2. I am your Angel

  Angyal vagyok és csak csettintenem kéne ahhoz, hogy az történjen, amit én szeretnék. De ezt a képességem használom a legritkábban. Nem vagyok akaratos és hagyom, hogy a dolgok a maguk módján történjenek.
Éreztem az illatát és megrészegített vele. Annyira finom... Hátra tántorodtam, ezzel ellökve őt magamtól.
  - Elnézést, nem akartam rád esni. - sütötte le a szemeit.
  - Semmi gond. - mosolyodtam el. - Meghívlak egy üdítőre.
  - De alig tíz perce ismerjük egymást...
  - Épp ezért kell, hogy igyunk valamit. Akkor jobban megismerhetjük egymást. - kacsintottam.
  - Ez kedves tőled, de még mindig nem értem, hogy miért...
Ekkor hatalmas vihar támadt. A szemét össze-visszaröpült az utcákon. A fejem forgattam, hogy rájöjjek, mi történt hirtelen. Próbálkoztam a felhők elfújásával, de valamiért nem ment.
  - Ez csak sötét mágia lehet... - gondoltam hangosan. Ahogy kimondtam egy sötét ruhás alakot pillantottam meg az égen... L.
  - MIÉRT VESZED EL TŐLEM A HALOTTAIMAT? - kiáltotta.
  - A halottaid? Ő még él! - üvöltöttem vissza.
A fiú földbegyökerezett lábakkal meredt hol az égre, hol rám. Arca rémületet tükrözött.
  - DE HA TE NEM LENNÉL ILYEN IDIÓTA, MOST NYUGODTAN MUNKÁLKODHATNÉK VELE. MI LENNE, HA EGYSZER VÉGRE HAGYNÁD A DOLGOKAT A FENÉBE ÉS NORMÁLIS LENNÉL? - ért elém. - Hm... ez nem is olyan rossz ötlet...
  - NEM ! Ezt nem teheted! Ez nem a te dolgod. Majd lesz több halott is a nap folyamán, ne aggódj! - szóltam vissza neki.
  - Drága pici Sungyeol... Hadd mondjak el neked egy igen fontos dolgot: te angyal vagy, nem ember. Te nem segítesz az embereknek, te csak át kíséred őket hozzám. Semmi közöd nincs hozzájuk, ahogy hozzá se.
  - Már hogy ne lenne? Ő az utolsó ebből a családból. Ha ő meghal, én is arra a sorsa jutok, mint te.
  - Na álljon meg a menet! - szólt közbe a fiú, akiről azt hittem, hogy már összecsinálta magát. - Milyen halott? Hova kíséred? Milyen angyal? Ez egy kandi kamera vagy mi? Meg vagytok húzatva?
  - Woohyun...
  - Honnan tudod a nevem? - lépett hátrébb.
  - Ahh. L! - sziszegtem és egy újabb felejtő bűbáj után elteleportáltattam egy kórházba, hogy pihenjen.
  - Sungyeol... Csak nem szerelmes lettél egy EMBERBE? - nézett rám megvetően az alvilági, aki nem értem miért, de föntről jött...
  - Hagyj! Menj vissza, én meg kerítek neked boncolni valót.
  - Nem kell boncolni való. - húzta csúnya mosolyra száját. - Csak egy pici angyalka gyönyörű ajkakkal.
  - Dongwoo? Komolyan Dongwoo kell neked? Úristen...
  - Kell Dongwoo a szárnyadnak!
  - Hát annak biztos nem. - ráztam a fejem, majd kibontottam szárnyaimat és meglobogtattam őket. L mögém lépett és végig simított rajtuk.
  - Mit meg nem adnék ezekért a tollas tagokért...
  - Nem kellett volna megromlanod és még most is lennének.
  - Miért? Mi a baj azzal, hogy romlott vagyok? Szereted a romlott dolgokat.
  - Ezt meg mégis melyik könyvben olvastad?
  - Én a tiédben. Aranyos történet, csak hiányzik belőle valami... az élet. - suttogta a fülembe utolsó szavait.
 Dühös szemekkel ránéztem, mire ő egészen közel hajolt arcomhoz, majd ajkaimra tapadt. Nem tudtam eltaszítani magamtól, mert az ő ereje nagyobb, mint az enyém. Akárhogy ellenkeztem, el kellett viselnem ahogy ajkaimat kóstolgatja és erős kezeivel szorít magához. Valahogy uralkodott rajtam és visszacsókoltam, majd mélyítettük azt.
 "Aish, mit művelek? Ha ez kitudódik ott fönt, márpedig kitudódik, mit mondok majd? Gyenge vagyok és nem tudtam legyőzni az alvilágot? Le leszek fokozva. Mi több, lehet, hogy engem is letaszítanak és akkor már csak akkor láthatom újra Woohyunt, mikor végleg végzett magával... "
 - L... - nyögtem csókunkba. - L...!
 "Kész, vége. Ennyi. Ő nyert."
A szárnyaim erőtlenül hullottak le mögém én pedig magatehetetlenül fogadtam és viszonoztam a csókokat, érintéseket, amiket L-től kaptam. Túl ördögi, és jó volt ahhoz, hogy bármit tegyek ellene.
Ekkor földre lettem teperve és az erőszak megtestesítője ráült a csípőmre. Fehér ingemre rá se lehetne ismerni olyan mocskos. Idejött mocskosan, véresen és rám mászott...
 - Az ingem... ! - próbálkoztam nem feladva a reményt.
 - Már nem sokáig lesz rajtad. Ne aggódj.
 - De rajta lesz! - kiáltott valaki.