6. I am your Angel

   Végre véget vethettem az éhségemnek és az emiatt bekövezkezett hasfájásnak. A hamburger nevezetű szendvics egész finomnak bizonyult. A társaság is tökéletes volt mindaddig, míg az alvilági fel nem tűnt a semmiből.
"Miért nem éreztem, hogy jön? Ezt meg szoktuk érezni..."
  - Csak nem sikerült beilleszkedned az emberek közé?! Hadd gratuláljak emberré válásodhoz! - gúnyolódott. A rosszindulat csak úgy csöpögött a mondandójában.
 Woohyun összezavarodott. Hogy mitől.... Ja igen! Nem rég küldte őt melegebb éghajlatokra..
  - Mi a francot akarsz itt már megint? - kérdezem.
  - Ejj ejj, angyalkám! Nem szabad csúnyán beszélni! - húzta az agyam, majd rátért Woohyunra.
  - Te meg mit nézel? Csak nem tetszem? Azok szoktak így nézni rám. Egyelek meg, még csak most esik le! Tudod te, hogy az angyalka miért van veled? Hogy miért nem ment vissza a helyére? - Kezdett betelni a pohár. - Gyere csak ide, megsúgom.
 Manipulálással rávette, hogy odamenjen hozzá, majd mikor elég közel voltak egymáshoz, L szeme színe megváltozott...
 "Akkor volt ilyen szeme, mikor...."
   - Hagyd őt békén! - kiáltottam és hirtelen felindulásomban az erőmmel megemeltem az evőeszközökez és neki irányítottam. De L túl hamar reagált és maga elé rántotta a fiút, aki közben már a vállán pihentette fejét.
  Nem tudtam időben megállítani a dühöm, így a fém eszközök felsértették a hátát. A fiú felkiáltott, mire L elégedett mosollyal az arcán eltűnt és ezzel a vérző fiú a földre hullott.
 Odarohantam hozzá,  szólongattam, mindent csináltam de nem válaszolt. Sokkot kapott...

Haza teleportáltam magunkat és a fürdőve vittem. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, de valami azt súgta, hogy hideg vízzel locsoljam le, mert az lemossa a varázst. A zuganyzóba ültettem és elkezdtem locsolni...
 - Aish, a fölsője! - jutott eszembe.
 "Várjunk.... hogy mi? Na ne. Most le kell róla vennem az ingét? Komolyan?"
 Mély sóhaj után az első gombhoz nyúltam. Könnyedén kigomboltam. Oké, semmi gáz. Jött a következő... az már mutatott valamit a testéből... Huhh, nyugi!
  Harmadik.... Remegő kezekkel nyúltam a pici gombocskához. Ujjaim ügyetlenül bogozták ki az anyagból, míg fel nem tárult egész felsőteste. Nem szabadott, hogy elragadjon valami olyan érzés, amit nem engedhetek meg magamnak, így nagyot nyelve lehúztam karjairól a ruhadarabot.
 Megnyitottam a zuhanyt és mellkasára locsoltam a hideg vizet. BEVÁLT! Pár pillanat múlva nagyot szisszenve nyitotta ki szemeit és verte ki a kezeből a rózsát.
 - Mi a...?
 Rámosolyogtam.
 - Jól vagy? - kérdeztem.
 - Ig... - ült volna fel, de a fájdalom megakadályozta ebben.
 - Ohh, tényleg! Ne mozogj, még le kell mosnom a hátad.
 - Jó... - adott engedélyt.
Mögé térdeltem és elkezdtem megtisztítani csodálatos hátát a rászáradt vértől.
 - Nne haragudj... nem téged akartalak megsebesíteni! - mondtam, miközben a vízcseppeket figyeltem, ahogy legördülnek háta ívén.
 "Az a mocsok L! Rám ragasztott valamit, amitől nem tudok gondolkodni."
  - Semmi gond... de... ahhh ez csíp! - jajdult fel, mikor a tusfürdőt a hátaba masszíroztam.
 Olyan selymes a bőre... és olyan izmos.... Aish nem fogom kibírni!
  A rossz érzéstől háta megfeszült és enyhén homorított.
 Nem beszéltünk, csak néha kérdeztem rá, hogy hogyan érzi magát. Ő egyre zavartabban válaszolt, ahogy a sokk kopott róla.
 - Sajnálom, hogy összeugrasztottalak azzal a valakivel. - mondta halkan.
 - Sosem voltunk jóban.... " Illetve de. De az nagyon régen volt."
 - Szerinted megláttak?
 - Nem. Nem voltak annyian, hogy felfigyeljenek ránk.
 Olyan aranyos volt... azt hittem megeszem. Már alig bírtam magammal...
 Végig simítottam gerince vonalán, mire kirázta a hideg. Olyan szívesen megcsókoltam volna, de nem lehetett.
 - Ssungyeol... - szólalt meg bizonytalanul.
 - Mi az?
Megfordult.
 - Miért nem mehettél vissza? - kérdezte őszinte kíváncsisággal, ezzel elhessegetve a piszkos gondolataimat..
 - Mert csináltam valamit, amit nem engedhettem volna meg magamnak...
 - Mit?
 Haboztam... "Hogy megmentettelek. Hogy... beléd szerettem..."
 - Szóba álltam azzal a valamivel. - hazudtam. - De.. én örülök annak, hogy vissza kellett jönnöm.
 - Miért? Hisz itt kikészültél volna, ha nem eszel...
 - Mert veled lehetek. - mosolyogtam. "Kész, kimondtam. Úgy se juthatok vissza, akkor meg miért ne élhetnék emberként őszintén?"
 - Velem? De tőlem inkább menekülnek az emberek!
 - Ne mondj ilyet! Az egyetlen, aki elől menekülhetnének, az saját maguk! - hangosodtam fel.
 - E-ezt hogy érted? - nézett rám kikerekedett szemekkel.
 - Én láttam őket egészen idáig. Figyelemmel kísértem őket, miközben rád vigyáztam.
 - Vigyáztál rám? - háborodott fel. Láttam ahogy elöntik az emlékek az elméjét. - Dehogy vigyáztál rám! Ha vigyáztál volna rám, nem a tető párkányról kellett volna lerángtatnod! A vigyáztál volna, nem lett volna rá okom! Ha vigyáztál volna, nem hagytak volna egyedül! Tudod mennyire vigyáztál rám? Semennyire! - kiabálta.
 Legszívesebben visszaforgatam volna az időt és magammal vittem volna, hogy megmutassam neki a háttérben zajlott dolgokat, de nem vagyok arra kiképezve. Így csak ültem előtte és néztem, ahogy egy hatalmas könnycsepp gördül le az arcán...