Terada Takuya szemszögéből írva
- Utolsó nap!! Végre. Casper.... - kezdtem mondandómba, mikor a "VAKÁCIÓ"-ból a "V"-t írtuk föl.
Két évet voltam Dél-Koreában, de csak Casperrel és Sungminnal tudtam összehaverkodni.
- Hm?? Jaj, nehogy elkezdj itt nekem nyáladzni! Buzi vagy? - lökött meg. Buzi...
- Ki? Én buzi? Ugyan már! Fúj! Annyira undorítóak. Azokra nem, hogy nem néznék, de hozzájuk se érnék! - magyaráztam.
- Jó, jó! - rázta maga előtt a kezét. - Értem.
- Na. akkor én most megyek. Évzárón talizunk. - búcsúztam tőle.
- De, mit akartál mondani? - kérdezte, de én a kezem nyújtottam jelezve, hogy sietek. - Ok, csá.
Felálltam az asztaltól és a kijárat felé vettem az irányt. Még utoljára odaköszöntem az egyik csajnak, aki "elnyerte a tetszésemet", legalábbis a többiek szerint...
- Taku, akkor a jövő tanévtől nem ide fogsz járnii? - kérdezte azon a dobhártyaszaggatóan nyávogó hangján. Átkaroltam a vállát.
- Hát, nem. De, most megyek. Később találkozunk. - integettem neki, majd otthagytam.
Gyors léptekkel haladtam a kijárat felé, mikor előttem termett egy srác.
Év közben már kellőképpen megfigyeltem és elég idegesítőnek bizonyult. Idősebb nálam, de nem érdekel, ha egyszerűen bántja a csőrömet.
Nem akart arrébb menni, így mivel nem tartozom a kedves emberek közé, kénytelen voltam fellökni.
Most legalább kapott egy kicsit az idegesítésért.
Nem akartam balhét, de elkezdett velem kiabálni. Valamennyire igaza van, de ő ugrott elém. Nem adtam neki igazat.
Követeltem a bocsánat kérését, ám úgy látszik, nincs pudingból a gyerek. Simán visszapofázott.
Próbáltam fölé kerekedni, hogy könnyebben megadja magát és hajlaton rúgtam. De sajnos nehéz felfogású.
- Nem kérek! - ordította.
Nem-e?
Fogtam és behúztam neki egyet. Úgy látszik, kicsit erősebb ütést mértem rá, mint amit akartam, ugyanis a srác megszédült és a földre esett. Mikor nagyjából összeszedte magát, újra rákérdeztem:
- Most már bocsánatot kérsz?
Megrázta a fejét. A szája vérzett. Imbolygott a szédüléstől... Békén kéne már hagyni. Eleget kapott. Végül is, mivel leszek gazdagabb, ha bocsánatot kér?
Oldalra néztem és megláttam Caspert, ahogy szurkol nekem. Hasba rúgtam a földön fetrengő fiút ás már indultam volna, mikor rám nézett és megszólalt.
- Sa-sajnálom...- Na, végre. Már nem kell bántanom. - ...hogy ekkora paraszt vagy. - fejezte be mondatát.
Paraszt? Én? Maximum bunkó, de paraszt?
Végképp betelt a pohár, felrántottam a földről és vonszolni kezdtem magam után. Yongseok és Seyoung utánunk kiabáltak, de nem érdekelt. Csak egy kép lebegett a szemeim előtt: Won Ho félholtra verve.
Egy sikátorba értünk és megrángattam, hogy egy kicsit magához térjen. Hozzávágtam egy ház falának és alkarommal a nyakánál neki nyomtam a meszes falnak. Mélyen a szemembe nézett. Olyan volt, mintha olvasni akarna a gondolataimban. Már az elő baloson gondolkoztam, hogy szálljon ki a szememből,, mikor valami olyat tett, amire még utolsó lehetőségeként se gondoltam volna.
Nyakát előrenyújtotta és megcsókolt.
Mit képzel ez magáról? Ne! Nem szabad!!
Döbbenten meredtem rá, majd még erősebben neki vágtam a téglafalnak. De ő megint lesmárolt.
Miért teszi ezt? Nem értem! Beteg? Megzakkant az ütésemtől? Vagy mi van?? Mi-miért akar behatolni a számba???????? Ne! Sikerült neki!!
Teljesen lesokkoltam. Megállt a világ körülöttem. Hirtelen előttem láttam egy sötét alakot, akiről először azt hittem, hogy a halál. De ki halt már bele egy csókba? Majd megszólalt:
- Na, mi van? - kérdezte japánul. - Máris lecseréltél? Akkor mégse volt olyan rossz, igaz? Ha az lett volna, most nem engednéd ennek a valakinek, hogy a szádba másszon.
- Nem is mászik! - válaszoltam.
- Tényleg? Nézz magad elé! Most te állsz a falnál, a fiú meg heves csókokkal halmoz el. Már a torkodnál jár!
Elhessegettem az alakot és feleszméltem az animébe illő jelenetből. Valóban pozíció csere volt. Most engem nyomtak a falhoz. De a csókokat még mindig Wonho adogatta. Ki akartam térni csókjai elől, amik már egyre szenvedélyesebbek lettek, és megpillanottam Yongseok-ékat.
Megijedtem. Ők vajon most mit gondolhatnak? Nem gondolhatják azt rólam, hogy meleg vagyok! Nem vagyok az....
Ellöktem magam elől a srácot és elrohantam. Mivel rájöttem, hogy most összenyálazott, rohanás közben végig köpködtem az utat.
Hazáig futottam, majd mikor beértem, magamra zártam az ajtót.
Miért kellett megcsókolnia? És annak az alaknak miért kellett megjelennie? Az... Ő már a múlt! Az már elmúlt. Már nem az vagyok, aki voltam. Miért?? Én most aludni akarok.. de nem megy... Miért nem?? Hagyjatok békén idióta gondolatok!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése