1. Amazing - Bad Lady

Csak hogy tudjuk miről is van most szó xD

  

Terada Takuya vélemény

„Kiváló táncosok, Kitűnő koreográfia, csodás testek, jó stylist… Kb. így tudnám jellemezni az új klipünket. Nagyon tetszik.”

  Kim Yongseok vélemény

„Botlábú táncosok, szörnyű koreo, idióta ruhák. Egyetlen pozitívum, hogy a srácok teste nem olyan rossz. Ez az én klipjellemzésem.”

  Takuya

„Nagyon szeretek a Cross Gene leadere lenni. Imádom ezt a csapatot. Olyan megértőek velem, amiért én nem koreai származású vagyok. A bandából mindenkivel jóban vagyok. A legjobban Shin-nel, a legkevésbé a maknae-vel, Yongseok-kal. Nagyon szeretek Shin-nel lenni. Nagyon szeretem őt.”

 - Ya, nem megyünk el valahova este? Folyton csak gyakorolsz. Lazíts egy kicsit! – vette fel az ötletet szeretett hyung-om.

 - Hm… Nem tudom… De nem sokára Comeback van és még nem tökéletes a hullámom, megyek is gyakorolni! – pattantam fel.

 - Állj már meg! – ragadta meg a karom és visszarántott. – Mondom lazíts! – kért.

 - De nem tudom, hogy kell. – szomorkodtam.

 - Na, majd én megmutatom neked. Megkérdezzük a többieket is, hogy jönnének-e. Tudok egy rohadt jó helyet, ahol egy csomó csinos lány van. Kerítünk neked egyet. Casper, jössz? – fordult a rapperünk felé.

 - Hova? – kérdezett vissza.

 - Csajozni. – kacsintott rá Shinnie.

 - Megmutatjuk a ninja utánzatnak, hogy kell?  Áhh, reménytelen. – rázta a fejét. – Csak rá kell nézni.

 - Ne legyél már ilyen szegénnyel! – vágta vállba. – Biztos lesz valaki!

 - Shin…, igaza van. – néztem rá komolyan. – Én nem tudok csajozni. Méghozzá azért, mert én…

 - Hova megyünk? – jött be a szobába Yongseok, akit én csak Jéghercegnek hívok.

 - Csak csajozni. Te is jössz?

 - Megy a halál! Én ugyan nem fogom azokat a lotyókat nézegetni, ahogy a seggüket rázzák. – fintorgott.

 - Hat, úgy látszik, dongsaeng se fog egyhamar társat találni. – mondtam.

Ő erre kinyújtotta rózsaszín nyelvét és morcosan tovább ment.

 „Akkor hajrá Taku! Ki tudja, még a végén megváltozik a nemi identitásod.”

  Yongseok 

Mikor végre vége volt a próbáknak, elszigetelődtem és játszottam a hideg természetű Yongseok-ot. Lefeküdtem az ágyamra és felkaptam egy könyvet, ami nem meglepő módon Yaoi-t rejtett.

„Tudom, a lányok olvassák, de mit tegyek, ha egyszer nekem az ilyenek a normális szerelmi történetek. Szeretem és kész!”

 A szobáink nem hangszigeteltek, ezért olvasás közben meghallottam, hogy valamit tervezgetnek a szomszéd szobában. Felvettem az „álarcom” és átmentem a többiekhez.

 - Hova megyünk? – kérdeztem. „Maknae vagyok és elvileg mindenhova rángatnak, így jobbnak találtam, ha először megtudom, hova megyünk, mielőtt ki tudja hova vittek volna.”

 - Csajozni. – mondta hyung.

„Mi a frásznak mennek ezek csajozni? Ja… ők a lányokat szeretik…”

 - Megy a halál! – jelentettem ki egy kicsit hevesen. A többiek kérdőn néztek rám, így gyorsan ki kellett találnom egy jó érvet.

„Szegény lányok. Nem tehetnek róla, bár tényleg nem tetszik, amit azok művelnek az ilyen szórakozó helyeken.”

Erre a mondatomra a kis japán vezéremtől kaptam hozzászólást. Beletrafált, de én az ő helybe nem mondtam, volna, hiszen ő is azt mondta, hogy nem tud csajozni.

 - Én itt maradok és figyelek a házra. Nem tudom ki figyeli a híreket, de szegény EXO-t már kikészítették a Sasaengek. – néztem rájuk megvetően.

 - Én figyeltem. – szólt utánam valaki, de nem láttam, hogy ki volt az, mert már a szobám ajtaja előtt álltam. Beléptem és a könyvemért nyúltam, de valahogy nem kötött le, pedig most pont az egyik legizgalmasabb résznél tartottam. Hanyatt vágtam magam és a plafont bámulva gondolkodóba estem. Egyszer csak csapkodásra lettem figyelmes, ami kizökkentett gondolataimból és elvesztettem a fonalat. Már nem is emlékszem min agyaltam.

 Felültem és hallgatózni kezdtem. „Valaki táncol…”

  Takuya

 Még megbeszélték, hogy mikor mennek és mikor jönnek, meg hogy mennyit isznak, majd Shin-ék elmentek készülődni. Megvártam, míg eltűnnek a folyosón, és a zenelejátszóhoz léptem.

„Tudom, hogy megígértem Shin-nek, hogy ma már nem gyakorlok többet, de muszáj!”

Bekapcsoltam a lejátszót és táncolni kezdtem. Már vagy 4-szer eltáncoltam a 2 perces számot, mikor valaki kikapcsolta a zenét. A Fuji esett le a szívemről, mikor hátrafordultam és nem Shin-t láttam ott.

 - Megint gyakorolsz? – kérdezte Yongseok tettetett érdeklődéssel.

 - Igen. Egyszerűen nem akar úgy mozogni a hátam, ahogy kéne neki. Nézd! – mutattam a mozdulatot.

