A jól bevált könyvtár (One Shot) - A függőség 2/2

  Nem tudom mennyi ideig lehettem elájulva, bekómálva, de az biztos, hogy valami nedveset éreztem az ajkaimon, amire felriadtam.
  - Azta! Könyvrózsika felébredt a bűvös csókra?! Nahát, eddig nem hittem a mesékben! - egyenesedett fel gyorsan sunbae. Ki volt pirosodva.
  - Hhol vagyok? - kérdeztem, majd a fejemhez kaptam, mert belenyillalt a fájdalom.
  - Az orvosi szobában. Emlékszel a nevedre? - kérdezte aggódó tekintettel.
  - Oh Sehun. Viszont a tied...
  - Xi Luhan. Hatalmasat koppant az a jókora régészeti kincs a fejeden. Csoda, hogy egyben van a koponyád.
  - Mennyi az idő? - kérdezem hirtelen.
  - Öhm... nincs nálam a telefonom, azt nem hozhattam be, de már sötét van kint..
  - Hogy MIIII??? - kiáltok fel. "Anyuék kinyírnak!" Felpattantam az agyról, aminek a következtében jól megszédültem és Luhanra estem.
  - Jól vagy? Nem szabad kapkodnod! - szólt rám. Lassan felnéztem rá, arcunk vészesen közel került egymáshoz.
  "Azta! Hyung-nak milyen szép bőre van...! Fehér... és sehol egy bőrhiba, bezzeg az enyém..."
  - Mit nézel ennyire? - kérdezi angyali mosollyal arcán.
  - Aa bőröd... olyan...
  - Milyen?
  - Nem tudom... hozzá érhetek? - csillantak fel szemeim.
  - Hát öö... nyugodtan... ha ettől jobban érzed magad...
Felnyúltam és megsimítottam arcát. Hihetetlenül puha volt. És mint egy függőséget okozó dolog vonzotta magához a tenyerem és nem bírtam elengedni. Luhan elmoslyodott és ajkaimra hajolt.
  "Na jó! Az nem létezik...! Higy a fenében lehet ilyen valakinek a bőre?"
  A függőség átáramlott az ajkaimba és az övéiből akartam mégtöbbet. Lassan leesett, hogy hyung nem ellenkezik, sokkal inkább élvezi a dolgot. Ettől a függőségtől nem érdekelt, hogy hol vagyunk, hogy bármelyik pillanatban összeeshetek és az se, hogy mennyi az idő. Nem akartam elengedni, még többet akartam belőle.
  - Hallom felébredt... - nyílt ki az ajtó. Luhan abban a pillanatban engedett el, én meg leszegett rák vörös fejjel álltam és imádkoztam, hogy az a kedves könyvtáros legyen, aki ránk nyitott....
  - Ha nem bánjátok, behoznék ide egy másik diákot, mert ugye ez egy BETEGEKNEK FENNTARTOTT szoba. Ha már jobban érzi magát, Oh tanuló, akkor akár távozhatnának is. - "Hát nem ő volt az."
  - Értettük. Elnézést kérünk. Akkor mi távozunk is... - ragadta meg a kezem hyung és kirángatott a folyosóra.
  Egy ideig csak álltunk és néztük egymást. Majd felbátorodtam és a könyvtár fele vettem az irányt.
"A tanárok biztos szóltak anyuéknak, hogy összeestem, nem? Akkor nem lesz gáz..."
  Nem értem, miért akartam mindenáron idejönni, főleg, hogy ennyi az idő. Már biztos mindenki elment. Az ajtó meglepetésemre nyitva volt. Lenyomtam a kilincset, és lassan beléptünk, kéz a kézben. A helység legmesszebb eső polcsorához rohantam, magammal rángatva hyung-ot, majd a falhoz vetettem a hátam.
  - Sehun, mit...?
  - Te is élvezted az előbb, igaz? Akkor most kifizetheted, amiért segítettem visszavinni a könyveid. - néztem rá kiéhezett tekintettel. "Most akkor... Mégis miket beszélek?" - Vagyis... - bizonytalanodtam el.
Luhan előre hajolt, megcsókolt és abban a pillanatban fellangolt körülöttünk a levegő. A függőségnek beállított érzés vággyá alakult át és pillanatról pillanatra gyorsabban és hevesebben téptük egymásról a ruhákat. Míg eljutottunk odáig, hogy csak egy alsónadrág legyen rajtunk, szépen leforgattam magamban az eddig olvasottakat, hogy mit is kéne tennem.
  Először nyakának estem neki, majd szépen lassan, kínozva ezzel társamat, nyalogatva a bőrét haladtam lefele boxere felé.
                             ~VÉGE~

A jól bevált könyvtár (One Sot) 1/2

Oh Sehun egy emlékcafata

  Középiskolás éveim első felében nem voltam valami társasági lény. Előző iskolámban megtanultam, attól hogy jól néz ki valaki, még nem lesz király. Odáig meg vissza voltak tőlem a lányok, de csak az arcom miatt. Ha megszólaltam, már fogták magukat és leléptek. Ezt sose sikerült megértenem. Így eldöntottem, hogy középiskolában hagyom az egészet a fenébe és a szabad időmet a könyvtárban töltöm. Ott nem számít hogy nézel ki. Ugyanolyan könyvmolynak számígasz, mint a többiek. Nincsenek tarsadalmi létrák,vagy minek szokták nevezni ezt...
  Egyenruhánk volt, hogy ne a kinezetünk alapján válasszunk barátokat, így azzal nem kellet foglalkoznom. A sok könyv olvasás miatt viszont szemüveget kellett hordanom. A szüleim nem engedték a kontaktlencsét... Úgyhogy már kilógtam a többiek közül. Remek! De mint azt már említettem a könyvtárban nem számít hogy nézel ki. Csak ülsz az asztalnál és bújod a könyveket.

  A kedvenc olvasmányaim általában a kaland regények, de újabban rászoktam a verses kötetekre és a... mangákra. Na igen.. a mangák. A tanáraink nem békélnek meg a mangákkal, de nem is értem, hogy akkor miért van egy külön polcsor nekik... Na mindegy... tanár logika. A lényeg, hogy rajuk szoktam, ami egyrészben vicces, merthogy ugye én a kaland regényeket szeretem, amiben a leheto legkevesebb romantika van, a mangáknál viszont pont azokat szeretem, amik nyálasak... Érdekesen működök, ugye? Hiába döntöttem már el az általánosban, hogy nekem nem kell barátnő, meg ilyenek, ha mangát olvastam általában depisen tértem haza, amit a szüleim az iskola miatti stressznek tudtak be.
  Ha mangát olvastam magányos lettem, depresszióba estem, eszembe jutottak előző kudarcaim. De akkor miért is olvastam őket? Fogalmam sincs. Viszont visszanézve a legtöbb könyvtárban játszódott. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem elégszem meg a könyvtári mangákkal, hanem magamnak rendelgettem a fiú x fiú mangákat. Hogy miért? Mert amiben hetero párok vannak, az mind sablonos. A yaoiban viszont valami mindig más.

  Egyik délután magammal vittem az egyik yaoi mangámat, mert nem bírtam addig várni vele, míg haza érek és már a szünetekben olvasni akartam. Le is ültem az egyik asztalhoz és fellapoztam, mikor az egyik sunbae elém ejtette a könyveit. Nem tudom hogyan sikerült neki, de az összes keménykötésű rám és a mangámra esett, ezzel beborítva minket.
  - Aish! Mi a túróért kell ennyi könyv? - hallottam, ahogy szitkozódik. - Jól vagy?
  Fejemet fogva kimászom a könyvek alól. - Talán megmaradok.
  - Fuh, apám, mekkora dudorod van... Nagyon sajnálom, tényleg! - tapogatja meg homlokom.
"Azta! Az első sunbae, aki hozzám szól. És hozzám ér... Várjunk csak..!" - előkaparástam a mangám, kilapítottam a lapjait és a fiú arca mellé tettem.
  - Mit művelsz? - kapta ki kezemből.
  - Semmit, csak hasonlítasz erre a figurára itt! - mutattam neki az oldalt. - Amúgy, mi ez a sok könyv? - "Mi ez a duma? Ráadásul felsőbb évessel... Sehun, neked elmentek otthonról?" - Ezek nem szerepelnek a sunbae-ék olvasmányainak listáján...
  - Tudom, de próbáltam több forrásból összeszedni a cuccokat, viszong fogalmam sincs, honnan kéne. Várj... most azt mondtad, hogy kívülről fújod az olvasmánylistát? - nézett rám, akár egy ufóra.
  - I..igen.. és el is olvastam mindet...
  - Na ne! Te vagy az én emberem! - csapta össze kezeit. - Xi Luhan vagyok, és mostantól te segítesz nekem.
  - Várj, mi? Mi az, hogy segítek? És én mit kapom cserébe?
Felemelte a mangám és meglengette előttem.
  - Ezt!
  - Hogy miiiiiii??? - vékonyodik el a hangom.
  - Vajon miért olvashatod? Élvezed a storyt, nem? Akkor ezt lesz a fizetség.
  - De én... nekem eszem ágában sem volt, hogy ezt... megvalósítsam!! Csak olvastam!
  - Persze. Minek olvasol olyat, ami igazából nem is érdekel?
  - Nem tudom...
  - Na gyere! Az első segígséged: vigyük vissza ezeket az őskövületeket a helyükre és keressünk olyanokat, amikből össze is tudok szedni valamit, oké?
  Ezzel a kezembe nyomott két, kb.700 oldalas könyvet és a helyére vittem őket. Magasra kellett nyújtóznom, hogy felrakhassam őket, mire az egyik leverte a mellette lévőt és felém kezdett zuhanni.
"Minden elsötétült"