6. Amazing - Bad Lady

Yongseok

  Arra ébredtem, hogy valaki zörög az ajtónál. Megnéztem, hogy olyan állapotban vagyok-e, hogy ajtót nyissak. Meggyőződtem róla, hogy igen, majd az ajtóhoz léptem.
  - Ki vagy? - kérdeztem.
  - Shin.
  - Hyung reggel 7 van. A bulik nem tartanak ilyen sokáig.
  - Utána még volt egy kis dolgunk. De engedj már be!
 Kinyitottam az ajtót, ők meg másnaposan beestek az előszobába. A nyakuk mindegyiknek ki volt szívva.
 "Ja. Volt egy kis dolguk."
Bementek a szobáikba, én meg a konyha fele vettem az irányt.
  - Ya, Seokie hol van a leader? - jött ki aggódva Shin.
  - Takuya? Ő... a szobámban.
  - MIT KERES A SZOBÁDBAN TAKUYA? - társult hozzánk Seyoung.
  - Rossz éjszakája volt.
  - És? Te vidítottad fel?
  - H-hyung... nem csak... segítettem elfelejteni...
  - Ebből nem jössz ki sehogy. - rázta a fejét Shin.
  - Nem csináltunk semmit. Hagyjátok. Nem is aludt mellettem. - jött ki a szobából ásítozva az említett. Ránéztem, ő elmosolyodott és egy "Köszönöm"-öt tátogtam neki.
  "Huhh, ha nem jön ki, akkor kiderült volna az esténk. Viszont mivel Taku a vezér, neki hisznek."
  Shin azért nem akarta elsőre elfogadni ezt a magyarázatot és egy elég furcsa pillantást vetett rám.
 Megreggeliztünk majd félre hívtam Takut.
  - Akkor az esténk meg nem történtnek nyilvánul, igaz? - kérdeztem.
  - Igen. De azért azt megjegyezném, hogy ügyes voltál. Fuhh, ilyen dolgom még nem volt senkivel. - áradozott. - Tényleg köszönöm, hogy "megértettél". - fogta meg a vállam. Bólintottam és én is megköszöntem a történteket majd a szobámba mentem és elterveztem, hogy mit fogok csinálni a mai szabad napomon.

Takuya

  "Hát ez nem volt semmi. Vagy tényleg rohadt régen voltam már fiúval vagy ő volt ennyire fenomenális az ágyban. Wahh. Kár, hogy nincs több lehetőségem vele lenni. Pedig simán beleegyeztem volna."
  Reggel, mikor felébredtem, esti párom nem volt mellettem. Gondoltam, hogy eltűnik a közelemből, hisz nem lett volna szerencsés, ha kiderül. Hallottam, hogy a konyhában tesznek-vesznek és gondoltam besegítek. Felültem az ágyon és láttam, hogy valaki benyit, majd azzal a lendülettel be is csapja az ajtót. Feltápászkodtam és sietve a konyhába mentem.
 Épp a legjobbkor értem oda, mert szegény Yongseok-ot faggatták, a szobájában létemről. Neki sose hisznek ilyen helyzetben, ezért a segítségére siettem.
 Elrendeztem a dolgokat és együtt megettük a reggelit. Yongseok félre hívott és megbeszéltük, hogy nem történt semmi és nekünk soha nem volt semmilyen programunk együtt kettesben.
 "Így lesz a legjobb. Most egy időre kielégítettük egymást és egy kicsit kiereszthettük a gőzt. De nem kell, hogy ebből rendszer legyen. Ez egy egyszeri alkalom volt és mostantól újra csak bandatársak leszünk.
 Nem tudtam szó nélkül hagyni a dolgot és megdicsértem az esti munkájáért. Ő csak bólintott és elment.
"Óh azok a fenekek... Kár értük."
Egyedül maradtam a gondolataimmal.
- Milyen jó volt. Teljes extázisba estem. Ilyen élményben még nem volt részem. Mikor lesz ilyen legközelebb? Ja, nem lesz,  most beszéltük meg, hogy ez egyszeri alkalom volt. Pedig olyan... annyira... nem tudok mit mondani rá. Szeretem. Csodás volt. Hogy mi??? Mit gondoltam én ezelőtt? SZERETEM? Megszerettem volna? Nem! Az nem lehet, nem szabad! De mégis, rózsaszín köd szivárgott a szemem elé. Mi történt?

Yongseok

  A szobában rendet kezdtem rakni, majd mikor az ágynemű rendbe rakása következett megálltam.
"Itt feküdt. Fedetlenül, a maga szépségében. Rossz kedve ellenére csak úgy sugárzott. Szerelmes vagyok belé. Igen, bevallom, nem tagadom. És akkor szerelemből adtam neki mindent. Igazán szerettem. Tudom, hogy ő nem fogja viszonozni, mert előrébb van neki a banda, mint az érzései, így nem lesz ideje erre gondolni. De én titokban beleszerettem és titokban mindig is szeretni fogom. Elég lesz, ha csak ránézek és erre a kis akciónkra gondolok. Na tessék! Máris mosolygok. Az az érintés a hullám próbáján megtette a hatását: Egy csodálatos érzést adott."
 Végig simítottam az ágyneműn s hangosan felsóhajtottam. A mangámért nyúltam és fellapoztam. Megtaláltam azt az ábrázolást, ami miatt meggyőződtem arról, hogy meleg.
  - Azt mondta, ki akarja próbálni...

