem, így ajkaink összeérthettek.

Takuya

  Nem tudtam választ adni neki. Ha csak úgy közlöm vele, hogy belehabarodtam, az nem hagy akkora nyomot benne. Ki kellett találnom valamit, hogy hatásos legyen a vallomásom.
 Eszembe jutott, hogy most nyitottak egy karaoke bárt és már nagyon elszerettem volna oda menni. Akkor miért ne mehetnék azzal, akit szeretek. Nem vártam meg a reakcióját a rángatásomra, csak vonszoltam magam után.
 Leültettem az egyik hangszigetelt szobában és bekapcsoltam egy számot. Majd mikor vége lett, újra fel tette kérdését. Most már kicsit kapizsgáltam a válasz adásomat, de abban neki is közre kell működnie.
  Először szavakkal próbálkoztam, de hamar feladtam, mert nem jutottunk egyről a kettőre. Aztán rájöttem, hogy a cselekvés néha többet ér a szavaknál. Közelebb húztam hát magamhoz és csókra hajtottam a fejem, de alig nehány miliméterre csodás szája előtt megálltam.
 Vártam, hogy mit fog csinálni. Szerencsémre pont azt tette, amit szerettem volna.
Megemelte buksiját és megcsókolt. Szerintem abban a pillanatban én voltam a világ legboldogabb embere. Tudtam, hogy ő is akar engem.
Visszacsókoltam, majd a nyelvemet használatba véve éreztettem vele, mennyire szeretem.
  - Szeretlek. - váltam el ajkaitól. - És azt szeretném, hogy ez a vallomás célba érjen.
  - Takuya hyung.. ezt mikor döntötted el? Vagyis mióta érzel így? - kérdezte.
  - Azóta, mióta együtt töltöttük azt az éjszakát. - mosolyogtam.

Yongseok

  - Azóta, mikor együtt töltöttük azt az éjszakát. - mondta.

 "Hahahaa! Tudtam, hogy ha szerelemből teszem, amit teszek, abból rossz nem történhet. Lehet, hogy nem leszek többé a legjobb barátja, de a szerelme viszont igen. És ez nekem épp annyira tökéletes."

  - Mi lesz a bandával? - kérdeztem. Elgondolkodott.

  - Soha nem veszünk össze, szeretni fogjuk egymást, elővigyázatosak leszünk és csendesek. - bólintott a végén.

  - Rendben.

  " Akkor most már tényleg én leszek Amazing - Bad Lady (csodálatos-rossz lány)."

Írói megjegyzés:

 Milyen irónikus, hogy ez az egész kapcsolat köztük az Amazing - Bad Lady koreográfiája miatt kezdődött, aztán Takuya összefutott egy szép, de rossz lánnyal és a legjobb barátját is így írja le. ^.^

( Nem tudom, hogy hoztam ezt össze xD )

~VÉGE~