6. Amazing - Bad Lady

Yongseok

  Arra ébredtem, hogy valaki zörög az ajtónál. Megnéztem, hogy olyan állapotban vagyok-e, hogy ajtót nyissak. Meggyőződtem róla, hogy igen, majd az ajtóhoz léptem.
  - Ki vagy? - kérdeztem.
  - Shin.
  - Hyung reggel 7 van. A bulik nem tartanak ilyen sokáig.
  - Utána még volt egy kis dolgunk. De engedj már be!
 Kinyitottam az ajtót, ők meg másnaposan beestek az előszobába. A nyakuk mindegyiknek ki volt szívva.
 "Ja. Volt egy kis dolguk."
Bementek a szobáikba, én meg a konyha fele vettem az irányt.
  - Ya, Seokie hol van a leader? - jött ki aggódva Shin.
  - Takuya? Ő... a szobámban.
  - MIT KERES A SZOBÁDBAN TAKUYA? - társult hozzánk Seyoung.
  - Rossz éjszakája volt.
  - És? Te vidítottad fel?
  - H-hyung... nem csak... segítettem elfelejteni...
  - Ebből nem jössz ki sehogy. - rázta a fejét Shin.
  - Nem csináltunk semmit. Hagyjátok. Nem is aludt mellettem. - jött ki a szobából ásítozva az említett. Ránéztem, ő elmosolyodott és egy "Köszönöm"-öt tátogtam neki.
  "Huhh, ha nem jön ki, akkor kiderült volna az esténk. Viszont mivel Taku a vezér, neki hisznek."
  Shin azért nem akarta elsőre elfogadni ezt a magyarázatot és egy elég furcsa pillantást vetett rám.
 Megreggeliztünk majd félre hívtam Takut.
  - Akkor az esténk meg nem történtnek nyilvánul, igaz? - kérdeztem.
  - Igen. De azért azt megjegyezném, hogy ügyes voltál. Fuhh, ilyen dolgom még nem volt senkivel. - áradozott. - Tényleg köszönöm, hogy "megértettél". - fogta meg a vállam. Bólintottam és én is megköszöntem a történteket majd a szobámba mentem és elterveztem, hogy mit fogok csinálni a mai szabad napomon.

Takuya

  "Hát ez nem volt semmi. Vagy tényleg rohadt régen voltam már fiúval vagy ő volt ennyire fenomenális az ágyban. Wahh. Kár, hogy nincs több lehetőségem vele lenni. Pedig simán beleegyeztem volna."
  Reggel, mikor felébredtem, esti párom nem volt mellettem. Gondoltam, hogy eltűnik a közelemből, hisz nem lett volna szerencsés, ha kiderül. Hallottam, hogy a konyhában tesznek-vesznek és gondoltam besegítek. Felültem az ágyon és láttam, hogy valaki benyit, majd azzal a lendülettel be is csapja az ajtót. Feltápászkodtam és sietve a konyhába mentem.
 Épp a legjobbkor értem oda, mert szegény Yongseok-ot faggatták, a szobájában létemről. Neki sose hisznek ilyen helyzetben, ezért a segítségére siettem.
 Elrendeztem a dolgokat és együtt megettük a reggelit. Yongseok félre hívott és megbeszéltük, hogy nem történt semmi és nekünk soha nem volt semmilyen programunk együtt kettesben.
 "Így lesz a legjobb. Most egy időre kielégítettük egymást és egy kicsit kiereszthettük a gőzt. De nem kell, hogy ebből rendszer legyen. Ez egy egyszeri alkalom volt és mostantól újra csak bandatársak leszünk.
 Nem tudtam szó nélkül hagyni a dolgot és megdicsértem az esti munkájáért. Ő csak bólintott és elment.
"Óh azok a fenekek... Kár értük."
Egyedül maradtam a gondolataimmal.
- Milyen jó volt. Teljes extázisba estem. Ilyen élményben még nem volt részem. Mikor lesz ilyen legközelebb? Ja, nem lesz,  most beszéltük meg, hogy ez egyszeri alkalom volt. Pedig olyan... annyira... nem tudok mit mondani rá. Szeretem. Csodás volt. Hogy mi??? Mit gondoltam én ezelőtt? SZERETEM? Megszerettem volna? Nem! Az nem lehet, nem szabad! De mégis, rózsaszín köd szivárgott a szemem elé. Mi történt?

Yongseok

  A szobában rendet kezdtem rakni, majd mikor az ágynemű rendbe rakása következett megálltam.
"Itt feküdt. Fedetlenül, a maga szépségében. Rossz kedve ellenére csak úgy sugárzott. Szerelmes vagyok belé. Igen, bevallom, nem tagadom. És akkor szerelemből adtam neki mindent. Igazán szerettem. Tudom, hogy ő nem fogja viszonozni, mert előrébb van neki a banda, mint az érzései, így nem lesz ideje erre gondolni. De én titokban beleszerettem és titokban mindig is szeretni fogom. Elég lesz, ha csak ránézek és erre a kis akciónkra gondolok. Na tessék! Máris mosolygok. Az az érintés a hullám próbáján megtette a hatását: Egy csodálatos érzést adott."
 Végig simítottam az ágyneműn s hangosan felsóhajtottam. A mangámért nyúltam és fellapoztam. Megtaláltam azt az ábrázolást, ami miatt meggyőződtem arról, hogy meleg.
  - Azt mondta, ki akarja próbálni...

Takuya

  A gondolataim nem hagytak békén. Folyton Yongseok körül forogtak. Az emlékek makacsul beférkőztek a gondolataimba. Hogy milyen szemekkel nézett rám, hogy milyen érzékien csókolt; ahogy fekete tincsei előre hulltak; a hangok, amiket kiváltottunk egymásból.
 "Miért van hiány érzetem? Miért érzem karjaimon érintését? Miért vágyom rá? Nekem még sose volt szükségem ilyen téren senkire. Akkor ő miért váltja ki ezt belőlem? Nem, nem akarok viszonyt kezdeni vele. A banda nem élné túl. Az én érzelem váltakozásaim nagyban hatnak rájuk. Nem, nekem nem szabad éreznem semmit. Vezér vagyok és egy vezér nem teheti ezt. Pláne nem egy fiúval."

Már egy hónap telt el a közös esténk óta és hogy érzéseimet elfojtsam, Shin barátommal töltöttem az összes szabad időmet. Nem mondtam el neki semmit. Ő viszont nem hagyott békén addig, míg el nem mondtam az okát, hogy miért aludtam Yongseoknál. Azt mondtam, hogy haza fele berúgtam és nem találtam el a szobámig. Ezzel egy kicsit megnyugtattam, viszont én nem nyugodtam meg. Egyre jobban hiányzott, nem tudok aludni este...
Egyszer aztán megelégeltem ezt az állapotot.

Yongseok

  A próbák telnek, a comeback dátuma közeledik. Időközben befejeztük a koreográfiánkat is.
 "Miért Seyoungnak kell azt a részt? Túl közel van hozzá!Ezt én nem bírom nézni."
Mély levegő vételekkel legyűrtem féltékenységem, végül is nem az enyém.
 "De nekem miért nincs olyan barátom, mint neki Shin? Miért nem tud senki megnyugtatni? Már a magáim se kötnek le. Az egyetlen vigaszom, mikor utána settenkedek és figyelem."
Egyik nap megint nem tudtam mit kezdeni magam és sétálni indultam. Lementem egy parkba és leültem a játszótérrel szemben.
A gyerekek gondtalanul játszottak, kiabáltak és rohangáltak fel-le a mászókán.

***

 -Yongseok-ah, gyere! Gyere már, nem akarok egyedül játszani! - rángatott barátom a hinta felé.
 - Takuya, nem szabad. Anyukám azt mondta, hogy amíg nem fejeztem be a leckémet, addig nem mehetek játszani. - mutattam biológia füzetkémre.
 - Másodikos vagy. Miért tanítanak biologolot? - kérdezte a koreaival szenvedve.
 - Biológia. És mert azt szeretnék a szüleim, hogy nagyon okos legyek és ledoktoráljak.
 - Hogy mit csinálj? Yongseok, csak egyszer! Utána esküszöm, hogy segítek!
 - Hát jó. - és gyermeki naivitással megfogtam a kezét, ami elrángatott a játékszerhez.