Takuya

  A gondolataim nem hagytak békén. Folyton Yongseok körül forogtak. Az emlékek makacsul beférkőztek a gondolataimba. Hogy milyen szemekkel nézett rám, hogy milyen érzékien csókolt; ahogy fekete tincsei előre hulltak; a hangok, amiket kiváltottunk egymásból.
 "Miért van hiány érzetem? Miért érzem karjaimon érintését? Miért vágyom rá? Nekem még sose volt szükségem ilyen téren senkire. Akkor ő miért váltja ki ezt belőlem? Nem, nem akarok viszonyt kezdeni vele. A banda nem élné túl. Az én érzelem váltakozásaim nagyban hatnak rájuk. Nem, nekem nem szabad éreznem semmit. Vezér vagyok és egy vezér nem teheti ezt. Pláne nem egy fiúval."

Már egy hónap telt el a közös esténk óta és hogy érzéseimet elfojtsam, Shin barátommal töltöttem az összes szabad időmet. Nem mondtam el neki semmit. Ő viszont nem hagyott békén addig, míg el nem mondtam az okát, hogy miért aludtam Yongseoknál. Azt mondtam, hogy haza fele berúgtam és nem találtam el a szobámig. Ezzel egy kicsit megnyugtattam, viszont én nem nyugodtam meg. Egyre jobban hiányzott, nem tudok aludni este...
Egyszer aztán megelégeltem ezt az állapotot.

Yongseok

  A próbák telnek, a comeback dátuma közeledik. Időközben befejeztük a koreográfiánkat is.
 "Miért Seyoungnak kell azt a részt? Túl közel van hozzá!Ezt én nem bírom nézni."
Mély levegő vételekkel legyűrtem féltékenységem, végül is nem az enyém.
 "De nekem miért nincs olyan barátom, mint neki Shin? Miért nem tud senki megnyugtatni? Már a magáim se kötnek le. Az egyetlen vigaszom, mikor utána settenkedek és figyelem."
Egyik nap megint nem tudtam mit kezdeni magam és sétálni indultam. Lementem egy parkba és leültem a játszótérrel szemben.
A gyerekek gondtalanul játszottak, kiabáltak és rohangáltak fel-le a mászókán.

***

 -Yongseok-ah, gyere! Gyere már, nem akarok egyedül játszani! - rángatott barátom a hinta felé.
 - Takuya, nem szabad. Anyukám azt mondta, hogy amíg nem fejeztem be a leckémet, addig nem mehetek játszani. - mutattam biológia füzetkémre.
 - Másodikos vagy. Miért tanítanak biologolot? - kérdezte a koreaival szenvedve.
 - Biológia. És mert azt szeretnék a szüleim, hogy nagyon okos legyek és ledoktoráljak.
 - Hogy mit csinálj? Yongseok, csak egyszer! Utána esküszöm, hogy segítek!
 - Hát jó. - és gyermeki naivitással megfogtam a kezét, ami elrángatott a játékszerhez.

  Egy évvel később viszont Takuya, a legjobb barátom, és a családja visszaköltözött Japánba.
  Nem hallottam róla sok mindent, de egyszer az apukája felhívott minket és közölte, hogy baj történt: Takuya balesetet szenvedett. Ezt olyan robot érzelemmel mondta, ami miatt Taku mindig megszökött otthonról.
  Az apukája egy nagy cég vezérfőnöke volt és az anyja szeretetén kívül semmilyen érzelme nem volt.
 Azonnal elvettem szüleimtől a telefont és sírva kérdeztem, hogy mi történt. Azt mondta, beverte a fejét és nagyon sok emlékét elvesztette. Azt kérte, hogy utazzunk el hozzájuk és segítsünk visszanyerni az emlékeit.
  Nem hagytam szüleimet az utazással így már a hét végén indultunk is. Mikor megérkeztünk, habozás nélkül módosítottam az anyukám által kiadott úti célt a taxisnak a kórházra. Emiatt otthon két oldalas matek feladvány várt volna rám, de most tekintettel voltak a történtekre és békén hagytak. Felszaladtam a kórház lépcsőjén és berontottam barátom szobájába.
 - Takuuu!!! - kiabáltam az örömtől, hogy újra látom.
 - Sz-szia...
 - Hogy vagy? Éhes vagy? - tettem fel kedvenc kérdéseit.
 - Jól vagyok... és nem, nem vagyok éhes.
 - De ... te mindig éhes vagy! - néztem rá elkeseredetten.
 - Nem tudom honnan szedted ezt. Még életemben nem láttalak.
 Utolsó mondata visszhangzott a fejemben. Olyan volt, mint amit az idősek Isten hangjának mondanak. A szívemig hatolt.
 - Nem emlékszel rám? Én vagyok az, Yongseok. Kim Yongseok. A legjobb barátod.
 - Nem. Az én legjobb barátom egy csodálatos, mégis kicsit rossz lány.
 - Mindig ezt mondja. De mi nem emlékszünk semmilyen kislányra. - súgta oda nekem az anyuka.
  Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, majd sírni kezdtem. Egyre keservesebben. Anyukám megragadta a kezem és kivezetett a mosdóba. Megmosta az arcom és azt mondta, hogy visszavisz a hotelba.
  Nem akartam otthagyni Takut, de nem volt hozzá merszem, hogy újra beszélgessek vele.
Elvesztette az emlékeit és velük együtt engem is.

