6. Aish! What should I do?

  - Mit akarsz? - bunkózott. Elővettem egy tányér hanwoo-t és próbáltam megvesztegetni.
  - Nem kell a kajád! Inkább lökjed, hogy mi a szart akarsz. - Nagyon nem esett jól, hogy így beszélt.
  - Most miért csinálod ezt? Nem tudsz normális hangnemben beszélni? - tettem le a tányért.
  - Na, vajon? - mutatott sebes ajkára. - Ezek után azt várod tőlem, hogy normális legyek veled?? - rázta fejét.
  - De te kezdted! Inkább örülj neki, hogy nem verlek agyon, amiért miattad hagyott el Seobie, és most válaszolj! - löktem az egyik szekrényhez, két kezemmel megtámaszkodtam a feje két oldalán. Arcunk nagyon közel volt már egymáshoz, ami szemmel láthatóan frusztrálta.
  - Miért csókoltál meg? Miért mondtad, hogy nem érzel semmit? Miért lettél mégis féltékeny az exemre? - tettem fel azokat a kérdéseket, amik nem hagytak nyugton, miközben egyre közelebb hajoltam hozzá.
  - Muszáj ilyen közel állnod? Zavarod az aurám.
  - Igen, muszáj. És ha nem akarod, hogy még közelebb menjek, azt ajánlom, kezdj el dumálni! - fenyegettem. Igazából eszem ágában sem volt közelebb menni hozzá.
  - Figyelj - lökött át a szembe lévő hűtőhöz, aminek az ajtaja elég hideg volt, így felnyögtem. - Most fáradt vagyok, úgyhogy most kuss! - az előbbi fenyegetésemet ő vitte végbe és olyan közel hajolt hozzám, hogy épphogy nem értek össze ajkaink.
Tényleg rossz érzés, ha ilyen közel áll valaki hozzád.
  A fülemhez hajolt: - Kuss! És várj! - suttogta.
Nem tetszésem kifejezése ként összezártam a számat, ami eddig a döbbenettől nyitva volt és becsuktam szemeimet. Ő erre ellökte magát a hűtőtől, majd visszaült a helyére.
  Ez most mit akart jelenteni? Fú, de utálom most Min Hyuk-ot! Óó! Hanwoo! Ezt most megeszem!
Én is visszamentem a többiekhez és landolásig zenét hallgattam.