 - Chö… Tényleg szarul megy. – „dicsért meg”. – Istenem, ilyen bénát még életemben nem láttam. – fogta a fejét. – Így kell ezt! – mondta és elkezdett mozogni.

„Uram Atyám! Dongsaeng… miért ilyen csodálatos??” Eszméletlenül lenyűgözött, ahogy táncolt. Wow!

  - Na, látod? –kérdezte.

  - Umm… Látni látom, csak… Na! –kiáltottam fel és miután rákoncentráltam arra a fránya mozdulatra, hullámozni kezdtem. Már egy ideje csináltam ezt a kinézetre izgató mozgást, mikor egy kezet éreztem a hasamon, amint próbálja helyre rakni a gerincem hullámzását.

  - Yongseok… mit csinálsz? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

Ekkor végighúzta tenyerét hasfalamon, a másik kezével pedig hátamon.

  - Épp helyre teszlek.

  Yongseok

- Ki a frász gyakorol most, amikor mindenki az esti bulira készül? – szidtam magamban az illetőt.

Hallgatóztam még egy kicsit, majd mikor már szinte megölt a kíváncsiság elindultam a hang irányába. Mikor megtaláltam a hangforrást, kopogás nélkül beléptem a szobába. Egy verejtékkel áztatott ruhájú Takuya-t találtam ott. A haja tincsekben állt a víztől és megállás nélkül táncolt.

„Ez zakkant. Biztos, hogy meg van zakkanva. Ki az, aki az egyébként is fárasztó próbákon kívül is ilyen energiával gyakorol? …”

Egy ideig csendben néztem, ahogy szenved, majd mikor már 4-edjére kezdte el, odasettenkedtem a lejátszóhoz és kikapcsoltam.

 - Te már megint gyakorolsz? – hitetlenkedtem.

 - Igen! Nézd! – mutatta meg az okát annak, hogy halálra táncolja magát.

 „Úristen! Hogy lehet valakinek ilyen botháta? Ez szörnyűséges… Pedig olyan hosszú… és vékony.”

Mikor megmutattam neki, hogy is kell ezt, próbáltam segíteni a helyzetén.

Mögé álltam és megérintettem a hátát. Ettől én is megijedtem és ő is. Ő azért, mert az érintésem miatt U alakban hajolt hátra gerince, én pedig…

„Miért nem vettem észre, hogy ennyire izmos? Ó, anyám! Lehet valaki egy érintéstől…”

- M-mit csinálsz?- kérdezte remegő hangon.

Nem bírtam magammal és muszáj volt végig simítanom a hasán…

 - Helyre teszlek. – szedtem össze magam.

„ Gonosz vagyok. Érzelmek nélkül!” – ismételtem magamnak.

1. You will be crazy because of me!

Shin Won Ho szemszögéből írva ( Cross Gene- Shin)

  - VAKÁCIÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!! Végre!!!! - rohantam ki a suliból. Kilépek a kapun és nekem jón a japán cserediák srác.
  - Hé! Nézz már a szemed elé! - kiáltottam rá.
  - Hogy nézzek a szemem elé? Max. a lábam elé, de azt meg nem fogok. - röhögött ki.
  - Te, Terada Takuya! Téged nem tanítottak a jó modorra?
  - Te, Shin Won Ho, vagy hogy hívnak, és téged arra, hogy befogd? Külföldi vagyok és ehhez tartsd magad. - lépett közel hozzám. Hátráltam két lépést, de ő még közelebb jött.
  - M-Mit csinálsz? - kérdeztem.
  - Épp mély nyomot hagyok az emlékezetedben. - mondta és hajlaton rúgott. Én ettől térdre estem és úgy néztem fel rá. Az udvaron szinte az összes diák kint volt és minket nézett.
  - Kérj bocsánatot! - utasított.
  - Mi? De hisz te löktél fel! És különben is kinek képzeled te magad? Idősebb vagyok nálad! - próbálkoztam.
  - Húú. 1 évvel. Nagy szám. Kérj bocsánatot! - emelte fel ökölbe szorított kezét.
  - Nem kérek! - ebben a pillanatban megéreztem a törődését. Olyan jobbost kaptam, hogy:
1: felszakadt a szám,
2: elszédültem,
3: a földre estem.
  A diákok között volt olyan, aki tapsolni kezdett, olyan is aki csöndben volt és, ha jól hallottam csak Seyoung és Yongseok szidták a gyereket.
  - Most már bocsánatot kérsz? - kérdezte. Nem válaszoltam, csak megráztam a fejem. A fiú habozott, majd hasba rúgott. Vérző szájjal és szenvedő fejjel néztem rá.
  - Sa-sajnálom... - arcára elégedett mosoly ült. -...., hogy ekkora paraszt vagy. - fejeztem be.
  - Shin, mit művelsz?? - kiáltotta Yongseok. Én viszont csak feküdtem.
  - Hogy mi vagyok? - indult meg felém a felbőszült japán.
Megragadta a suliegyenruhám nyakát, felrántott a földről és kirángatott a szomszéd utcába.
  - Takuya, állj meg!! Hallod?? Won Ho-jah kitartás!!! - kiabálta Seyoung.
  Taku neki vágott az egyik ház falához és a nyakam előtt fogott oda. Közel volt hozzám és a szeméből semmi jót nem olvastam ki.
Hirtelen eszembe jutott, hogy a múltkor azt mondta, hogy undorodik a melegektől. Kapva a helyzeten fogtam magam és spontán lesmároltam a srácot. Kikerekedett szemekkel meredt előre, majd mikor észbe kapott még erősebben a falhoz vágott. Újra lekaptam és most, hogy lefagyott fordítottam a helyzeten. Most én nyomtam őt a falhoz. Seyoung-ék épp akkor értek hozzánk. Takuya meglátta őket, megijedt és fellökött, hogy szabadulni tudjon, majd köpködve elrohant.
  - Te... mi.... a jó francot csináltál az előbb? - döbbent le Seyoung.
  - Én?? Ó, basszus! Lesmároltam? Komolyan lesmároltam egy SRÁCOT?? Azt a gyökeret?? Neeeee, fúúúj! Megyek és kimosom a szám. - fordultam meg és elindultam. Ám akkor olyan hányingerem lett attól, hogy hasba vágott, majd fájni kezdett és a földre rogytam. Két haverom elkísért egy vécéhez, de mire odaértünk, ez az érzés átment olyanba, mint amilyet a drogtól érzünk.
  Mi a szar? Mikor visszaemlékeztem, hogy mi is történt az előbb, Takuya arca ragyogott az emlékeimben. Mosolygott és ő is... ugyanúgy visszacsókolt. Mi van?
Yongseok-éknak gyorsan elhadartam, hogy mit miért csináltam
  - Szóval csakúgy fogtad magad és lemásztál a gyerek torkán? -értette meg Seyoung.
  - Nem másztam le...! - vágtam vállba. - Csak megpusziltam... - sütöttem le a szemem.
  Megpusziltam. Legalábbis azt akartam hinni, hogy azt tettem. De... igazából... Seyoung-nak igaza van...
  - Bahh! De legalább így leszáll rólam. Azt mondta a múltkor Casper-nek, hogy ő undorodik a buziktól.
  - Ja. De azért vigyázz magadra! - hagytak egyedül.
Későre járt, hazamentünk. Lefürödtem és egyből lefeküdtem aludni.
  Egyszer csak arra kelek, hogy valaki simogatja a hajam. Ránéztem az illetőre és... Terada Takuya volt az. Felé fordultam és megcsókoltam, majd az egyik kezemmel a hasát kezdtem el simogatni...
  - Áááá!! - kiáltottam fel, mikor kipattantak a szemeim. - Miért fekszik.... -oldalra néztem. - Huh! Csak álmodtam! Fúj már!!! Nem volt rajtunk... ruha!!!!! Miért álmodtam én ilyet?????

School 2013 - A színfalak mögött 2. rész

  Annyira aranyos volt, mikor bevallotta, hogy szeret. Sosem gondoltam volna egy percig se róla, hogy meleg. De már tudjuk az igazságot, legalábbis az övét. Én ugyanis még mindig harcolok az ellen, hogy homi legyek.. Bár mondjuk, így, hogy Jongsuk velem lenne.... Mi? Nem!

  Másnap visszamentünk forgatni és még vagy 10-szer le kellett smárolnom, ami ugye neki jól esett, nekem viszont egy kicsit se. A sírógörcs megint elkapott, de egy nagy sóhajtással legyőztem.
  Azt vettem észre, hogy Sukkie egyre erőteljesebben és szerelmesebben csókol vissza. Igyekszem teljesen érzelem mentesen csókolni, de... egyre nehezebben megy...
  Egyik este aztán végleg betelt a pohár....
  - Jongsuk! -rontottam volna be a fürdőbe hozzá, de bezárta az ajtót. Mikor végzett a zuhanyzással vizes testtel, egy szál alsó gatyában lépett elém. - Nem akarom ezt így folytatni!  Csinálnom kell valamit! - néztem rá, mint egy őrült. A fiú értetlenül nézett vissza.
  - Jongsuk, én... Ez így nem megy. Képtelen vagyok erre lelkileg.  Olyan érzések törnek elő, amik elől a világvégére tudnék futni. Ezt nem bírom.
  - Most azt kívánod, bárcsak ne vallottam volna be tegnap, igaz? Lehet, hogy elmondtam, de nem várok tőled semmit. Nekem te csak egy álom vagy és az is maradsz. Nem kell emiatt aggódnod. - veregette meg a vállam vigasztalásként.
  - Nem, nem érted. Nem ez a probléma.
  - Hanem? - tárta szét karjait.
Kapva a pillanaton megöleltem. Szorosan zártam erős karjaim közé a vékony testet. Fejem a vállába fúrtam és mélyen belélegeztem az illatát.
  - Woobin...?
  - Ez a probléma... , hogy szeretlek. - mondtam és megcsókoltam.
  Ez a helyes válasz. Szeretem.
Még erősebben fogtam, majd mikor végre visszacsókolt, az ágy felé kezdtem húzni..

  Ezek után már zökkenő mentesen haladt a forgatás. A bromance is könnyebb volt.
  Egy lánnyal sem éreztem magam ennyire jól, mint vele. Valamiért mindent jobban csinál, mint ők.
A színfalak mögött nem hagyjuk egymást békén. Össze-visszacsipkedjük egymást, lökdösődtünk, csikiztük egymást meg ilyenek. Ha rákérdeztek, hogy tényleg melegek vagyunk-e, mindig egymásra néztünk, majd elröhögtük magunkat és próbáltuk a legtermészetesebben tagadni.
Pedig azok voltunk....de az emberek miatt nem derülhetett ki a kapcsolatunk.
  De azért, mikor nem láttak, váltottunk egy-két csupán pár pillanatig tartó csókot. Szinte loptuk a csókokat. És ezek hiába voltak "tiltottak", ezek voltak talán a legédesebb érintések és csókok.
  Ha netalán ezek a pillanatok elmaradtak, otthon mindig bepótoltuk az elmulasztott együtt létet. Amit eddig csak rémálmaimban tettem vele, azt most a valóságban, de már nem volt szörnyű. Sőt...

School 2013

  Szeretem. Nagyon. Mindent olyan tökéletesen, hiba nélkül csinál, még... még azt is... Imádom, ahogy esténként hozzám simul, ahogy ölel, ahogy puha bőrével megérint, ahogy csókol, ahogy mozog.... Nem  hittem volna, hogy egy dorama ennyire meg tudja változtatni az életem.... 
  Köszönöm. Köszönöm, hogy felkértek rá. Életem legcsodálatosabb doramája volt. Végre rátaláltam a boldogságra...

Az ihlet adóm:  

~ The End~

School 2013 - A színfalak mögött 1. rész

Kim Woobin szemszögéből írva

Fiú x Fiú szerelem

  - Ya! Sukie, megtanultad már a szövegeid? - keltettem fel Jongsuk haveromat a forgatókönyv közös felolvasása napján. Nagy nehezen felébredt és kómásan rám nézett.

  - Mit? Aigoo! Nem, Woobin chingoo segíts!! - ragadta meg a grabancom és rángatni kezdett. - Még ki sem nyitottam!

  - Én sem. - röhögtem rajta. Értetlen fejjel meredt rám. - Nem emlékszel? Még nem kellett megtanulni.

  - Te szemét! - vágta hozzám a párnáját. - Majdnem összecsináltam magam! Miért kell mindig szívatnod?
  - Mert élvezem. De már megszokhattad volna. Woobin bácsi mindig gonoszt játszik. - nevettem.
  - De miért is? Mert alapjáraton gonosz vagy! - vágta be a durcit. - Na, add azt a szövegkönyvet!
Odadobtam neki, és ezzel fejbe vágtam. Rám nézett én meg csak elröhögtem magam.
  Hát igen. A gonosz Kim Woobin.
Leültem reggelizni, mikor meghallottam, hogy barátom leesik a kanapéról.
  - Mi a francot csinálsz? - léptem be a szobába.
  - E-e-el kellett volna olvasni a forgatókönyvet, mielőtt elfogadjuk a szerepet. - mondta félholtan.
  - Mert? - kaptam ki a kezéből a tárgyat és átolvastam. Hmm. Találtam egy homokos párt.
  - Nem bírod a homikat? -kérdeztem.
  - Olvasd el a szereplőket! - utasított.
"Go Nam Soon és Park Heung Soo" Kérdőn néztem rá.
  - Te hol voltál a tájékoztatón? AZOK MI VAGYUNK!! - emelte fel hangját.
  - Biztos, hogy nem! Fogadjunk, hogy megint csak bénák voltak és elírták. - dobtam neki visza.
  - Kíváncsi leszek. - zárta le a témát.

  - Ya, uram! Valami félreértés történt! - rohantam a rendezőhöz. Unottan megfordult és rám nézett.
  - Mi a probléma Woobin fiam?
  - Miért van csók jelenetem Jongsuk-kal?
  - Umm... Miért is... Ja, megvan! Mert melegeket játszotok.
  - Nem! Azt már nem! Én Oh Jungho-t akarom játszani! - kezdtem hisztizni. - A legjobb barátok vagyunk.
  - Tudom, ezért is van ez. Ez a kis jelenet a rajongóknak is a kedvükre lesz. Jól tudjuk, mennyire szeretik a "bromance"-t. Ez egy kis ajándék lesz számukra. - magyarázta.
  De én nem fogom megcsókolni! Fúj már!
Összezuhanva mentem vissza barátomhoz, aki már tűkön ülve várt.
  - A francokat! Nem írták el. - huppantam le mellé. - Most miért kell már megint a rajongókat így szórakoztatni? Nem elég aegyo-zni meg a "Gwiyomi song"? Egyszer még úgy lerúgom valamelyik ürgét.
  - Figyi, az még messze van. Addig lehet, hogy még átírják. - nyugtatott Sukkie.
  - Remélem is!

  A forgatások ugyanúgy teltek, mint a többiek. Jongsukkal próbáltunk a jelenetekre koncentrálni, ami nekem ment, mert újra gonoszt kellett játszanom. Na jó, csak bunkóznom kellett. Meg verekedni... Jongsuk-nak viszont már az elején is kellett homokos megnyilvánulásokat játszani. Otthon mindig kiröhögtem, mikor panaszkodni kezdett ezekre.
   Aztán jöttek az együtt sírós jelenetek. Hát azok "WOW" pillanatok voltak. Jongsuk játéka annyira átérezhető volt mindig, hogy mikor nem is játszottam vele és csak a színfalak mögött néztem, engem is megsiratott. Úgyhogy ez már egy kicsit nehezebb volt. Alig bírtuk abbahagyni a sírást. Majd kitaláltunk egy stratégiát: ha elfajulnának a dolgok, elkezdünk röhögni és poénra vesszük a dolgokat.
  Ha Jongsuk tovább maradt forgatni, otthon mindig ilyen idézetekkel csesztettem.
  - Nem hiányoztam neked?
  - Jaj, hagyjál már! Elég a forgatáson néznem a szenvedő szerelmes fejed, legalább itt ne kelljen. - szidott le.
  - Akkor nem hiányoztam? -"sírtam".
  - Tulajdonképpen... Mindig melletted akarok lenni! Soha ne hagyj el! - kezdett ő is poénkodni.
  Így teltek a napjaink addig a bizonyos jelenetig.
  - Na, emberek. Akkor most Kim Woobin művész úr és Lee Jongsuk művész nő csókjelenetét fogjuk venni. - Ezen mindenki nevetett.
  Haha! Én leszek felül!... Fúj!!! Távozzatok sátáni gondolatok!!!!!
Jongsuk barátom elé álltam, elmondtam a szövegem és felkészítettem magam, életem eddigi legundorítóbb cselekedetére.
  Szóval csak megfogom a nyakát, magamhoz húzom és hozzáérintem a számat az övéhez, igaz?  Csak ennyi az egész. Nem fogok belehalni.
Mivel gyorsan kellett megtennem, nagy lendülettel közeledtem hozzá és... nem sikerült a "hozzáérintés". Gyakorlatilag lesmároltam a gyereket. Fogaink összeütköztek, ezért felszisszentem és ellöktem magamtól barátomat.
  Akkora lelki megrázkódtatásként ért ez azt egész, hogy el kellet vonulnom az emberek elől, mert a sírógörcs kerülgetett.
  Mi a franc? Miért éreztem egy szikrát köztünk? Miért dobog ennyire a szívem? Miért akarom újra megcsókolni?
  - Chingoo, jól vagy? - jött utánam Sukkie.
  - Menj el, most nem akarok senkivel beszélgetni! - kértem.
  - Ahogy gondolod, de ugye tisztában vagy azzal, hogy otthon nem úszol meg? - figyelmeztetett.
  - Amúgy... Jól csókolsz. - kacsintott tréfásan.
  - Mi?????? - ragadtam meg a vállát. Ő csak megvonta őket és visszament.
  - Woobin nem érzi jól magát... - hallottam a hangját, ahogy próbál kimenteni a jelenet újra vétele alól.
Hálás voltam neki ezért és gyorsan leléptem. A nap hátralévő részében rament-t ettem, majd mikor belefájdult a hasam, hazamentem. Reméltem, hogy lakótársam még nincs otthon és megúszom a faggatását, de sajnos ez nem így történt.
Már a bejáratnál letámadott kérdéseivel. A válaszom mindenre "Nem tudom." volt.
  - És te miért mondtad, hogy jól csókolok? -vágtam vissza.
  - Azért, mert így van. De az ütközés az fájt. Lehet, hogy furán fog hangzani, de szerintem, ha azt akarjuk, hogy hiteles legyen a játékunk, akkor bele kéne bújnunk a karaktereink bőrébe. - mondta félve.
  - Vagyis homokozzunk? Te meg vagy huzatva! - ráztam a fejem. Volt benne igazság, de akkor is...!
   - Sajnálom, de igen. Vagyis nem vagyok meghuzatva, de homokoznunk kéne. Nyugi semmi mást nem kéne csinálni, csak csókolózni... meg együtt aludni...
  - Fúj! Ne mondd már, hogy ezt komolyan gondoltad!
  - Gyors lezavarjuk a forgatást és utána minden a régi lesz! Megígérem. - tette szívére a kezét.
  - Aish! Nem tudom... Ez... Ezt... - kezdtem, mire magához húzott és... Mikor engedtem meg neki?... megcsókolt. Olyan szívesen ellöktem volna magamtól, de.. az a szikra újra megjelent és sajnos azt kell, hogy mondjam, végül mér nem bántam.
  Homokos lettem! Basszus, homokos lettem!!!!!!! Nem, ez nem lehet!!
Akárhogy is tiltakoztam ellene, még többet akartam belőle. Jongsuk olyan lágyan csókol és olyan finoman...
Valami bekattant nálam és nyakánál húztam magamhoz és úgy viszonoztam gesztusát. Barátom kicsit megütközött ezen és elvált tőlem.
  - Ezt miért csináltad? Azt hittem nem akarod, de akkor mégis miért csinálod ilyen
hevesen? - értetlenkedett.
  - Nem tudom... Én sem értem. - ültem le az ágyra.
  - Jó, elhiszem. De.. ha ez megnyugtat... Én is ezt tettem volna a helyedben. - mosolygott.
  - Ezt most az egoista éned mondta?
  - Nem. Ezt az az énem mondta, akit még nem ismersz. - titokzatoskodott - De úgy látom, lassan megismerheted. - kacsintott.
  Miről beszél ez? Milyen másik én? Mi az, hogy van egy titka, amiről én nem tudok?
Leült mellém, állam alá nyúl és maga felé fordította tekintetem. Nagyon komoly arccal mondta:
  -Woobin...én... Hogy is mondjam úgy, hogy ne legyen olyan reakciód, ami nem tetszene nekem...
  - Mondd már! Legjobb barátok vagyunk, nem? Mindent tudnunk kell egymásról, igaz? - néztem rá.
  - Igaz. De könyörgöm, ne akadj ki annyira! Az igazság az, hogy régóta figyellek már és...
  - Homár vagy! - fejeztem be mondandóját.
  - Az L.B.-k mindig befejezik egymás gondolatát. - mosolygott.
  Homokos? Ő? De hogy? Mindig olyan férfias... Ez durva.
  - Akkor ez az ötleted nem csak a dráma miatt volt, igazam van?
  - Tulajdonképpen volt benne egy kis önzés...

6. Aish! What should I do?

  - Mit akarsz? - bunkózott. Elővettem egy tányér hanwoo-t és próbáltam megvesztegetni.
  - Nem kell a kajád! Inkább lökjed, hogy mi a szart akarsz. - Nagyon nem esett jól, hogy így beszélt.
  - Most miért csinálod ezt? Nem tudsz normális hangnemben beszélni? - tettem le a tányért.
  - Na, vajon? - mutatott sebes ajkára. - Ezek után azt várod tőlem, hogy normális legyek veled?? - rázta fejét.
  - De te kezdted! Inkább örülj neki, hogy nem verlek agyon, amiért miattad hagyott el Seobie, és most válaszolj! - löktem az egyik szekrényhez, két kezemmel megtámaszkodtam a feje két oldalán. Arcunk nagyon közel volt már egymáshoz, ami szemmel láthatóan frusztrálta.
  - Miért csókoltál meg? Miért mondtad, hogy nem érzel semmit? Miért lettél mégis féltékeny az exemre? - tettem fel azokat a kérdéseket, amik nem hagytak nyugton, miközben egyre közelebb hajoltam hozzá.
  - Muszáj ilyen közel állnod? Zavarod az aurám.
  - Igen, muszáj. És ha nem akarod, hogy még közelebb menjek, azt ajánlom, kezdj el dumálni! - fenyegettem. Igazából eszem ágában sem volt közelebb menni hozzá.
  - Figyelj - lökött át a szembe lévő hűtőhöz, aminek az ajtaja elég hideg volt, így felnyögtem. - Most fáradt vagyok, úgyhogy most kuss! - az előbbi fenyegetésemet ő vitte végbe és olyan közel hajolt hozzám, hogy épphogy nem értek össze ajkaink.
Tényleg rossz érzés, ha ilyen közel áll valaki hozzád.
  A fülemhez hajolt: - Kuss! És várj! - suttogta.
Nem tetszésem kifejezése ként összezártam a számat, ami eddig a döbbenettől nyitva volt és becsuktam szemeimet. Ő erre ellökte magát a hűtőtől, majd visszaült a helyére.
  Ez most mit akart jelenteni? Fú, de utálom most Min Hyuk-ot! Óó! Hanwoo! Ezt most megeszem!
Én is visszamentem a többiekhez és landolásig zenét hallgattam.