***

Takuya

 - Seyoung, nem láttad Yongseokot? - kérdeztem a társam.
 - Hmm.. legutóbb Sangminnal láttam beszélni. - intett fejével a konyha fele.
 - Kösz.
A konyhába menet hallottam egy ajtócsapódást, de az valószínűleg Casper lehetett.
 - Sangmin sshi. Hol van a maknae?
 - Elment. Az előbb. Azt mondta, hogy kiszellőzteti a fejét.
 - Hova ment??
 - Egy parkot mondott, de nem emlékszem pontosan.
  "Egy park. Olyan okos lettem, mint még soha. Ezen a környéken egy csomó park van. Hogy a francba fogom megtalálni?"
  Sétálgattam mindenfelé és miközben nézelődtem, nekem jött egy kis gyerek.
- Nem ütötted meg magad? - kérdeztem a kislányt.
 - Sajnálom ajusshi. Csak elbambultam. - hajolt meg mélyen, hosszú fekete haja súrolta a homokos földet.
- Segítenél nekem valamiben? - kérdeztem, mire nagy szemekkel bólintott. - Egy fiút keresek. Egy picit alacsonyabb, mint én, fekete szembe érő haja van.
- Ajusshi. Lánnyal van vagy egyedül?
- Szerintem egyedül.
- Hm... - nézett körül. - Nézze! Ott ül egy olyan fiú. De az előbb sírt. Nem hiszem, hogy őt keresed.
- Sírt? Feltűnően?
- Nem. Csak egy-két könnycseppet hullatott és nagyokat sóhajtott.
- Na, menjünk oda hozzá.
Megfogtam a kislány kezét, aki elvezetett hozzá.
Megálltam előtte és megköszörültem torkomat, hogy felkeltsem a figyelmét. Felemelte a fejét majd egy fél perc után leesett neki, hogy én vagyok az.
  - Hyung!! Mit keresel itt? Nem gyakorolsz?
  - Amint látod nem. Itt állok előtted. De mondd csak, miért sírtál? - kérdeztem aggódó tekintettel.
  - Nem sírtam. - felelte fapofával.
  - Á dehogy. Azért pirosak a szemeid és nedves az arcod.
  - Mondd, ki a legjobb barátod? - terelte a szót.
  - Hogy jön ez ide?

5. Amazing - Bad lady

Takuya

"Most már úgyis tök mindegy, elmondom."
  - Ez titok. Úgyhogy senkinek egy szót se! - a szájára tettem a kezem, hogy még érthetőbbé tegyem előbbi mondatom. Kicsit hátrébb húzta a fejét a meglepődöttségtől, majd én lepődtem meg. Egyszer csak valami nedveset éreztem az ujjamon.
  - Fúj te megnyaltál? - néztem rá értetlenül.
  - Azt hiszem... Sajnálom hyung! Nem akartam csak.... túl sokat olvasok...
  - És azt olvastad, hogy a párod ujját kell nyalogatni? Mi vagy te, kutya?
  Lehajtotta a fejét és szégyenkezett.
  - Így a helyes! - mondtam és az álla alá nyúltam. Felemeltem aranyos pofiját és megcsókoltam. Nem tudom mire fel, csak úgy.
  - Takuya hyung!! - vált el ajkaimtól.
  - Te is buzi vagy, nem? Akkor meg? Gondolom te is régen voltál már együtt valakivel. Mert én nagyon. Úgyhogy most kuss!
A kis maknae megszeppenve nézett rám. Végig simítottam állkapcsán fel a szájáig.

Yongseok

  Mikor ujját a számra helyezte, szinte kísértést éreztem aziránt, hogy hozzáérjek a nyelvemmel. Tudtam, hogy nem fog elmenni mellette. De arra nem számítottam, hogy megcsókol. Megijedtem.
"Miért csókolt meg? Hisz én csak épphogy megnyaltam... Most mi lesz? Róla már tudtam, hogy meleg, de én még nem vallottam be neki..."
  Bekussoltatott majd az államhoz ért.
"Nehogy már az érintések miatt csináljam össze magam! Mi lesz velem?"
Majd az állkapcsomtól elért a számig én meg majd elszálltam a gyönyörtől. Megborzongtam, mire ő elmosolyodott.
 Végig simított alsó ajkamon majd ráhajolt. Nyelvével bebocsátást kért, amit én habozva de megadtam. Tenyereit arcom két oldalán pihentette.
 "Nem kéne. Nagyon nem. Mit fognak szólni a többiek? Nem hiszem, hogy örülnének neki..."
Taku közben a kezét lecsúsztatta karomon és az oldalamnál húzott magához.
  "Nagyon jól esnek az érintései, de tudom, hogy el kell urasítanom. Nem tenne jót a bandának ha viszonyunk lenne aztán összevesznénk."
  - Takuya hyung... ez-ezt nem szabad! - próbálkoztam.
  - Csak egyszer. Kérlek! - nézett rám vágytól égő szemekkel, majd beletúrt a hajamba. - Most erre van szükségem! - döntött hátra az ágyon.
Rám nehezedett és csókjaival a nyakamat égette.
  - N-ne! - nyögtem fel.
  - Most mi bajod van? Az előbb te akartál az öledbe ültetni! - kérdezte feltápászkodva. A kérdése jogos volt. Végül is egy menet nem a világ vége.