  Egy évvel később viszont Takuya, a legjobb barátom, és a családja visszaköltözött Japánba.
  Nem hallottam róla sok mindent, de egyszer az apukája felhívott minket és közölte, hogy baj történt: Takuya balesetet szenvedett. Ezt olyan robot érzelemmel mondta, ami miatt Taku mindig megszökött otthonról.
  Az apukája egy nagy cég vezérfőnöke volt és az anyja szeretetén kívül semmilyen érzelme nem volt.
 Azonnal elvettem szüleimtől a telefont és sírva kérdeztem, hogy mi történt. Azt mondta, beverte a fejét és nagyon sok emlékét elvesztette. Azt kérte, hogy utazzunk el hozzájuk és segítsünk visszanyerni az emlékeit.
  Nem hagytam szüleimet az utazással így már a hét végén indultunk is. Mikor megérkeztünk, habozás nélkül módosítottam az anyukám által kiadott úti célt a taxisnak a kórházra. Emiatt otthon két oldalas matek feladvány várt volna rám, de most tekintettel voltak a történtekre és békén hagytak. Felszaladtam a kórház lépcsőjén és berontottam barátom szobájába.
 - Takuuu!!! - kiabáltam az örömtől, hogy újra látom.
 - Sz-szia...
 - Hogy vagy? Éhes vagy? - tettem fel kedvenc kérdéseit.
 - Jól vagyok... és nem, nem vagyok éhes.
 - De ... te mindig éhes vagy! - néztem rá elkeseredetten.
 - Nem tudom honnan szedted ezt. Még életemben nem láttalak.
 Utolsó mondata visszhangzott a fejemben. Olyan volt, mint amit az idősek Isten hangjának mondanak. A szívemig hatolt.
 - Nem emlékszel rám? Én vagyok az, Yongseok. Kim Yongseok. A legjobb barátod.
 - Nem. Az én legjobb barátom egy csodálatos, mégis kicsit rossz lány.
 - Mindig ezt mondja. De mi nem emlékszünk semmilyen kislányra. - súgta oda nekem az anyuka.
  Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, majd sírni kezdtem. Egyre keservesebben. Anyukám megragadta a kezem és kivezetett a mosdóba. Megmosta az arcom és azt mondta, hogy visszavisz a hotelba.
  Nem akartam otthagyni Takut, de nem volt hozzá merszem, hogy újra beszélgessek vele.
Elvesztette az emlékeit és velük együtt engem is.

***

Takuya

 - Seyoung, nem láttad Yongseokot? - kérdeztem a társam.
 - Hmm.. legutóbb Sangminnal láttam beszélni. - intett fejével a konyha fele.
 - Kösz.
A konyhába menet hallottam egy ajtócsapódást, de az valószínűleg Casper lehetett.
 - Sangmin sshi. Hol van a maknae?
 - Elment. Az előbb. Azt mondta, hogy kiszellőzteti a fejét.
 - Hova ment??
 - Egy parkot mondott, de nem emlékszem pontosan.
  "Egy park. Olyan okos lettem, mint még soha. Ezen a környéken egy csomó park van. Hogy a francba fogom megtalálni?"
  Sétálgattam mindenfelé és miközben nézelődtem, nekem jött egy kis gyerek.
- Nem ütötted meg magad? - kérdeztem a kislányt.
 - Sajnálom ajusshi. Csak elbambultam. - hajolt meg mélyen, hosszú fekete haja súrolta a homokos földet.
- Segítenél nekem valamiben? - kérdeztem, mire nagy szemekkel bólintott. - Egy fiút keresek. Egy picit alacsonyabb, mint én, fekete szembe érő haja van.
- Ajusshi. Lánnyal van vagy egyedül?
- Szerintem egyedül.
- Hm... - nézett körül. - Nézze! Ott ül egy olyan fiú. De az előbb sírt. Nem hiszem, hogy őt keresed.
- Sírt? Feltűnően?
- Nem. Csak egy-két könnycseppet hullatott és nagyokat sóhajtott.
- Na, menjünk oda hozzá.
Megfogtam a kislány kezét, aki elvezetett hozzá.
Megálltam előtte és megköszörültem torkomat, hogy felkeltsem a figyelmét. Felemelte a fejét majd egy fél perc után leesett neki, hogy én vagyok az.
  - Hyung!! Mit keresel itt? Nem gyakorolsz?
  - Amint látod nem. Itt állok előtted. De mondd csak, miért sírtál? - kérdeztem aggódó tekintettel.
  - Nem sírtam. - felelte fapofával.
  - Á dehogy. Azért pirosak a szemeid és nedves az arcod.
  - Mondd, ki a legjobb barátod? - terelte a szót.
  - Hogy jön ez ide?