  Kaptunk egy hét pihenési időt, így meg tudtam alaposabban nézetni a kezem és tudtam jegelni, meg még egy csomó mindent meg tudtam csinálni, amire az orvos kért.
Ahogy alig idősebb hyungom utasított, vártam. Vártam, de még meddig. Mivel a lakás és az egész épület be van kamerázva, nem mertem otthon zaklatni őt, hogy adjon választ, így egy séta közben kerítettem sort.
 Sang Seob-ot már nagyjából kihevertem, de elfelejteni sosem fogom.
Felmentünk egy kilátóhoz és távolságot tartva faggattam Min Hyuk-ot. Még  mindig nem akart beszélni, de már nem bírtam tovább. Már azon törtem a fejem, hogy milyen piszkos módszert alkalmazzak, amikor megeredt a nyelve.
  - Meddig fogsz még ezzel nyaggatni? Nekem nincs türelmem ehhez. Kérlek, hagyj békén!
Maximum annyit mondhatok, hogy ha most felteszek neked egy kérdést vagy elmondom az igazságot, akkor arra olyan választ kapok, ami majd nagyon rosszul fog esni, ezért kérlek, hogy ne faggass! Majd, ha lecsillapodtak az érzéseid az iránt a fiú iránt, akkor beszélhetünk. - mosolygott.
  Lecsillapodtak az érzéseim? 4 éve most láttam először és mivel akkor régen haraggal váltunk el, már nem éreztem annyit, mint azelőtt. Persze attól még iszonyatosan szerettem. De úgy hiszen...
  - Már túl tettem magam rajta. - mondtam lesütött szemekkel.
  - Tényleg? De csak egy heted volt. - értetlenkedett.
  - Hideg természetem van. Ha felmelegítik és utána sokáig nem csinálnak vele semmit, akkor hamar lehűl. - vázoltam az érzelmeim képletét.
  - Daebak! - bólogatott. - Sajnálom, amit Hong Kongban mondtam. Nem akartam ilyen paraszt lenni csak... nehéz estém volt.
  - Krystal csinált valamit? - meredtem rá.
  - Nem, egy másik személy, aki kezd többet jelenteni számomra egy barátnál. A szerelmével volt és nekem pedig végig kellett néznem, ahogy éppen szeretik egymást. - sóhajtott. Leült egy padra és a város felé bámult.
Kíváncsiságom valamiért nagyon felerősödött.
  - Ki az? Összeugrasszam a sráccal?
  - Nem kell. Azt hallottam, a srác lelépett.
  - Pont, mint 4 nálam... - kezdett kattogni az agyam. - De akkor semmi akadály!! Most lecsaphatsz rá!  Ragadd meg az alkalmat! - biztattam.
Felpattant a padról, elém lépett és megfogta a karom.
  - Mit csinálsz? - próbáltam kiszabadulni szorításából. Szemei eltökéltséget tükröztek.
  - Megragadom az alkalmat! - suttogta. Magához húzott, karjait összekulcsolta a nyakam mögött, aztán megcsókolt.
  Mi??? Mi van??
A hülye érzés annyira felerősödött, hogy majd belehaltam. Ő erősen fogott, szorosan, mégis olyan gyengéden ölelt...
  Na szóval, most mi van? Hú, de sokszor kérdezem ezt.... Szegény! Pedig azt hittem, igazat mondott, mikor visszavonta azt a csókot és a piára fogta. Miért vagyok ennyire sötét? Hogy nem jöttem én erre rá?
  - Én is sajnálom. Nem kellett volna azt tennem. - néztem szép ajkára, amin most egy heg éktelenkedett. - Mióta érzel többet irántam? - pislogtam.
  - Amikor bevallottad, hogy meleg vagy. Már előtte felfigyeltem rád, de elfojtottam az érzéseimet. - mondta őszintén. Hitetlenül néztem rá.
  - Hogy miért? - simított végig nyakamon, amitől libabőrös lettem. - Mert te egy különleges ember vagy. Csodás lelked van, a humorod egyezik az enyémmel, a szemeid mindig csillognak, és mert nem hagyod magad uniformalizálódni. Hogy olyan legyél, mint az összes többi idol Koreában. - Mivel magasabb vagyok, fel kellett emelnie a fejét ahhoz, hogy a íriszeivel az enyémekbe tudjon nézni.
 Döbbenten néztem rá, mire ő elnevette magát.
   - Min Hyuk hyung, akkor most... te... engem... szóval... - próbálkoztam, mire beletúrt a hajamba és újra megcsókolt.
   Annyira jól csókol! Nem is értem, hogy Krystal hogy dobhatta. Tényleg.. akkor most ő bisex?
  - Hyung... - cuppantam le ajkairól.- Krystal... Vele mi van? Ha most engem csókolsz, akkor őt hogy szerethetted?
  - Nem vagyok bisex, ha erre gondolsz. Miután olyan csúnyán dobott és ahogy viselkedett velem, eldöntöttem, hogy egy lány és egy fiú sosem fogja tudni egymást rendesen megérteni. Így nem vonzódtam többé a lányok iránt. - fejezte be a történetét, amit még nem tett eddig.
  - Te szegény! Azért majd még beszélek azzal a csajjal. - biztosítottam. Megrázta a fejét, elhúzódott tőlem, szorosan mellém állt és összekulcsolta ujjait az enyémekkel.
  Nos? Mit tehetnék? Azonkívül, hogy szeretem.

~The End~