Takuya

"Nagyon hiányzott már az együtt lét. Mióta megláttam a mangáit, nem tudtam türtőztetni magam tőle. A táncával megbabonázott és kellett nekem. Nem mondom, hogy szerelmes vagyok, de testileg kívántam."
  Mikor nyelvemmel utat nyertem a szájában, elszabadult a pokol. Nem bírtam magammal. Egyszer csak megszakította csókunkat.
 "Most mi baja van? Az előbb még azt akarta, most meg.. Nem fog tudni róla senki. Csak egyszer kértem, hogy legyen az enyém."
  Ezt a gyereket nem lehet kiismerni. Az előbb még tiltakozott most pedig arra eszméltem föl, hogy keze az övével szórakozik. Reméltem, hogy nem csak azért mert nyomta őt... de álljon meg a menet!
 "Engem ki fog kényeztetni? A nyakán én már piros foltokat hagytam, de ő még semmit nem csinált. Így nem lesz jó."
  - Csinálj már valamit! Ne csak én játsszak veled, ez nem ér!
  - Csak figyelj! - mondta és fordított a helyzetünkön. Maga alá tepert én meg csak pislogtam. Ahogy éreztem nekem már sikerült felcsigáznom őt és most ő kezdett játszani velem.
  Innentől az események felgyorsultak. Már csak akkor eszméltem fel, mikor már egymás mellett pihegtünk.
  - Köszönöm. Most ki tudtam törölni azt a lányt. - néztem rá hálásan.
  - Nincs mit.
És ezzel el is aludt.

4. Amazing - Bad Lady

Taku

  "Miért akarja, hogy mèg mindig öleljem? Ő sose szerette, ha ölelgettük. Mondjuk ez addig nem is gáz, ha csak ha arra kérne, hogy zárjam karjaim közé. De az, hogy az beüljek az ölébe... Azt nem bírnám ki józanul!"
  - Yongseokkie... én... inkább állva maradok.
Nem mondott semmit, de látszódott rajta a csalódottság.
  - A-akkor legalább mellém ülj le. Nem lesz jó, ha tovább álsz. Látszik rajtad, hyung, hogy mindjart összeesel. - nyújtotta felém a kezét.

YONGSEOK

  Mikor azt mondta, nem ül az ölembe, visszatért az eszem. "Hát persze. Mit is képzeltem? Az az értintés csak nekem volt különleges. Csak én kezdtem el vonzódni hozzá, ő nem érez semmit. Aigoo, Yongseok! Ez nem egy jó yaoi, ez a valóság."
  Józanul ránéztem és észrevettem, hogy menten összeesik. Felényújtottam a kezem, hogy legalább mellém üljön le. Némi habozás után végre az ágyra telepedett.
  - Hyung fáradt vagy? - kérdeztem.
  - Szerinted?! Nem kicsit. - mondta és eldőlt, fejét puha párnáimra helyezve. - Umm... Yongseok-ah, mi ilyen kemény?

TAKUYA

  Leültem az ágyra, mert ahogy azt ő is megmondta, nem voltam éppen a legrózsásabban. Majd feltett egy hülye kérdést.
"Az idő éjfél körül járhat. Az estém nem alakult a legnyugodtabban.. Még szép, hogy fáradt vagyok." - és ezzel a gondolattal le is feküdtem az ágyra. Kényelmes volt, majd arra lettem figyelmes, hog valami nyomja a derekamat. Odanyúltam és egy halom manga nyomódott össze alattam.  Megfordultam és elővettem egyet.
  - Ne! Ne nézd meg!! Az az enyém! - kiáltotta maknae.
  - Hyung vagyok és leader. Előttem nem lehetnek titkaid!
  - De... dedede... Akkor is! Tedd le! Nehogy...
  - "Koisuru Boukun..."?
  - ...elolvasd.
  - Késő bánat. Ember, te yaoit olvasol? Miért? - néztem rá. "Yaoi?"
  - Hát... mert... - dadogott.

YONGSEOK

 "Mi a bánat nyomhatja? Aish, a mangák! Nem tudhatja meg, hogy meleg vagyok. Azt meg főleg nem, hogy Ő tetszik nekem."
 Oda akartam kapni a tulajdonomért, de ő közelebb és gyorsabb volt. Hiába kértem, hogy ne nézze meg, hirtelen visszajött leader énje és nem tudtam neki parancsolni.
  Elolvasta a címet és megállapította, hogy ez bizony yaoi. Arcom két tenyerem közé temettem, hogy ne lássa a pírt arcomon.
  Rákérdezett, hogy miért olvasom.
"Na miért? Miért? MIÉRT? Honnan tudjam?"
  - H-hát... mert... - motyogtam tenyerembe.
  - Húú ezt egyszer úgy kipróbálnám! - kiáltott fel a könyvet lapozgatva, mire èn odakaptam a fejem. - Hupsz... Nem hallottál semmit! - mondta minden szavát kihangsúlyozva, majd elpirult.
  - De! Hallottam! Mi az? Mit láttál? - Na most elkaptam. Lehuppantam mellé.
  - S-semmit! - húzta el a mangát előlem.
  - Hyung, te meleg vagy? - hajoltam bele arcába kikerekedett szemekkel.
  - Yongseok-ah... E-ez titok! - tette ajkaimra mutatóujját.
"Uhh ez a hosszú ujj..."

3. Amazing - Bad Lady

Takuya

  Miután Yongseok otthagyott minket a szobámban, Shin elrángatott az ő szobájába. Azt mondta, hogy most segítenem kell neki kiválasztani azt a ruhát, amivel majd nagyot arat. "De én még mindig nem értek a lányokhoz....  Amióta kialakult ez a vonzódásos, hormonos, serdülős korszak, azóta csak is a fiúkat néztem meg magamnak. Honnan a fenéből kéne tudnom, hogy mit szeretnek a lányok?"
  - Shin hyung... őszintén megmondjam a válaszom?-kérdeztem mikor már egy fél órája próbálgatta a ruháit.   - Én semmit nem értek a lányokhoz!
  - Nem baj az. Akkor azt válasszuk ki, ami neked is tetszik. Te általában rohadt jól öltözködsz szóval SEGÍTS! - borzolta össze a hajam. Nagyon aranyos volt. És igazábol nem is bántam, hogy megkért. Legalább szemlélhettem hogy is néz ki öltözés közben. Az együtt zuhanyzás az más. Ott nem mozog ennyit és nem látom igazán az izmait. Most viszont... Wahhh.

  Nagy nehezen kiválasztottunk egy sötét farmert egy inggel. Majd én is átöltöztem és indulhattunk is. De azért egy selfie-t muszáj volt csinálni, amiből Yongseok se, hiányozhat, úgy hogy kirángattam a szobájából.

 Életemben nem láttam még ennyi lányt, mint most. Hosszú, fekete hajak, vékony karcsú testek és hosszú combok.... Izom egy szál se. És az egész mű. Nem értem, mi tetszik rajtuk Shin-éknek.
 Ha jól láttam Shin mellett három, míg Capser mellett öt lány enyelgett. Itatták, simogatták egymást. Bahh...
  - Taku, mi van veled? Rosszul nézel ki. - mondta Sungmin.
  - Mi? Ja... csak... kicsit ideges vagyok. - válaszoltam.
  - Segítek rajtad. - jött hozzám egy lány.Az arca szép volt de semmi több.Nem fogott meg. Beült az ölembe és sugdolózni kezdett mindenféle hülyeséget. A felét nem értettem, de összenyálazta a fülem. Én próbáltam rendes lenni vele, hogy a többieknek ne legyen gyanús a viselkedésem. A lány nem mozdult az ölemből, az ölemben viszont mozgott. Össze-visszavonaglott két lábamon. Ez undorító.
  Amióta ott voltam, még egy kortyot nem ittam .de ha ittam volna, már rég a ruhámon lenne. A lány megunta, hogy csak ott ülök és semmit nem reagálok arra, amit csinál. Felpattant, megfogta a kezem és félre hívott. Shin-re néztem, mire ő csak kacsintott és a szájával "Csak így tovább!"-ot formált. Beadtam hát a derekam és elmentem. Bevezetett egy szobába és leültetett az ágyra. Újra az ölembe ült, két lábát a derekamra fonta és a szemembe nézett.
  - N-nem tudom még a neved... - mondtam remegő ajkakkal.
  - Chun Ha Rim vagyok. De, mitől félsz? Velem biztonságban vagy. - Azt mondod?
  - Ö-örülök. É-és nem félek, csak ideges vagyok. - sütöttem le a szemem. Amíg csukott szemmel tartottam a lányt, ő lassan közeledett felém, majd mikor kinyitottam, megcsókolt. Annyira meglepődtem, hogy még ellenkezni se tudtam. Ajj Taku, miért vagy ilyen életképtelen?
Lassan hátra döntött, és ott kezdett simogatni, ahol a minap Yongseok tett helyre. Nem fogom neki adni magam! Még sosem voltam lánnyal, de nem most akarom kipróbálni. Én csak a fiúkat szeretem! A lányok szóba se jöhetnek! Még a transzvesztiták se!
. Rájöttem, hogy mit akar.
  Mikor már ott tartottunk, hogy a lány kigombolta az ingem és levette rólam...., gyorsan felültem és sűrű bocsánatkérések közepette elhagytam a szobát. Odaszóltam Shin-nek, hogy nem érzem jól magam és hazamentem. Otthon tudtam, hogy csak egy ember van. Kim Yongseok. Ő kell most nekem!
Ha kell valaki , aki a hidegségével lefagyasztja a rossz gondolataim, akkor az csak Yongseok lehet. Ő se bírja a lányokat. Csak tudnám miért...

  Beléptem a lakásba és egyből a maknae szobája felé vettem az irányt. Az úton alig bírtam figyelni. Folyton annak a lánynak a képe ugrott elém... Nagyon megrázott a dolog. Most  konkrétan megakartak erőszakolni. és ráadásul egy LÁNY! Ahh, fúúj! Míg a taxiban ültem sírtam is egy kicsit...
  Bekopogtam az ajtaján. Nem jött válasz... Az óra fél 11-et mutatott. Még biztos nem alszik...
Kopogtam hát még egyszer. Még mindig semmi. Akkor dörömböljünk! Felemeltem az egyik kezem és neki vágtam az ajtónak. Majd a másikat. Aztán felváltva ütöttem az ajtót, amilyen gyorsan csak tudtam. Már vagy két perce rugdostam, vertem az ajtót, aztán lépteket hallottam, amik az ajtó felé közeledtek. Na végre!

Yongseok 

  Az ajtóhoz léptem és hallgatóztam. A dörömbölésen kívül semmit nem hallottam. 

  - K-ki vagy? - kérdeztem kómásan. 

  - Taku. Engedj be! - jött a válasz. Kinyitottam az ajtót.

    Na, mi van? Miért jött haza? Csak nem rájött, hogy a lányok semmit sem érnek?

  - Y-Yongseok! - esett be az ajtóból és megölelt. Szorosan fogott és szipogott.

  - Mi történt? - kérdeztem. Mi a francért sír?

  - Az... az a lány...

Takuya

  Mikor meghallottam a hangját megkönnyebbültem. Tudtam, hogy most beszélgetni fog velem. Nagy nehezen válaszoltam a kérdésére és beengedett. Ahogy megláttam az érdeklődő arcát, valamiért megint sírnom kellett. Nagyon örültem, hogy ő itt van most nekem, ezért megöleltem. Jól esett, hogy nem lök el magától, hanem kérdezget.

  - Az... az a lány... - kezdtem, mire megint előjött egy emlékkép és elsírtam magam.

  - Milyen lány? Mit csinált? - emelte fel a fejem. Ránéztem és ő a mosolyával próbált vigasztalni. Ha valaki csak nagyon ritkán mosolyog, attól sokkal jobban esik, a egy ilyen helyzetben a mosolyával próbál életérőt táplálni belém.

  - Nem tudom, hogy magyarázzam el... Nagyon rossz volt! - bújtam még jobban bele a nyakába.

Yongseok

  - Ha nem mondod el, hogy mi történt, akkor nem tudok segíteni. Gyorsan ess túl rajta és könnyebb lesz. Ígérem! - simítottam végig a hátán.

  - Tényleg? - kérdezte, mire bólintottam - Odajött hozzám egy lány...

  - Szép volt? - vágtam közbe.

  - Csak az arca... a többi nem érdekelt nagyon. Na, egy ideig jó elvoltunk, aztán megunta és...

  - Ott hagyott?

  - Nem. Épp ellenkezőleg. Megfogta a kezem és elhívott egy szobába. Ott... leültetett és... és... csókolgatni kezdett... M-majd ledöntött az ágyra és az ingemet kezdte kigombolni...

  - Jó, azért ennyire részletesen nem vagyok kíváncsi. - szóltam, mikor már éreztem, hogy mire fog kitérni.

  Miért baj az neki, ha leakar vele feküdni egy lány? Az nem rossz dolog...

  - Jó. A lényeg az, hogy én nem akartam vele azt csinálni, ő meg igen és... szinte megerőszakolt...

  Áá, szóval ez volt a baj. Nem volt meg a kémia.

  - Te szegény... Hyung, ennyire rossz volt? - öleltem vissza.

  - Ühüm. - motyogta a nyakamba.

A hátát simogattam, amíg le nem nyugodott. Tudom, milyen az, mikor megerőszakolnak. És nem jó. Egyáltalán nem. Sőt még annyira se. Sajnálom, szegénykémet.

 Takuya

Elmondtam neki vázlatosan, hogy mi történt köztem és a lány között. Nem csalódtam a maknae-ban. Én mindig is tudtam, hogy a hideg külső mögött egy érző szív rejlik, csak azt nem mindenkinek mutatja meg.

  Ő gyorsabban levágta a helyzetet, mint én. Hát persze, hisz ő nem könnyű nehéz helyzetbe hozni. Ő tudott volna cselekedni az én helyemben. Arra viszont nem számítottam, hogy ő is olyan erősen ölel vissza, mint én őt. Ahh, mindegy. A lényeg, hogy jó érzés volt őt ölelni. Pont olyan az alkata, amit jó ölelni. Vajon még hányszor ölelgethetem így? Kedvemre?

  - Yong... megölelhetlek? - kérdeztem.

  - De hát már így is ölelsz... - értetlenkedett.

  - De...ennél is jobban... - mondtam.

  - És azt hogy? De, ne nyomj össze! - kérte. Kis butus!

Miközben öleltem, felugrottam az ölébe és megkapaszkodtam benne a lábammal.

Yongseok

  - Megölelhetlek? - kérdezte.

  - De hát már így is ölelsz! - mondtam. Hogy akar ez még ennél is jobban ölelni? Már így is majd' megfojtjuk egymást."  - De ne nyomj össze!

Felkészültem az összeroppantásomra, majd Taku megugrott és a lábát rákulcsolta a derekamra.

  - M-mit csinálsz? - kérdeztem akadozottan. Ahogy felugrott, hozzám nyomódott...ott...

  - Ölellek. - mondta egyszerűen.

Most hogy így csimpaszkodott rajtam, eszembe jutott, hogy milyen régen is tartottam így valakit. Valakit, aki nagyon fontos volt nekem..Nem.. Nem akarok most erre gondolni. Az régen volt. Most meg a hyungomat tartom így.

  - Umm... Taku... Csúszol... - mondtam, mikor éreztem, hogy egyre jobban nyomódik nekem.

  - Ja, bocs. - mászott le rólam.

  - Nem azt mondtam, hogy mássz le. Csak azt hogy csúszol. De...

Basszus! Most miért mondtam ezt? Miért akarom, hogy az ölemben legyen? Az az érintés tényleg elvette az eszem?

  - Mi? Most azt akartad mondani hogy maradjak? De ha visszakulcsolom, akkor is lecsúszok. - döntötte oldalra a fejét.

Leültem az ágyamra. - Gyere ide, hyung! - hívtam magamhoz.

  Mi a francot csinálok??? Yongseok ébresztő! Nem a könyvet olvasod! Ez a valóság.

  - Ülj ide! - mutattam az ölemre.

  - Miért? - kérdezte.

  - Mert, ha ideülsz, akkor nem csúszol le és tudsz ölelni....

2. You will be crazy because of me!

Terada Takuya szemszögéből írva

  - Utolsó nap!! Végre. Casper.... - kezdtem mondandómba, mikor a "VAKÁCIÓ"-ból a "V"-t írtuk föl.

Két évet voltam Dél-Koreában, de csak Casperrel és Sungminnal tudtam összehaverkodni.

  - Hm?? Jaj, nehogy elkezdj itt nekem nyáladzni! Buzi vagy? - lökött meg. Buzi...

  - Ki? Én buzi? Ugyan már! Fúj! Annyira undorítóak. Azokra nem, hogy nem néznék, de hozzájuk se érnék! - magyaráztam.

  - Jó, jó! - rázta maga előtt a kezét. - Értem.

  - Na. akkor én most megyek. Évzárón talizunk. - búcsúztam tőle.