  Kaptunk egy hét pihenési időt, így meg tudtam alaposabban nézetni a kezem és tudtam jegelni, meg még egy csomó mindent meg tudtam csinálni, amire az orvos kért.
Ahogy alig idősebb hyungom utasított, vártam. Vártam, de még meddig. Mivel a lakás és az egész épület be van kamerázva, nem mertem otthon zaklatni őt, hogy adjon választ, így egy séta közben kerítettem sort.
 Sang Seob-ot már nagyjából kihevertem, de elfelejteni sosem fogom.
Felmentünk egy kilátóhoz és távolságot tartva faggattam Min Hyuk-ot. Még  mindig nem akart beszélni, de már nem bírtam tovább. Már azon törtem a fejem, hogy milyen piszkos módszert alkalmazzak, amikor megeredt a nyelve.
  - Meddig fogsz még ezzel nyaggatni? Nekem nincs türelmem ehhez. Kérlek, hagyj békén!
Maximum annyit mondhatok, hogy ha most felteszek neked egy kérdést vagy elmondom az igazságot, akkor arra olyan választ kapok, ami majd nagyon rosszul fog esni, ezért kérlek, hogy ne faggass! Majd, ha lecsillapodtak az érzéseid az iránt a fiú iránt, akkor beszélhetünk. - mosolygott.
  Lecsillapodtak az érzéseim? 4 éve most láttam először és mivel akkor régen haraggal váltunk el, már nem éreztem annyit, mint azelőtt. Persze attól még iszonyatosan szerettem. De úgy hiszen...
  - Már túl tettem magam rajta. - mondtam lesütött szemekkel.
  - Tényleg? De csak egy heted volt. - értetlenkedett.
  - Hideg természetem van. Ha felmelegítik és utána sokáig nem csinálnak vele semmit, akkor hamar lehűl. - vázoltam az érzelmeim képletét.
  - Daebak! - bólogatott. - Sajnálom, amit Hong Kongban mondtam. Nem akartam ilyen paraszt lenni csak... nehéz estém volt.
  - Krystal csinált valamit? - meredtem rá.
  - Nem, egy másik személy, aki kezd többet jelenteni számomra egy barátnál. A szerelmével volt és nekem pedig végig kellett néznem, ahogy éppen szeretik egymást. - sóhajtott. Leült egy padra és a város felé bámult.
Kíváncsiságom valamiért nagyon felerősödött.
  - Ki az? Összeugrasszam a sráccal?
  - Nem kell. Azt hallottam, a srác lelépett.
  - Pont, mint 4 nálam... - kezdett kattogni az agyam. - De akkor semmi akadály!! Most lecsaphatsz rá!  Ragadd meg az alkalmat! - biztattam.
Felpattant a padról, elém lépett és megfogta a karom.
  - Mit csinálsz? - próbáltam kiszabadulni szorításából. Szemei eltökéltséget tükröztek.
  - Megragadom az alkalmat! - suttogta. Magához húzott, karjait összekulcsolta a nyakam mögött, aztán megcsókolt.
  Mi??? Mi van??
A hülye érzés annyira felerősödött, hogy majd belehaltam. Ő erősen fogott, szorosan, mégis olyan gyengéden ölelt...
  Na szóval, most mi van? Hú, de sokszor kérdezem ezt.... Szegény! Pedig azt hittem, igazat mondott, mikor visszavonta azt a csókot és a piára fogta. Miért vagyok ennyire sötét? Hogy nem jöttem én erre rá?
  - Én is sajnálom. Nem kellett volna azt tennem. - néztem szép ajkára, amin most egy heg éktelenkedett. - Mióta érzel többet irántam? - pislogtam.
  - Amikor bevallottad, hogy meleg vagy. Már előtte felfigyeltem rád, de elfojtottam az érzéseimet. - mondta őszintén. Hitetlenül néztem rá.
  - Hogy miért? - simított végig nyakamon, amitől libabőrös lettem. - Mert te egy különleges ember vagy. Csodás lelked van, a humorod egyezik az enyémmel, a szemeid mindig csillognak, és mert nem hagyod magad uniformalizálódni. Hogy olyan legyél, mint az összes többi idol Koreában. - Mivel magasabb vagyok, fel kellett emelnie a fejét ahhoz, hogy a íriszeivel az enyémekbe tudjon nézni.
 Döbbenten néztem rá, mire ő elnevette magát.
   - Min Hyuk hyung, akkor most... te... engem... szóval... - próbálkoztam, mire beletúrt a hajamba és újra megcsókolt.
   Annyira jól csókol! Nem is értem, hogy Krystal hogy dobhatta. Tényleg.. akkor most ő bisex?
  - Hyung... - cuppantam le ajkairól.- Krystal... Vele mi van? Ha most engem csókolsz, akkor őt hogy szerethetted?
  - Nem vagyok bisex, ha erre gondolsz. Miután olyan csúnyán dobott és ahogy viselkedett velem, eldöntöttem, hogy egy lány és egy fiú sosem fogja tudni egymást rendesen megérteni. Így nem vonzódtam többé a lányok iránt. - fejezte be a történetét, amit még nem tett eddig.
  - Te szegény! Azért majd még beszélek azzal a csajjal. - biztosítottam. Megrázta a fejét, elhúzódott tőlem, szorosan mellém állt és összekulcsolta ujjait az enyémekkel.
  Nos? Mit tehetnék? Azonkívül, hogy szeretem.

