Shin Won Ho szemszögéből írva ( Cross Gene- Shin)
- VAKÁCIÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!! Végre!!!! - rohantam ki a suliból. Kilépek a kapun és nekem jón a japán cserediák srác.
- Hé! Nézz már a szemed elé! - kiáltottam rá.
- Hogy nézzek a szemem elé? Max. a lábam elé, de azt meg nem fogok. - röhögött ki.
- Te, Terada Takuya! Téged nem tanítottak a jó modorra?
- Te, Shin Won Ho, vagy hogy hívnak, és téged arra, hogy befogd? Külföldi vagyok és ehhez tartsd magad. - lépett közel hozzám. Hátráltam két lépést, de ő még közelebb jött.
- M-Mit csinálsz? - kérdeztem.
- Épp mély nyomot hagyok az emlékezetedben. - mondta és hajlaton rúgott. Én ettől térdre estem és úgy néztem fel rá. Az udvaron szinte az összes diák kint volt és minket nézett.
- Kérj bocsánatot! - utasított.
- Mi? De hisz te löktél fel! És különben is kinek képzeled te magad? Idősebb vagyok nálad! - próbálkoztam.
- Húú. 1 évvel. Nagy szám. Kérj bocsánatot! - emelte fel ökölbe szorított kezét.
- Nem kérek! - ebben a pillanatban megéreztem a törődését. Olyan jobbost kaptam, hogy:
1: felszakadt a szám,
2: elszédültem,
3: a földre estem.
A diákok között volt olyan, aki tapsolni kezdett, olyan is aki csöndben volt és, ha jól hallottam csak Seyoung és Yongseok szidták a gyereket.
- Most már bocsánatot kérsz? - kérdezte. Nem válaszoltam, csak megráztam a fejem. A fiú habozott, majd hasba rúgott. Vérző szájjal és szenvedő fejjel néztem rá.
- Sa-sajnálom... - arcára elégedett mosoly ült. -...., hogy ekkora paraszt vagy. - fejeztem be.
- Shin, mit művelsz?? - kiáltotta Yongseok. Én viszont csak feküdtem.
- Hogy mi vagyok? - indult meg felém a felbőszült japán.
Megragadta a suliegyenruhám nyakát, felrántott a földről és kirángatott a szomszéd utcába.
- Takuya, állj meg!! Hallod?? Won Ho-jah kitartás!!! - kiabálta Seyoung.
Taku neki vágott az egyik ház falához és a nyakam előtt fogott oda. Közel volt hozzám és a szeméből semmi jót nem olvastam ki.
Hirtelen eszembe jutott, hogy a múltkor azt mondta, hogy undorodik a melegektől. Kapva a helyzeten fogtam magam és spontán lesmároltam a srácot. Kikerekedett szemekkel meredt előre, majd mikor észbe kapott még erősebben a falhoz vágott. Újra lekaptam és most, hogy lefagyott fordítottam a helyzeten. Most én nyomtam őt a falhoz. Seyoung-ék épp akkor értek hozzánk. Takuya meglátta őket, megijedt és fellökött, hogy szabadulni tudjon, majd köpködve elrohant.
- Te... mi.... a jó francot csináltál az előbb? - döbbent le Seyoung.
- Én?? Ó, basszus! Lesmároltam? Komolyan lesmároltam egy SRÁCOT?? Azt a gyökeret?? Neeeee, fúúúj! Megyek és kimosom a szám. - fordultam meg és elindultam. Ám akkor olyan hányingerem lett attól, hogy hasba vágott, majd fájni kezdett és a földre rogytam. Két haverom elkísért egy vécéhez, de mire odaértünk, ez az érzés átment olyanba, mint amilyet a drogtól érzünk.
Mi a szar? Mikor visszaemlékeztem, hogy mi is történt az előbb, Takuya arca ragyogott az emlékeimben. Mosolygott és ő is... ugyanúgy visszacsókolt. Mi van?
Yongseok-éknak gyorsan elhadartam, hogy mit miért csináltam
- Szóval csakúgy fogtad magad és lemásztál a gyerek torkán? -értette meg Seyoung.
- Nem másztam le...! - vágtam vállba. - Csak megpusziltam... - sütöttem le a szemem.
Megpusziltam. Legalábbis azt akartam hinni, hogy azt tettem. De... igazából... Seyoung-nak igaza van...
- Bahh! De legalább így leszáll rólam. Azt mondta a múltkor Casper-nek, hogy ő undorodik a buziktól.
- Ja. De azért vigyázz magadra! - hagytak egyedül.
Későre járt, hazamentünk. Lefürödtem és egyből lefeküdtem aludni.
Egyszer csak arra kelek, hogy valaki simogatja a hajam. Ránéztem az illetőre és... Terada Takuya volt az. Felé fordultam és megcsókoltam, majd az egyik kezemmel a hasát kezdtem el simogatni...
- Áááá!! - kiáltottam fel, mikor kipattantak a szemeim. - Miért fekszik.... -oldalra néztem. - Huh! Csak álmodtam! Fúj már!!! Nem volt rajtunk... ruha!!!!! Miért álmodtam én ilyet?????
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése