5. Aish! What should I do?

  Az estém csodálatosra sikeredett. Min Hyuk tényleg elég későn jött haza, így mi addigra már egymás karjaiban aludtunk. A reakcióját nem láttam, de biztosra vettem, hogy undorral nézett ránk.
  - Hogy éreztétek magatokat? - kérdezte reggel tettetett érdeklődéssel szobatársam.
  - Most mi bajod van? - kérdeztem vissza ingerülten.
  - Semmi. Mi bajom lenne? Elvégre csak két homokossal aludtam este. Tényleg semmiség. - gúnyolódott.
Befogtam a mellettem ülő "másik homokos" fülét, így védve a szemét megjegyzésektől.
  - Min Hyuk, ezt hagyd abba! - szóltam rá.
  - Miért, nem így van? Te is az vagy, ő is az, és tagadni sem tudnátok, ha esetleg kiderülne, mert láthatóan együtt aludtatok, és bárki csinálhatott képeket, amíg ti...
  - De ugye nem csináltál?! - meredtem rá hitetlenül.
  - Miért, mi lesz, ha kiderül? Nem mered felvállalni? Szégyelled? - ezt nem bírtam tovább tűrni.
 Hirtelen elöntött a düh és rárontottam. Fájós kezemmel olyan balost húztam be neki, hogy felszakadt a szája, ami vérezni kezdett, a csuklóm meg annyira fájt, hogy majd összecsináltam magam a gyönyörtől. Ajkáról lassan csöpögött a vörös vér, szerelmem pedig nem tudott mit reagálni az akciómra.
  - Én szóltam, hogy hagyd abba! - vágtam hozzá egy zsepit.
Vérző hyung-om nem mondott semmit. Se azt, hogy fáj, se azt, hogy megbánta, de még egy káromkodást se hallatott. Csak felállt a reggeliző asztaltól  és bement a mosdóba. Magára zárta  az ajtót, amit egyébként nem szokott és sírni kezdett.
  - Bocs, hogy ezt látnod kellett. - engedtem el a  mellettem ülő megszeppent fiú fülét.
  - Semmi, de... azt hiszem, nekem most.... el kell tűnnöm... Láttam a showk-ban, hogy nagyon kedveled ezt a srácot és nem akarom, hogy miattam legyetek rosszban. - indult el az ajtó felé. - Csodás volt újra veled lenni egy kicsit, de azt hiszem, ha be akarom bizonyítani, hogy tényleg nagyon szeretlek, akkor ezt meg kell tennem: eltűnök az életedből... Végleg. - mondta elakadó hangon a bőgés szélén állva.
  Látszott rajta, hogy megijedt ettől a helyzettől, de ennyire?
  - Seobbie, nem gondolod komolyan? Ez nekem is ijesztő volt, de ez semmiség. Nem hagyhatsz itt megint! - ragadtam meg a kezét.
  - Jung, ha szeretsz, engedd, hogy elmenjek. Neked is és nekem is könnyebb lesz így. Te tovább játszhatod a heterot, nekem meg nem kell fölöslegesen féltékenykednem a rajongókra, amiért ölelgeted őket. És hyung-nak igaza van: ha kiderül a titkunk, mindkettőnknek annyi. Széttépnek a rajongók és a média. Kérlek gondold ezt át és felejts el! Igazából ez az oka annak, hogy tegnap belógtam a bulira, ezt akartam elmondani. - simított végig a karomon.
  - De miért nehezítetted meg ennyire? Már majdnem teljesen feladtalak, aztán megláttalak. Tudod mennyire boldog és szerelmes voltam idáig? Mekkora löketet adott az, hogy itt vagy és nem gondoltad komolyan, azt amit 4 évvel ezelőtt mondtál? Végig tudtam csinálni egy egész hétvégét tele nehéz próbákkal, ilyen szétzúzott kézzel. Nagyon szeretlek és nem érdekel, ha kiderül. Már úgyis sejtik... - gondoltam vissza a talkshow-kra. - Ne, menj el!! - húztam magamhoz. Rám nézett nagy szemeivel, elmosolyodott és megcsókolt.
  - Sajnálom, de nem tudnám végig nézni, ahogy a paparazzik miatt szenvedsz. Én is szeretlek, és ezért kell, hogy most végleg szakítsunk. - nézett mélyen íriszeimbe. Legördült egye-egy könnycsepp az arcunkon, majd a lehető legszenvedélyesebb csókkal váltunk el. Kezei a hátam simogatták, majd megpaskolta hátsófelemet, ami nálunk a vigasztalás jelképe volt.
 "Elment. Itt hagyott és most már tényleg soha többé nem látom. Mit kéne tennem?"
Leültem a kanapéra és a fejemet fogva vártam, hogy a leader értünk jöjjön és repüljünk végre haza.
  Min Hyuk az indulásig nem szólt hozzám. Miután Sang Seob elment, ő is magamra hagyott. Egész délután nem láttam. Késő délután viszont a rajongók miatt be kellett dobnunk színészi tehetségünket és egész addig, amíg fel nem szálltunk a gépre, játszanunk kellett, hogy "Jaj, de szeretjük egymást."
 A repülőn viszont nem mellé ültem, hanem Yong Hwa hyung-hoz.
  - Még áll az, hogy meghallgatsz? - kérdeztem, tőle, mikor már felszálltunk. Általában ő a banda pszichológusa, ezért gondoltam, biztos ki tud találni valamit.
  - Édes, drága, pici dongsaeng-em. Sajnos egyet kell értenem a barátoddal. Jól gondolkodott és ezt neked is meg kell fogadnod. - veregetett vállba.
  - Ha te mondod... Umm, van itt  még egy dolog, amit nem értek.. Van egy srác, akinek elmondtam a titkom... - ő erre olyan fejet vágott, mint aki szellemet lát.
  - Ne aggódj, nem mondja el senkinek. -biztosítottam. - Meg lehet bízni benne. Na, szóval nagyon furcsán viselkedik azóta... Az egyik pillanatban közömbös, a másikban, viszont olyan, mintha féltékeny lenne. Mintha ő is meleg lenne... - mondtam.
  - Hoppá, hoppá! Ez aztán az aztán! - lelkesedett fel. - Erre nem sok mindent tudok mondani. Ilyennel még nem találkoztam és nem akarok hülyeséget mondani. Szerintem az lenne a legjobb, ha vele beszélnéd meg a dolgokat.
  - Oké. - bólintottam. Vártam egy kicsit, hogy ne legyen feltűnő, majd felálltam és félre hívtam Min Hyuk-ot. Nagy nehezen, de átjött velem az éttermi részre. Nagyon érdekelt már, hogy mi a fene van. Egyszerűen nem tudok rájönni.