~The End~

5. Aish! What should I do?

  Az estém csodálatosra sikeredett. Min Hyuk tényleg elég későn jött haza, így mi addigra már egymás karjaiban aludtunk. A reakcióját nem láttam, de biztosra vettem, hogy undorral nézett ránk.
  - Hogy éreztétek magatokat? - kérdezte reggel tettetett érdeklődéssel szobatársam.
  - Most mi bajod van? - kérdeztem vissza ingerülten.
  - Semmi. Mi bajom lenne? Elvégre csak két homokossal aludtam este. Tényleg semmiség. - gúnyolódott.
Befogtam a mellettem ülő "másik homokos" fülét, így védve a szemét megjegyzésektől.
  - Min Hyuk, ezt hagyd abba! - szóltam rá.
  - Miért, nem így van? Te is az vagy, ő is az, és tagadni sem tudnátok, ha esetleg kiderülne, mert láthatóan együtt aludtatok, és bárki csinálhatott képeket, amíg ti...
  - De ugye nem csináltál?! - meredtem rá hitetlenül.
  - Miért, mi lesz, ha kiderül? Nem mered felvállalni? Szégyelled? - ezt nem bírtam tovább tűrni.
 Hirtelen elöntött a düh és rárontottam. Fájós kezemmel olyan balost húztam be neki, hogy felszakadt a szája, ami vérezni kezdett, a csuklóm meg annyira fájt, hogy majd összecsináltam magam a gyönyörtől. Ajkáról lassan csöpögött a vörös vér, szerelmem pedig nem tudott mit reagálni az akciómra.
  - Én szóltam, hogy hagyd abba! - vágtam hozzá egy zsepit.
Vérző hyung-om nem mondott semmit. Se azt, hogy fáj, se azt, hogy megbánta, de még egy káromkodást se hallatott. Csak felállt a reggeliző asztaltól  és bement a mosdóba. Magára zárta  az ajtót, amit egyébként nem szokott és sírni kezdett.
  - Bocs, hogy ezt látnod kellett. - engedtem el a  mellettem ülő megszeppent fiú fülét.
  - Semmi, de... azt hiszem, nekem most.... el kell tűnnöm... Láttam a showk-ban, hogy nagyon kedveled ezt a srácot és nem akarom, hogy miattam legyetek rosszban. - indult el az ajtó felé. - Csodás volt újra veled lenni egy kicsit, de azt hiszem, ha be akarom bizonyítani, hogy tényleg nagyon szeretlek, akkor ezt meg kell tennem: eltűnök az életedből... Végleg. - mondta elakadó hangon a bőgés szélén állva.
  Látszott rajta, hogy megijedt ettől a helyzettől, de ennyire?
  - Seobbie, nem gondolod komolyan? Ez nekem is ijesztő volt, de ez semmiség. Nem hagyhatsz itt megint! - ragadtam meg a kezét.
  - Jung, ha szeretsz, engedd, hogy elmenjek. Neked is és nekem is könnyebb lesz így. Te tovább játszhatod a heterot, nekem meg nem kell fölöslegesen féltékenykednem a rajongókra, amiért ölelgeted őket. És hyung-nak igaza van: ha kiderül a titkunk, mindkettőnknek annyi. Széttépnek a rajongók és a média. Kérlek gondold ezt át és felejts el! Igazából ez az oka annak, hogy tegnap belógtam a bulira, ezt akartam elmondani. - simított végig a karomon.
  - De miért nehezítetted meg ennyire? Már majdnem teljesen feladtalak, aztán megláttalak. Tudod mennyire boldog és szerelmes voltam idáig? Mekkora löketet adott az, hogy itt vagy és nem gondoltad komolyan, azt amit 4 évvel ezelőtt mondtál? Végig tudtam csinálni egy egész hétvégét tele nehéz próbákkal, ilyen szétzúzott kézzel. Nagyon szeretlek és nem érdekel, ha kiderül. Már úgyis sejtik... - gondoltam vissza a talkshow-kra. - Ne, menj el!! - húztam magamhoz. Rám nézett nagy szemeivel, elmosolyodott és megcsókolt.
  - Sajnálom, de nem tudnám végig nézni, ahogy a paparazzik miatt szenvedsz. Én is szeretlek, és ezért kell, hogy most végleg szakítsunk. - nézett mélyen íriszeimbe. Legördült egye-egy könnycsepp az arcunkon, majd a lehető legszenvedélyesebb csókkal váltunk el. Kezei a hátam simogatták, majd megpaskolta hátsófelemet, ami nálunk a vigasztalás jelképe volt.
 "Elment. Itt hagyott és most már tényleg soha többé nem látom. Mit kéne tennem?"
Leültem a kanapéra és a fejemet fogva vártam, hogy a leader értünk jöjjön és repüljünk végre haza.
  Min Hyuk az indulásig nem szólt hozzám. Miután Sang Seob elment, ő is magamra hagyott. Egész délután nem láttam. Késő délután viszont a rajongók miatt be kellett dobnunk színészi tehetségünket és egész addig, amíg fel nem szálltunk a gépre, játszanunk kellett, hogy "Jaj, de szeretjük egymást."
 A repülőn viszont nem mellé ültem, hanem Yong Hwa hyung-hoz.
  - Még áll az, hogy meghallgatsz? - kérdeztem, tőle, mikor már felszálltunk. Általában ő a banda pszichológusa, ezért gondoltam, biztos ki tud találni valamit.
  - Édes, drága, pici dongsaeng-em. Sajnos egyet kell értenem a barátoddal. Jól gondolkodott és ezt neked is meg kell fogadnod. - veregetett vállba.
  - Ha te mondod... Umm, van itt  még egy dolog, amit nem értek.. Van egy srác, akinek elmondtam a titkom... - ő erre olyan fejet vágott, mint aki szellemet lát.
  - Ne aggódj, nem mondja el senkinek. -biztosítottam. - Meg lehet bízni benne. Na, szóval nagyon furcsán viselkedik azóta... Az egyik pillanatban közömbös, a másikban, viszont olyan, mintha féltékeny lenne. Mintha ő is meleg lenne... - mondtam.
  - Hoppá, hoppá! Ez aztán az aztán! - lelkesedett fel. - Erre nem sok mindent tudok mondani. Ilyennel még nem találkoztam és nem akarok hülyeséget mondani. Szerintem az lenne a legjobb, ha vele beszélnéd meg a dolgokat.
  - Oké. - bólintottam. Vártam egy kicsit, hogy ne legyen feltűnő, majd felálltam és félre hívtam Min Hyuk-ot. Nagy nehezen, de átjött velem az éttermi részre. Nagyon érdekelt már, hogy mi a fene van. Egyszerűen nem tudok rájönni.

4. Aish! What should I do?

  - E-Elnézést! Nem akartam zavarni! -fordult el Min Hyuk.
Ellöktem magamtól szegény Sang Seob-ot és a dobos után futottam.
  - Min Hyuk-sshi!!! Várj, hadd magyarázzam meg! - ragadtam meg karját, ő kiszabadult kezeim közül és felém fordult.
  - Ő az? Aki nem keresett? Úgy látszik megtaláltad... - sütötte le szemeit.
"Miért reagál így? Azt mondta, semmit sem érez irántam. De akkor miért? Ha a csók nem jelentett semmit..."
  - Igen, ő. Négy év után most találkoztam vele először. De... Zavar? Mert akkor jobban vigyázok és csinálok semmit előtted. - ígértem meg. Barátom csak megvonta a vállát.
  - Nem zavar. Elvégre nálad ez a normális. - erőltetett egy mosolyt arcára.
Láttam rajta, hogy igazából nagyon is zavarja ez az egész, de ha azt mondja nem, akkor én hiszek neki.
  - Menj vissza hozzá és érezd egyszer igazán jól magad! - biztatott.
Megköszöntem neki a megértését és visszamentem Seobie-hoz. Letörten álldogált a csapnál és a száját tapogatta.
  - Valami baj van? -kérdeztem, mikor melléléptem.
  - Nem, csak azon gondolkodtam, hogy miért csókolsz ennyi idő után is még mindig ilyen jól. Vagy talán jobban... - Jól esett a dicsérete.
  - Tényleg? - álltam közel hozzá és megfogtam nyakkendőjét. - Te sem panaszkodhatsz! Bár mondjuk... Ki tudja, kin gyakoroltál eddig. - ugrattam. Ezen jót nevetett, én meg, mivel hangosan nevetett, befogtam a száját az enyémmel. Átölelt és úgy éreztem, mintha az a szörnyű nap meg sem történt volna.
  Akkor boldog voltam. FNC-s éveimben először őszintén. Elváltunk egymástól és megkérdeztem, hogy ez után a parti után hova megy.
  - A nagymamámhoz. Most ott lakom. Két évre ideköltöztem, mert ösztöndíjból idejárok  egyetemre, úgyhogy ő szállásolt el. - mesélte.
  - Nincs kedved átjönni? Bemutatlak Han Sung Ho CEO-nak és megkérdezem, hogy nálam alhatsz-e. Na? - néztem rá csillogó szemekkel.
  - Nem tudom. Mit fog szólni a nagyi? De amúgy, hol van a szállásotok? Hotelban? Drágám, nem Koreában vagyunk. - szólt.
"Ha Koreában együtt akarsz lenni a pároddal, akkor csak egy megoldás van: egy hotel szoba és csak Ti ketten."
  - Ne gondolj semmi rosszra. Amúgy is van szoba társam.
  - Ó! Szendvics? - nézett perverzen.
  - Hülye! Beöltöztetlek lánynak, úgy talán. De ő nem meleg...
  - Kár! - röhögött. - Ok, felhívom a nagyit és aztán mehetünk. - adta be a derekát.
  - Han CEO, Yong Hwa ssi, Jong Hyun ssi, Min Hyuk ssi... - megakadt rajta a tekintetem, mert olyan... Hogy is mondjam... Érdekes fejjel nézett rám.
  - Bemutatom Kim Sang Seob-ot.  Régóta nagyon jó barátok vagyunk és most, számomra felfoghatatlan módon bejutott ide és gondoltam, ha már itt van... Négy éve nem láttuk egymást és azt szeretném kérdezni, hogy... Nálunk alhat-e, mert lenne egy-két dolog, amit meg kéne beszélnünk. De csak,  ha Min Hyuk-sshi beleegyezik. - néztem fura arc kifejezéssel társamra.
  - Tőlem... Csak ne hangoskodjatok! - kacsintott. Sang Seob felkacagott, majd szeretett CEO-nk beleegyezése után már  mehetnékem volt. Összeszedtem a cuccaimat, megvártam Seobie-t és már el is elindultunk.
 Már mindenki aludt,mikor megérkeztünk, de a szobák falai hang szigeteltek, szóval nem hallatszik, ha visítozik valaki. Ezt az adottságot igénybe véve végig rohantunk a folyosókon, CNBLUE dalokat énekelve.
  Min Hyuk azt mondta, hogy ő jóval később jön haza, mint mi, így azt csináltunk, amit akartunk. Ötlet az akadt bőven, csak azt nem tudtuk, hogyan valósítsuk meg.
  Megfürödtünk, majd a kádból kiszállva azon ügyeskedtünk, hogyan ne essünk el a sok habtól, amit kifröcsköltünk... Feltakarítottunk és beestünk az ágyba.
  - Olyan boldog vagyok, hogy meg tudtál nekem bocsátani. Nem is tudom, mihez kezdtem volna, ha most haza kellett volna mennem vesztesként. - mondta mélyen a szemembe nézve. Válaszként belebújtam ölelésébe és nagyot sóhajtottam. - Szeretlek!
  "Úr isten! Kimondta!! Végre kimondta!!!"
Fölé hajoltam és lágy csókot leheltem ajkaira. Ő erre szenvedélyes csókba hívott, amit habozás nélkül el is fogadtam.