  - De, mit akartál mondani? - kérdezte, de én a kezem nyújtottam jelezve, hogy sietek. - Ok, csá.

Felálltam az asztaltól és a kijárat felé vettem az irányt. Még utoljára odaköszöntem az egyik csajnak, aki "elnyerte a tetszésemet", legalábbis a többiek szerint...

  - Taku, akkor a jövő tanévtől nem ide fogsz járnii? - kérdezte azon a dobhártyaszaggatóan nyávogó hangján. Átkaroltam a vállát.

  - Hát, nem. De, most megyek. Később találkozunk. - integettem neki, majd otthagytam.

 Gyors léptekkel haladtam a kijárat felé, mikor előttem termett egy srác.

  Év közben már kellőképpen megfigyeltem és elég idegesítőnek bizonyult. Idősebb nálam, de nem érdekel, ha egyszerűen bántja a csőrömet.

 Nem akart arrébb menni, így mivel nem tartozom a kedves emberek közé, kénytelen voltam fellökni.

  Most legalább kapott egy kicsit az idegesítésért.

Nem akartam balhét, de elkezdett velem kiabálni. Valamennyire igaza van, de ő ugrott elém. Nem adtam neki igazat.

 Követeltem a bocsánat kérését, ám úgy látszik, nincs pudingból a gyerek. Simán visszapofázott.

  Próbáltam fölé kerekedni, hogy könnyebben megadja magát és hajlaton rúgtam. De sajnos nehéz felfogású.

  - Nem kérek! - ordította.

  Nem-e?

Fogtam és behúztam neki egyet. Úgy látszik, kicsit erősebb ütést mértem rá, mint amit akartam, ugyanis a srác megszédült és a földre esett. Mikor nagyjából összeszedte magát, újra rákérdeztem:

  - Most már bocsánatot kérsz?

Megrázta a fejét. A szája vérzett. Imbolygott a szédüléstől... Békén kéne már hagyni. Eleget kapott. Végül is, mivel leszek gazdagabb, ha bocsánatot kér?

Oldalra néztem és megláttam Caspert, ahogy szurkol nekem. Hasba rúgtam a földön fetrengő fiút ás már indultam volna, mikor rám nézett és megszólalt.

  - Sa-sajnálom...- Na, végre. Már nem kell bántanom. - ...hogy ekkora paraszt vagy. - fejezte be mondatát.

  Paraszt? Én? Maximum bunkó, de paraszt?

Végképp betelt a pohár, felrántottam a földről és vonszolni kezdtem magam után. Yongseok és Seyoung utánunk kiabáltak, de nem érdekelt. Csak egy kép lebegett a szemeim előtt: Won Ho  félholtra verve.

  Egy sikátorba értünk és megrángattam, hogy egy kicsit magához térjen. Hozzávágtam egy ház falának és alkarommal a nyakánál neki nyomtam a meszes falnak. Mélyen a szemembe nézett. Olyan volt, mintha olvasni akarna a gondolataimban. Már az elő baloson gondolkoztam, hogy szálljon ki a szememből,, mikor valami olyat tett, amire még utolsó lehetőségeként se gondoltam volna.

  Nyakát előrenyújtotta és megcsókolt.

  Mit képzel ez magáról? Ne! Nem szabad!!

Döbbenten meredtem rá, majd még erősebben neki vágtam a téglafalnak. De ő megint lesmárolt.

Miért teszi ezt? Nem értem! Beteg? Megzakkant az ütésemtől? Vagy mi van?? Mi-miért akar behatolni a számba???????? Ne! Sikerült neki!!

Teljesen lesokkoltam. Megállt a világ körülöttem. Hirtelen előttem láttam egy sötét alakot, akiről először azt hittem, hogy a halál. De ki halt már bele egy csókba? Majd megszólalt:

  - Na, mi van? - kérdezte japánul. - Máris lecseréltél? Akkor mégse volt olyan rossz, igaz? Ha az lett volna, most nem engednéd ennek a valakinek, hogy a szádba másszon.

  - Nem is mászik! - válaszoltam.

  - Tényleg? Nézz magad elé! Most te állsz a falnál, a fiú meg heves csókokkal halmoz el. Már a torkodnál jár!

 Elhessegettem az alakot és feleszméltem az animébe illő jelenetből. Valóban pozíció csere volt. Most engem nyomtak a falhoz. De a csókokat még mindig Wonho adogatta. Ki akartam térni csókjai elől, amik már egyre szenvedélyesebbek lettek, és megpillanottam Yongseok-ékat. 

 Megijedtem. Ők vajon most mit gondolhatnak? Nem gondolhatják azt rólam, hogy meleg vagyok! Nem vagyok az....

Ellöktem magam elől a srácot és elrohantam. Mivel rájöttem, hogy most összenyálazott, rohanás közben végig köpködtem az utat.

Hazáig futottam, majd mikor beértem, magamra zártam az ajtót.

  Miért kellett megcsókolnia? És annak az alaknak miért kellett megjelennie? Az... Ő már a múlt! Az már elmúlt. Már nem az vagyok, aki voltam. Miért?? Én most aludni akarok.. de nem megy... Miért nem?? Hagyjatok békén idióta gondolatok!!!

2. Amazing - Bad Lady

Takuya pov

„Nyugi Taku, nyugi! Gondold azt, hogy ő egy lány! Nehogy el kezdd élvezni! Szedd össze magad és NYUGI!!”

 - Umm… Yongseok… - kezdtem és zavartan kibújtam kezei közül. – Ne haragudj, de majd egyedül kigyakorlom. Ne segíts, kérlek! De... ez nem a te hibád, csak nekem most… éppen…

 - Terada Takuya!!  - jött be mérgesen Shin. – Mit mondtam én neked? Megígérted… emlékszel? Most nagyot csalódtam benned! – haragudott meg.

„ Ez milyen már? Azon sértődik meg, hogy gyakoroltam… Pff, nem értem.”

-  S-sajnálom…. De egyszerűen nem tudom elviselni, hogy ennyire béna vagyok!

Yongseok mellettem gúnyosan kiröhögött.

  - Nem vagy béna, csak akarnod kell. – mosolyodott el végre.

  - Chö, ennek még akkor se menne, ha valaki kivenné a gerincét és gumicukrot tenne be helyette.

  - Te aztán komolyan Jégherceg vagy. – nézett rá megvetően.

  - És az baj? Valakinek tisztán is kéne látnia. Ha nem tetszik, ne hallgasd! – vont vállat az említett.

  - Mondjuk, tőled nem is vártam mást. Már megszoktam. – hagyta rá a dolgot Shin. – De… egyébként valami nagyon érdekel. Mit csináltatok itt ketten? – nézett ránk gyanakvóan.

  - É-én gyakoroltam. – dadogtam. Igazából semmi olyat nem csináltunk, de akkor is kínosnak éreztem ezt a témát.

  - Azt hallottam, de a mi Hercegünk mit keres itt? Ő nem szokott sunyiban gyakorolni. – nézett a fiatalra.

  - Lejöttem, mert nem tudtam olvasni miatta és leállítottam. – mondta érzelemmentesen.

Yongseok pov

  „Ezt nem értem! Miért nem láttam eddig Takuya-t olyan szemmel, mint most? Miért nem mozgatta meg eddig a fantáziám? Pedig arcra se csúnya, ahogy pedig végig simítottam a törzsén a teste csodálatosnak bizonyult.”

 Amikor kiszabadult kezeim közül, amit akaratom ellenére cselekedtek, magyarázkodni kezdett és arra kért, hogy ne segítsek neki. A szemébe néztem, hátha meglátok benne valamit, de a zavartságon kívül semmit nem láttam.

 Már épp kezdtem szomorkodni a kérése miatt, mert még szívesen segítettem volna neki, mikor Shin lépett be a szobába. Azonnal számon kérte Taku-t, hogy mégis miért gyakorol. A gondolataim visszatértek az álarcomhoz és ilyen gondolatok röpködtek a fejemben:

Talán azért gyakorol, mert béna és ha nem akarja, hogy miatta bőgjünk le, akkor nagyon jól is teszi, hogy megállás nélkül gyakorol... És ha lebőgünk, akkor kinyírom.

Majd Shin hangot adott értetlenségének és rákérdezett, hogy mégis mit keresek itt.

Gyorsan ki kellett találnom egy érvet, amivel nem hazudok.

  - Lejöttem, mert nem tudtam tőle olvasni.

Ez volt az ok, az igazi ok, ami miatt most itt vagyok. Azt, hogy mi történt utána, azt nem fogom az orrára kötni, még akkor sem, ha hyung. Elég ha a leader tud róla.

  - Ööö… én most megyek… nektek meg jó szórakozást. – próbáltam meglépni.

  - Ez most komolyan azt mondta, hogy „Jó szórakozást!”? – néztek egymásra.

Hátranéztem és elnevettem magam az értetlen fejeket látva.

Takuya pov

„Na, ez aztán az ok! Lejött, mert nem tudott olvasni miattam. Hm… Ez furcsa, mert eddig még Casper és Sungmin ökörködése mellett is tudott olvasni. A múltkor fellépés alatt is, amíg a sorunkra vártunk a Back Stage-ben és rohadt hangos volt a zene, folyamatosan olvasott. Nekem ennél normálisabb ok kellett.”

Yongseok valamiért zavarba jött és próbált meglépni Shin elől, mielőtt neki is leesik, hogy ő minden körülmény mellett tud olvasni. Majd olyan mondat hagyta el a száját, amiért díjat is szedhetnénk, mert szinte még sosem mondott ilyet.

- Te is hallottad, vagy én vagyok süket? Ő most tényleg azt mondta, hogy… - képedt el barátom. Ő erre hátrafordult és elnevette magát.

  „Örülök, hogy jól szórakozik azon, hogy mi értetlenek vagyunk. De most tényleg! Miért mondta ezt?”

Yongseok pov

„Ó, basszus! Most elszóltam magam! Gyorsan lépjünk le!”

Mikor kiröhögtem magam, feltéptem az ajtót és visszarohantam a szobámba. Az ajtót magamra zártam és mangákba temettem magam.

 Már 20 oldalt elolvastam, s azt újra, majd újra. Egyrészt azért, mert nagyon tetszett, másrészt pedig, mert alig tudtam értelmezni.

  „Mi van velem? Eddig bármilyen környezetben tudtam olvasni, és mikor olvasok, akkor nem érdekel semmi más, a mi kizökkenthetne, de most valamiért mégsem megy. Mi a franc van velem?”

 Elhajítottam szeretett könyvemet és pihenni próbáltam. Most volt az időpont, mikor a többiek összefutottak a főfolyosó végén és mentek bulizni. Szóval, nyugodtam pihizhettem.

Egy kicsit elbóbiskoltam, aztán iszonyatosan hangos dörömbölésre lettem figyelmes.

 - A többieknek még buliban kéne lenniük… De… akkor ki dörömböl az ajtómon?? – ültem fel az ágyon és a mangáimat az ágyon hagyva rohantam az ajtóhoz.