School 2013 - A színfalak mögött 1. rész

Kim Woobin szemszögéből írva

Fiú x Fiú szerelem

  - Ya! Sukie, megtanultad már a szövegeid? - keltettem fel Jongsuk haveromat a forgatókönyv közös felolvasása napján. Nagy nehezen felébredt és kómásan rám nézett.

  - Mit? Aigoo! Nem, Woobin chingoo segíts!! - ragadta meg a grabancom és rángatni kezdett. - Még ki sem nyitottam!

  - Én sem. - röhögtem rajta. Értetlen fejjel meredt rám. - Nem emlékszel? Még nem kellett megtanulni.

  - Te szemét! - vágta hozzám a párnáját. - Majdnem összecsináltam magam! Miért kell mindig szívatnod?
  - Mert élvezem. De már megszokhattad volna. Woobin bácsi mindig gonoszt játszik. - nevettem.
  - De miért is? Mert alapjáraton gonosz vagy! - vágta be a durcit. - Na, add azt a szövegkönyvet!
Odadobtam neki, és ezzel fejbe vágtam. Rám nézett én meg csak elröhögtem magam.
  Hát igen. A gonosz Kim Woobin.
Leültem reggelizni, mikor meghallottam, hogy barátom leesik a kanapéról.
  - Mi a francot csinálsz? - léptem be a szobába.
  - E-e-el kellett volna olvasni a forgatókönyvet, mielőtt elfogadjuk a szerepet. - mondta félholtan.
  - Mert? - kaptam ki a kezéből a tárgyat és átolvastam. Hmm. Találtam egy homokos párt.
  - Nem bírod a homikat? -kérdeztem.
  - Olvasd el a szereplőket! - utasított.
"Go Nam Soon és Park Heung Soo" Kérdőn néztem rá.
  - Te hol voltál a tájékoztatón? AZOK MI VAGYUNK!! - emelte fel hangját.
  - Biztos, hogy nem! Fogadjunk, hogy megint csak bénák voltak és elírták. - dobtam neki visza.
  - Kíváncsi leszek. - zárta le a témát.

  - Ya, uram! Valami félreértés történt! - rohantam a rendezőhöz. Unottan megfordult és rám nézett.
  - Mi a probléma Woobin fiam?
  - Miért van csók jelenetem Jongsuk-kal?
  - Umm... Miért is... Ja, megvan! Mert melegeket játszotok.
  - Nem! Azt már nem! Én Oh Jungho-t akarom játszani! - kezdtem hisztizni. - A legjobb barátok vagyunk.
  - Tudom, ezért is van ez. Ez a kis jelenet a rajongóknak is a kedvükre lesz. Jól tudjuk, mennyire szeretik a "bromance"-t. Ez egy kis ajándék lesz számukra. - magyarázta.
  De én nem fogom megcsókolni! Fúj már!
Összezuhanva mentem vissza barátomhoz, aki már tűkön ülve várt.
  - A francokat! Nem írták el. - huppantam le mellé. - Most miért kell már megint a rajongókat így szórakoztatni? Nem elég aegyo-zni meg a "Gwiyomi song"? Egyszer még úgy lerúgom valamelyik ürgét.
  - Figyi, az még messze van. Addig lehet, hogy még átírják. - nyugtatott Sukkie.
  - Remélem is!

  A forgatások ugyanúgy teltek, mint a többiek. Jongsukkal próbáltunk a jelenetekre koncentrálni, ami nekem ment, mert újra gonoszt kellett játszanom. Na jó, csak bunkóznom kellett. Meg verekedni... Jongsuk-nak viszont már az elején is kellett homokos megnyilvánulásokat játszani. Otthon mindig kiröhögtem, mikor panaszkodni kezdett ezekre.
   Aztán jöttek az együtt sírós jelenetek. Hát azok "WOW" pillanatok voltak. Jongsuk játéka annyira átérezhető volt mindig, hogy mikor nem is játszottam vele és csak a színfalak mögött néztem, engem is megsiratott. Úgyhogy ez már egy kicsit nehezebb volt. Alig bírtuk abbahagyni a sírást. Majd kitaláltunk egy stratégiát: ha elfajulnának a dolgok, elkezdünk röhögni és poénra vesszük a dolgokat.
  Ha Jongsuk tovább maradt forgatni, otthon mindig ilyen idézetekkel csesztettem.
  - Nem hiányoztam neked?
  - Jaj, hagyjál már! Elég a forgatáson néznem a szenvedő szerelmes fejed, legalább itt ne kelljen. - szidott le.
  - Akkor nem hiányoztam? -"sírtam".
  - Tulajdonképpen... Mindig melletted akarok lenni! Soha ne hagyj el! - kezdett ő is poénkodni.
  Így teltek a napjaink addig a bizonyos jelenetig.
  - Na, emberek. Akkor most Kim Woobin művész úr és Lee Jongsuk művész nő csókjelenetét fogjuk venni. - Ezen mindenki nevetett.
  Haha! Én leszek felül!... Fúj!!! Távozzatok sátáni gondolatok!!!!!
Jongsuk barátom elé álltam, elmondtam a szövegem és felkészítettem magam, életem eddigi legundorítóbb cselekedetére.
  Szóval csak megfogom a nyakát, magamhoz húzom és hozzáérintem a számat az övéhez, igaz?  Csak ennyi az egész. Nem fogok belehalni.
Mivel gyorsan kellett megtennem, nagy lendülettel közeledtem hozzá és... nem sikerült a "hozzáérintés". Gyakorlatilag lesmároltam a gyereket. Fogaink összeütköztek, ezért felszisszentem és ellöktem magamtól barátomat.
  Akkora lelki megrázkódtatásként ért ez azt egész, hogy el kellet vonulnom az emberek elől, mert a sírógörcs kerülgetett.
  Mi a franc? Miért éreztem egy szikrát köztünk? Miért dobog ennyire a szívem? Miért akarom újra megcsókolni?
  - Chingoo, jól vagy? - jött utánam Sukkie.
  - Menj el, most nem akarok senkivel beszélgetni! - kértem.
  - Ahogy gondolod, de ugye tisztában vagy azzal, hogy otthon nem úszol meg? - figyelmeztetett.
  - Amúgy... Jól csókolsz. - kacsintott tréfásan.
  - Mi?????? - ragadtam meg a vállát. Ő csak megvonta őket és visszament.
  - Woobin nem érzi jól magát... - hallottam a hangját, ahogy próbál kimenteni a jelenet újra vétele alól.
Hálás voltam neki ezért és gyorsan leléptem. A nap hátralévő részében rament-t ettem, majd mikor belefájdult a hasam, hazamentem. Reméltem, hogy lakótársam még nincs otthon és megúszom a faggatását, de sajnos ez nem így történt.
Már a bejáratnál letámadott kérdéseivel. A válaszom mindenre "Nem tudom." volt.
  - És te miért mondtad, hogy jól csókolok? -vágtam vissza.
  - Azért, mert így van. De az ütközés az fájt. Lehet, hogy furán fog hangzani, de szerintem, ha azt akarjuk, hogy hiteles legyen a játékunk, akkor bele kéne bújnunk a karaktereink bőrébe. - mondta félve.
  - Vagyis homokozzunk? Te meg vagy huzatva! - ráztam a fejem. Volt benne igazság, de akkor is...!
   - Sajnálom, de igen. Vagyis nem vagyok meghuzatva, de homokoznunk kéne. Nyugi semmi mást nem kéne csinálni, csak csókolózni... meg együtt aludni...
  - Fúj! Ne mondd már, hogy ezt komolyan gondoltad!
  - Gyors lezavarjuk a forgatást és utána minden a régi lesz! Megígérem. - tette szívére a kezét.
  - Aish! Nem tudom... Ez... Ezt... - kezdtem, mire magához húzott és... Mikor engedtem meg neki?... megcsókolt. Olyan szívesen ellöktem volna magamtól, de.. az a szikra újra megjelent és sajnos azt kell, hogy mondjam, végül mér nem bántam.
  Homokos lettem! Basszus, homokos lettem!!!!!!! Nem, ez nem lehet!!
Akárhogy is tiltakoztam ellene, még többet akartam belőle. Jongsuk olyan lágyan csókol és olyan finoman...
Valami bekattant nálam és nyakánál húztam magamhoz és úgy viszonoztam gesztusát. Barátom kicsit megütközött ezen és elvált tőlem.
  - Ezt miért csináltad? Azt hittem nem akarod, de akkor mégis miért csinálod ilyen
hevesen? - értetlenkedett.
  - Nem tudom... Én sem értem. - ültem le az ágyra.
  - Jó, elhiszem. De.. ha ez megnyugtat... Én is ezt tettem volna a helyedben. - mosolygott.
  - Ezt most az egoista éned mondta?
  - Nem. Ezt az az énem mondta, akit még nem ismersz. - titokzatoskodott - De úgy látom, lassan megismerheted. - kacsintott.
  Miről beszél ez? Milyen másik én? Mi az, hogy van egy titka, amiről én nem tudok?
Leült mellém, állam alá nyúl és maga felé fordította tekintetem. Nagyon komoly arccal mondta:
  -Woobin...én... Hogy is mondjam úgy, hogy ne legyen olyan reakciód, ami nem tetszene nekem...
  - Mondd már! Legjobb barátok vagyunk, nem? Mindent tudnunk kell egymásról, igaz? - néztem rá.
  - Igaz. De könyörgöm, ne akadj ki annyira! Az igazság az, hogy régóta figyellek már és...
  - Homár vagy! - fejeztem be mondandóját.
  - Az L.B.-k mindig befejezik egymás gondolatát. - mosolygott.
  Homokos? Ő? De hogy? Mindig olyan férfias... Ez durva.
  - Akkor ez az ötleted nem csak a dráma miatt volt, igazam van?
  - Tulajdonképpen volt benne egy kis önzés...